Jöjj, kövess engem!
Ami felülről jön, az szent
Írta: Jorge M. Alvarado elder
a Hetvenektől
Az Úr egyetlen parancsolatát sem szabad félvállról venni.
Illusztrálta: Dilleen Marsh
15 éves voltam, amikor úgy döntöttem, hogy próbára teszem a tizedfizetés törvényét. Akkoriban a Puerto Ricó-i Poncében árucsomagolóként dolgoztam egy élelmiszerbolt pénztáránál. Kétóránként volt egy negyedórás szünetem. Olyankor mindig megszámoltam, hogy mennyi borravalót kerestem, és félretettem belőle a tizedpénzt. Amikor elkezdtem ezt rendszeresen csinálni, azt vettem észre, hogy több borravalót kapok! Azt nem tudom, hogy ez isteni beavatkozás eredménye volt-e, de azzal tisztában voltam, hogy éppen betartok egy parancsolatot, és hogy amikor betartjuk a parancsolatokat, akkor előbb-utóbb áldásokban részesülünk.
Természetesen az áldások nem mindig jönnek pont úgy, ahogy várjuk. Miután egy ideje már fizettem a tizedet, azt is tudtam, hogy amit teszek, az szent. Nem egyszerűen pénzt adományoztam az egyháznak. Tisztelettel viszonyultam ahhoz, amit az Úr mondott, valamint gondoskodtam róla, hogy a tizedem rendszeresen és azonnal be legyen fizetve. Izgatottan tettem meg a tőlem telhetőt, segítve Isten királyságának építésében.
Otthon hagytam a tizedemet
Azután az egyik vasárnap reggel a szokásosnál később keltem fel. A szüleim korán akartak odaérni az istentiszteletre, így amikor végre felkeltem, muszáj volt kapkodni. Már csak a gyülekezeti házba érve vettem észre, hogy a tizedre szánt pénzt otthon hagytam. „A jövő héten befizetem” – gondoltam magamban, de azért volt bennem egy rossz érzés. Szerettem volna, ha Mennyei Atya tudja, hogy engedelmes vagyok.
A gyűlések után arra értünk haza, hogy a házunkat kirabolták. Ékszerek, videókamera – nagyjából minden értéket elvittek. A szobámba futottam és feltúrtam a fiókot, ahol a tizedemet hagytam. Az is eltűnt! Most már kifejezetten rosszul éreztem magam. Azt éreztem, hogy ha eszembe jutott volna magammal vinni a tizedemet istentiszteletre, akkor nem lopták volna el.
Majd késztetést éreztem, hogy ezt mondjam édesapámnak: „Ne aggódj! Minden rendben lesz. Aki kirabolt bennünket, az Úr pénzét vitte el, vagyis egy szent dolgot.” Úgy véltem, hogy az Úr ezt nem fogja annyiban hagyni,
de azt hiszem, Ő azt szerette volna, ha megtanulom, hogy egy kicsit gondosabban bánjak azzal, ami az Övé. A betörőt hamarosan elfogták, és mindent megtaláltak – kivéve a tizedpénzemet. Hogy helyrehozzam a dolgokat, kivettem ugyanannyit a megtakarításaimból, és a következő vasárnap odaadtam a püspöknek. Azóta is mindig igyekszem időben fizetni a tizedemet. Tudom, hogy a tizedfizetés Istentől kapott törvény, ami azt jelenti, hogy komolyan kell vennem.
Ne vedd félvállról a szent dolgokat
A Tan és szövetségek 63. szakaszában az Úr egy szent tantételt tanít, méghozzá az engedelmességet. „Íme, én, az Úr, hallatom hangom, és annak engedelmeskedni kell” (5. vers). Amit Ő mond „az szent, és óvatosan… kell mondani” (64. vers).
Akkoriban, amikor ezt a kinyilatkoztatást kapta, Joseph Smitht többen is bírálták azok közül, akik ellene fordultak. Az egyikük Ezra Booth volt. Booth korábban egy másik felekezet lelkésze volt, de úgy döntött, hogy megkeresztelkedik, miután látta, amint Joseph Smith a papság hatalma által csodálatos módon meggyógyította egy nő karját.
Azonban hamarosan elvesztette a hitét abban, amit korábban látott. Bírálni kezdte a Prófétát. Nem értette meg, hogy a jelek és a csodák önmagukban nem eredményeznek tartós hitet. Amikor elkezdte félvállról venni a szent dolgokat, eltévelyedett és „a gonoszok és a lázadók” (2. vers) egyikévé vált.
Érdekesnek találom, hogy amikor az Úr az engedelmességünkről beszél, akkor az Ő választási lehetőségeit is megemlíti. Ő nem véletlenszerűen és önkényesen választ, hanem tan és tantétel alapján. A Tan és szövetségek 82. szakaszában kijelenti: „Én, az Úr meg vagyok kötve, amikor megteszitek, amit mondok” (10. vers).
Számomra ez azt jelenti, hogy megígéri nekünk, hogy ha mi engedelmesek leszünk, akkor Ő mindig be fogja tartani az ígéreteit. Megóv bennünket. Vezérel bennünket. És bár nem jó, ha mások igazságról való meggyőzése vagy a hitünk bizonyítása céljából jeleket keresgélünk, ettől még a jelek és a csodák bizony be szoktak és be is fognak következni a Jézus Krisztusba vetett hitünk, valamint Isten szándéka szerint (lásd Tan és szövetségek 63:9–10). Az engedelmességünk tulajdonképpen kihatással van arra, hogy meg tud-e áldani bennünket az Úr. Ezt mélyenszántónak találom.
Az Ő ítéletei igazságosak
Az engedelmesség egy másik tantétele az, hogy a gonoszokra kiszabott pusztítás és ítélet – még ha nehezünkre esik is erről hallani vagy magunk elé elképzelni – igazságos lesz. Ha nem tanulnánk az engedelmességről és nem kellene gyakorolnunk azt, akkor ez nem lenne igaz. Ám mivel az örök érvényű törvényeknek örök érvényű következményeik vannak, így még a következmények elszenvedői is tisztában lesznek azzal, hogy az Úr ítéletei igazságosak (lásd Móziás 6:1). „[M]inden test tudni fogja, hogy Isten vagyok” (Tan és szövetségek 63:6).
A jutalmak és büntetések felett az Úr rendelkezik. Amikor figyelmezteti a lázadókat, azt az irántuk táplált szeretetből teszi, hogy így buzdítsa őket a helyes útra való visszatérésre, amíg még megtehetik, „mert hit nélkül senkivel nem elégedett Isten” (11. vers).
„[A]ki hittel kitart és az én akaratomat cselekszi, az győzedelmeskedni fog” (20. vers), és „aki betartja a parancsolataimat, annak megadom királyságom rejtelmeit, és az örökké tartó életre feltörő élő víz forrása lesz őbenne” (23. vers).
„Szóval és meneküléssel”
Igazából az Úr nem csak azt mondja, hogy mi magunk legyünk engedelmesek, hanem azt is, hogy buzdítsunk másokat is ugyanerre. Azt mondja, hogy „minden ember igazlelkűséget vegyen a kezeibe…, és figyelmeztető hangot emeljen a föld lakóihoz; és hirdesse szóval és meneküléssel is, hogy pusztulás jő a gonoszokra” (37. vers).
„Szóval és meneküléssel”. Nagyon szeretem ezt a kifejezést. Akik engedelmesek, elmenekülnek a világtól és egybegyűlnek Sionban. Ez valamikor azt jelentette, hogy az egyház központjához gyűlnek. Napjainkban azt jelenti, hogy az igazlelkűség helyein gyűlnek egybe, többek között a templomban. Amint azt Russell M. Nelson elnök mondta, „mindannyiunknak folytonos lelki erősítésre és oktatásra van szüksége, amelyet csakis az Úr házában kaphatunk meg”1.
Amikor egybegyűlünk Sionban, annak üzenetként kell szolgálnia mások számára is. Más szóval, az embereknek fel kell figyelniük arra, hogy bizonyos dolgokban nem veszünk részt. Eltávozunk bizonyos helyekről; elmenekülünk a templomokba, a kápolnákba és az otthonunkba. Világossá kell válnia mások számára, hogy mit fogyasztunk és mit nem, mit nézünk és mit nem, mit olvasunk és mit nem, illetve mit mondunk és mit nem. A világtól való elmenekülésünkre fel kell hogy figyeljenek, és ez már önmagában is üzenet lesz az engedetlenekhez.
Az Úr azt is várja tőlünk, hogy hallassuk a hangunkat. Miközben elmenekülünk a világ gonoszságától, ki is kell jelentenünk az evangélium dicsőségeit. Magától értetődő és természetes lesz, hogy az emberek kíváncsivá válnak, miért nem veszünk részt bizonyos világi dolgokban, nekünk pedig elég bátornak kell lennünk ahhoz, hogy választ adjunk nekik – nem leereszkedően és szánalommal, hanem szeretettel és a megszabadításuk őszinte vágyával.
Amint Dieter F. Uchtdorf elder, a Tizenkét Apostol Kvórumának tagja kijelentette: „Nem azt kérem tőled, hogy az utca közepén egy hangosbemondóval Mormon könyve-beli verseket kürtölj szét. Azt kérem, hogy mindig keresd azokat a lehetőségeket, amikor természetes és hétköznapi módon hozhatod szóba a hiteted – személyesen és online egyaránt. Azt kérem, hogy állj mindig az evangélium erejének »tanújaként« [Móziás 18:9] – ha pedig szükséges, használj szavakat is.”2
Tedd, ami helyes
Amikor sok évvel ezelőtt elkezdtem tizedet fizetni, nem értettem teljes mértékig a jelentőségét annak, amit teszek. De azt tudtam, hogy így helyes, és hogy komolyan kell vennem Isten parancsolatait, mert ami felülről jön, az szent. Érdekesnek találom, hogy a 63. szakasz szintén tárgyalja a pénzügyi döntéseket és az egyháznak tett adományokat, és a következő ígéretet tartalmazza az Úr részéről: „Aki hűséges és kitart, az le fogja győzni a világot.
Aki kincseket küld fel Sion földjére, örökséget kap majd ezen a világon, és cselekedetei követni fogják őt, és az eljövendő világban majd jutalmat is kap” (47–48. versek).