Jöjj, kövess engem!
Emily Richards mondanivalója
Május 31. – június 6.
Emily Richards fellépett a keskeny emelvényre a National Woman Suffrage Association [Országos Női Választójogi Egylet] naggyűlésén az Amerikai Egyesült Államok fővárosában, Washington DC-ben. Tisztában volt vele, hogy élete egyik döntő fontosságú mozzanata következik. 1889-et írtak, és heves vita tárgyát képezte a nők szavazati joga Utah-ban, valamint a többes házasság. Habár Emily ideges volt, felkészültnek érezte magát arra, hogy felszólaljon a szűkebb hazája, a neme és a vallása képviseletében.
Egy későbbi forrásban ezt olvashatjuk: „Volt némi aggodalom abban a tekintetben, hogy a utah-i hölgyet nem fogják hallani a terem minden szegletében – amint ebben más beszélők is kudarcot vallottak –, ám általános meglepetésre és megelégedésre a hangja tisztán elhatolt az épület legtávolabbi zugaiba is, beszéde pedig valóságos diadal volt.”1
Habár nem maradt feljegyzés arról, amit Emily aznap elmondott, egy újságírói beszámoló szerint nagyjából fél órán át beszélt. Ennek során „rendszerezett, tudós előadást” tartott, amely tényeket és elveket sorolt fel „az előítéletek lefegyverzése végett”. Az újságíró ezután azzal folytatta, hogy Emily szavaiban „gyengéd lelkület” rejlett, amely sok szívet megpuhított aznap a Utah terület iránt.2
Emily azonban nem volt mindig járatos abban, hogy hallgatóság előtt beszéljen. Felidézte a tanácsot, amelyet egykor Eliza R. Snow, a Segítőegylet általános elnöke adott neki. „Amikor [Snow nővér] először kért meg engem, hogy szóljak egy gyűlésen, nem voltam rá képes; akkor ezt mondta: »Sebaj! De amikor legközelebb felkér valaki beszélni, azon igyekezz, hogy legyen mondanivalód!«.”3
Emily megfogadta a tanácsot, és ügyelt rá, hogy mindig felkészült legyen a beszédre, amikor szükség volt rá. Emily Richardshoz hasonlóan nekünk is mindig készen kell állnunk „kinyitni a szánkat” (vö. Tan és szövetségek 60:2) és Isten igéjét hirdetni.