Nyomtatásban nem jelenik meg: Fiatal felnőtteknek

Hogyan engedjük Istent uralkodni, amikor az élet nagy döntéseit hozzuk meg?

Írta: Chakell Wardleigh Herbert

Egyházi folyóiratok

Amikor rengeteg különböző út közül választhatunk az életben, honnan tudhatjuk, hogy azt az ösvényt követjük, amelyet Mennyei Atya szánt nekünk?

illusztráció: egy személy különböző utak közül próbál választani

Előfordult már veled, hogy egy döntési helyzet lebénított? Ilyen helyzetekben könnyen azt gondolhatjuk: mi van, ha rossz döntést hozok, és nem tudom elvégezni a munkát, melyet Mennyei Atya szeretne, hogy elvégezzek ebben az életben?

Gyakran halljuk, hogy a halandóságon át vezető utazásunkon Mennyei Atya képes utat mutatni nekünk, de hogyan követhetjük Russell M. Nelson elnök tanácsát, aki azt mondta: „engedjük, hogy Isten uralkodjon az életünkben”, és „engedjük, hogy Isten legyen a legfontosabb hatással az életünkre”¹, ha a döntést mégis magunknak kell meghoznunk? Vajon Mennyei Atya határozza meg, hogy hova fogunk menni és mit fogunk tenni, vagy hogyan fog alakulni a mindennapi életünk?

Bár Istennél megvan a boldogság nagyszerű terve, amely által lehetővé válik számunkra, hogy visszatérhessünk hozzá, és újra Vele élhessünk, nem Ő irányítja életünk minden területét. Azt várja tőlünk, hogy magunk válasszuk meg az életünkkel kapcsolatos elvárásainkat és törekvéseinket.

Íme néhány dolog, amire emlékeznünk kell, amikor erről az igazságról gondolkodunk.

Az önrendelkezés ajándék

Mivel az életben számtalan lehetséges ösvény közül kell választanunk, az önrendelkezés félelmetesnek vagy elbizonytalanítónak tűnhet. Időnként annyira tartottam attól, hogy „rossz” döntést fogok hozni, hogy emiatt úgy éreztem, egy helyben toporgok, képtelen lévén továbblépni vagy fejlődni az életben.

De ahogy megtanultam bízni Mennyei Atyában és magamban, megtanultam értékelni a választás ezen ajándékát (lásd 2 Nefi 2:16).

Még az önrendelkezésünk mellett is mindig tanácskoznunk kell Mennyei Atyával a nagy, életünket megváltoztató döntésekről, és az Ő akaratáról. Ha ezt megtesszük, Ő jó ösvényekre terelhet bennünket. Ahogy Jeffrey R. Holland elder, a Tizenkét Apostol Kvóruma tagja tanította: „Ügyelnünk kell arra, nehogy ne vegyük észre az Úr kezét, amikor felajánlja, miközben Ő arra vágyik, hogy segíthessen”². Amikor azonban igazlelkűen élünk, Ő az önrendelkezésünk bölcs használatát és az igazlelkű céljaink követését is ránk bízza, hogy a szövetség ösvényén haladva örömre leljük.

Dönthetünk úgy, hogy elfogadjuk a lehetőségeket

Egy barátom úgy döntött, személyes nehézségek miatt nem szolgál missziót. Évekkel később zavartan és csüggedten olvasta azt a sort a pátriárkai áldásában, amely arról szólt, hogy lehetősége lesz missziót szolgálni. Úgy érezte, elrontotta, amit Isten neki szánt, gyakran szégyen és bizonytalanság töltötte el a jövővel kapcsolatban.

Ahogy azonban imádságos lélekkel elmélkedett a helyzeten, rádöbbent, hogy pátriárkai áldása kulcsszava a lehetőség. Mennyei Atya arra hív bennünket, hogy engedelmeskedjünk Neki, és az élet minden szakaszában a jó lehetőségeket válasszuk.

De mi történik, ha elszalasztunk egy lehetőséget? Vagy ha nem fogadjuk el minden hívását?

Szabadítónknak hála, az életünk során több lehetőségünk is lesz a szolgálatra és a fejlődésre.

Mennyei Atya a megbocsátás és a szeretet Istene. Ahogy Ésaiás próféta tanította: „Térjen az Úrhoz, és könyörül rajta, és a mi Istenünkhöz, mert bővelkedik a megbocsátásban” (Ésaiás 55:7).

Jelentsen akár bűnbánatot és a szövetség ösvényére való visszatérést az újabb lehetőségek esélye, akár egyszerűen csak szívbéli változást és annak újbóli megengedését, hogy Isten uralkodjon az életünkben – tudnunk kell, amit Thierry K. Mutombo elder, a Hetvenek tagja tanított: „amikor Krisztus követését választjuk, akkor azt választjuk, hogy megváltozunk”³.

A barátom nem szolgált missziót, de elmélyítette a hitét Krisztusban, és megerősítette a hajlandóságát arra, hogy éljen a neki adott lehetőségekkel és elhívásokkal. Így örömre és beteljesülésre lelt abban, hogy jó döntéseket hozott és engedte Istent vezetni őt.

Légy rugalmas és törekedj kinyilatkoztatásra

Véleményem szerint, sokan úgy növünk fel, hogy pontos tervünk van az életünk fő irányvonalára. Itt vagyok például én: úgy terveztem, az egészségügyben fogok dolgozni, 21 éves koromig megházasodom, majd sok-sok gyermekem születik, mielőtt betöltöm a 30-at, mindeközben az evangéliumban növekedik a tökéletes családom, valamint örömteli és zavartalan életet élek.

(Itt lehet nevetni.)

És most lássuk, hogyan alakult az életem a valóságban, miközben bíztam a döntéseim helyességében, megragadtam a lehetőségeket, követtem a sugalmazásokat, és engedtem, hogy Isten uralkodjon:

Író vagyok. A vér és a tű látványától rám tör az émelygés.
27 évesen házasodtam meg (ráadásul egy világjárvány közepette). Olyasvalakihez mentem hozzá, akit majdnem 10 éve ismertem, pedig másokkal is jártam ez idő alatt.
Egy fájdalmas krónikus betegséggel küzdök, ami néha megnehezíti az életet. A betegség meddőséget is okozott, ami a gyermekvállalás lehetőségét teljesen bizonytalanná tette.

Amikor Mennyei Atyához fordultam útmutatásért, örömre leltem a körülményeimben annak ellenére, milyen drámaian különbözött az életem az eredeti várakozásaimtól. És hiszek abban, hogy fényes jövő vár rám, ha továbbra is így folytatom.

Jó, ha az életünkkel kapcsolatban vannak reményeink és várakozásaink, amelyek fejlődéshez és beteljesüléshez vezetnek. Azonban ha ezekben a várakozásokban tudunk rugalmasak és a változásra nyitottak lenni, akkor bármilyen körülmények között örömre lelhetünk.

Az élet nem mindig alakul úgy, ahogy akarjuk vagy elvárjuk, de hitet gyakorolhatunk abban, hogy Mennyei Atya továbbra is jó lehetőségek és az öröm irányába vezet bennünket. Russell M. Nelson elnök azt tanította: „Minden, ami jó az életben – minden örök jelentőséggel bíró lehetséges áldás – hittel kezdődik. Annak megengedése, hogy Isten uralkodjon az életünkben, az abba vetett hittel kezdődik, hogy Ő hajlandó utat mutatni nekünk.”⁴

Mennyei Atyánk azt szeretné, hogy örömünk legyen

Mivel az életben oly sok lehetséges ösvény közül választhatunk, az utunk mindig új fordulatokat vesz majd. A lényeg az, hogy ne felejtsünk tanácskozni Mennyei Atyával a döntéseinkről, és az ösvény, amelyen haladunk a szövetség ösvénye legyen. Ha engedjünk, hogy Isten uralkodjon az életünkben, növekedni fog a belénk vetett azirányú bizalma, hogy olyan utakat járunk és teljesítünk, amelyek visszavezetnek Hozzá, és útközben jó döntéseket hozunk. Ő és Jézus Krisztus azt akarják, hogy örömünk lehessen, magunk válasszunk, fejlődjünk és tegyünk azokért a dolgokért, amelyeket szeretünk (lásd 2 Nefi 2:25).

Amikor az élettel kapcsolatos várakozásaink nem teljesülnek, engedhetjük, hogy Isten uralkodjon azáltal, hogy bízunk Őbenne, megtartjuk a szövetségeket, és hittel cselekszünk. Ha így teszünk, mindig több beteljesülés, nagyobb boldogság és több lehetőség vár ránk, mint amit valaha lehetségesnek tartottunk.

Az én életemben ez pontosan így történt.