Nyomtatásban nem jelenik meg
Az én hibám, hogy egyedülálló vagyok, vagy ez Isten szándéka velem?
Négy tantétel segített abban, hogy reményre leljek mindkét esetben. Egyúttal rájöttem, hogy van két másik kérdés, amelyek még fontosabbak az életemben.
Fényképezte: Tina Lerohl
Amikor hosszabb ideig maradunk egyedülállók, mint amire számítottunk, természetes módon adódik a kérdés: „Azért vagyok egyedülálló, mert valamit tettem – vagy nem tettem –, vagy ez Isten szándéka velem?” Ha az ember a kérdés bármelyik részére igennel felel, az érdekes módon egyszerre töltheti el reménnyel és szomorúsággal. Ahogy azonban az évek során az egyedülálló mivoltomon gondolkoztam, a kérdésre adható választól függetlenül sok egyéb mellett négy tantétel adott reményt. Egyúttal rájöttem, hogy két kérdést is feltehetek magamnak, amelyek által a gondjaimat örömre, célokra és előrelépésre cserélhetem (lásd lentebb a 3. és 4. tantételt).
1. tantétel: Ha Isten úgy akarja, „minden dolog a javu[n]kra válik.”
Amikor azon merengünk, miért vagyunk egyedülállók, számos gondolat ötlik fel, például: „Több társasági eseményre kellett volna járnom?” vagy „Mi lenne, ha randevúra hívtam volna azt a valakit?” Bármelyek legyenek is a lehetséges okok, amikor azon tűnődünk, hogy talán azért vagyunk egyedülállók, mert megtettünk vagy nem tettünk meg valamit, ebben az igazságban lelhetünk megerősítésre a Tan és szövetségek 90:24-ből: „Kutassatok szorgalmasan, mindig imádkozzatok, és higgyetek, és minden dolog összefog a javatokért, ha egyenes derékkal jártok és emlékeztek a szövetségre, amellyel szövetséget kötöttetek egymással.”
Ha igaz is, hogy talán házasok lehetnénk, ha a múltban valamit máshogy tettünk volna, erőt nyerhetünk abból a tudatból, hogy ha megtartjuk a szövetségeinket és hitben közelebb kerülünk Krisztushoz szentírás-tanulmányozás, imádság és tanítványság révén, akkor bízhatunk abban, hogy minden „dolog a javu[n]kra válik.” Amikor Krisztus követésére törekszünk, Mennyei Atya hozzásegít, hogy a múlt tapasztalataiból tanulni tudjunk, és ez a tudás megáldjon minket a jövőben. Az örökkévaló házasság ígérete nem veszik el azok számára, akik igazlelkűen élnek.
2. tantétel: Isten életünk részleteiben rejlik.
Amikor Henry B. Eyring elnök, az Első Elnökség második tanácsosa a 2007. októberi általános konferencián elmondta az Ó, emlékezzetek, emlékezzetek! című beszédét, még nem tudtam, milyen óriási hatással lesz az életemre. Mégis megfogadtam a felhívást, hogy mindennap felismerjem és feljegyezzem az Úr kezét a családom életében.1 Habár az évek során nem voltam száz százalékosan következetes, így is több ezer megnyilvánulását írtam fel annak, ahogy az Úr az életemet irányítja, általában aprónak tűnő módokon. Ez az egyszerű napi gyakorlat (és mint minden erőfeszítésben, ebben is a gyakorlat révén lehet fejlődni) mélységes örömmel töltött el, hiszen mindennap oly gyakran érzem Mennyei Atya felém irányuló szeretetét és útmutatását.
Ez a tapasztalat és tudás segített erőre és reményre lelnem, amikor azon tűnődöm, hogy azért vagyok-e egyedülálló, mert Mennyei Atya most ezt a feladatot szánja nekem. Azáltal, hogy gyakran leírom, hogyan jelenik meg Ő a napom apró részleteiben, teljes békességet érzek abban, hogy az örökkévalósággal kapcsolatos egyik legfontosabb döntésemben is útmutatást fog adni. Nem fog megfeledkezni arról, hogy segítsen megtalálnom az igazlelkű, szövetségeit megtartó házastársamat. Bízhatok abban, hogy útmutatást nyújt, ha én is megteszem a magamét azért, hogy a Szentlélek sugallatához méltón, azt keresve és aszerint cselekedve éljek. Békét és örömöt érzek, mert bízom Mennyei Atyában és Jézus Krisztusban, hogy utat mutatnak az életemben.
Bár roppantul szeretnék megházasodni, ennél is erősebben akarom követni Mennyei Atya nekem szánt tervét. Bízom Benne, mert tudom, hogy jelen van az életem részleteiben. Ezért ahelyett, hogy túlzottan a házasságra összpontosítanék, inkább azzal kapcsolatban keresek kinyilatkoztatást, hogy milyen életút követését jelölte ki nekem, illetve hogy milyen más módokon szolgálhatom a családomat és a közösségemet.
3. tantétel: Istennek elvégzendő munkája van számomra.
Isten azt mondta Mózesnek: „van egy munkám számodra, Mózes fiam” (Mózes 1:6). Joseph Smith Morónitól tudta meg, hogy „Istennek munkája van a szám[á]ra” (Joseph Smith története 1:33). Ugyanígy mindegyikünknek elvégzendő munkája van. És mily erőteljesnek is láthatjuk az egyedülállóságot, ha az Isten által mindegyikőnktől várt elvégzendő munka felől tekintünk rá! Ahelyett, hogy úgy tekintenék az egyedülállóságra, mint egy hiányosságra abban, ami ahhoz kell, hogy elvégezzem Isten nekem szánt munkáját, inkább egy fontos célt fedezek fel, amikor lehetőségként tekintek rá, hogy számos különféle módon járuljak hozzá az Úr munkájához az utolsó napokban.
Nelson elnök azt tanította: „Ti vagytok azok a gyermekek, akiket Isten kiválasztott, hogy seregének tagjai legyetek a jó és a rossz, az igazság és az eltévelyedés között régóta dúló csata e hatalmas csúcspontjának idején. Nem lennék meglepve, ha – amikor a fátyol a következő életben felemelkedik – kiderülne, hogy ti magatok jártatok közben Mennyei Atyánál azért, hogy ezekre az időkre tartogasson benneteket. Nem lennék meglepve, ha megtudnám, hogy a halandóság előtt annyira szerettétek az Urat, hogy megígértétek neki: megvéditek az Ő nevét és evangéliumát világunk eme viharos végkifejletében. Egy dolog biztos: Ti vagytok Izráel háza, és az a küldetésetek, hogy segítsétek egybegyűjteni Isten kiválasztottait.”2
Ez a szemlélet pedig arra sarkall, hogy a kérdésemet, miszerint Mennyei Atya szándéka szerint való-e, hogy most még egyedülálló vagyok, így tegyem fel: Mennyei Atya szándéka szerint mit kell tennem most, hogy még egyedülálló vagyok? A mondat kis átalakítása nagy változást eredményez. E szemlélet miatt mindennap azért imádkozom, hogy Mennyei Atya segítsen érdemesen élnem és felkészülten az Ő munkája elvégzésére, akárhol legyen szüksége rám – egyedülállóként vagy sem. Honnan ismerhetem meg a nekem szánt küldetést?
M. Russell Ballard elnök, a Tizenkét Apostol Kvóruma ügyvezető elnöke azt tanította, miszerint a Szabadító
„Isten fiaiként és lányaiként arra hív benneteket, hogy felkészüljetek lelkileg az Ő munkájában való részvételre. Szükség lesz hozzá minden energiátokra, tiszta gondolkodásra, a legjobb tudásotokra és kiemelkedő hitre.
Az Úrtól kapott küldetésetek napról napra fog kibontakozni előttetek az imádkozással, a szentírások kutatásával és azáltal, hogy szorgalmasan átadjátok magatokat az Úr munkájának. Az Úrtól kapott munkátokat úgy fogjátok egyre jobban megismerni, ha jókedvvel alávetitek magatokat az Ő akaratának. Emlékezzetek arra, hogy a nagyszerű dolgok a szolgálat és áhítat apró cselekedeteinek az eredményei. Az Úr ezt mondta: »Ne fáradjatok bele tehát a jó tevésébe, mert nagyszerű munka alapját fektetitek le. És kis dolgokból jő elő az, ami nagyszerű« (Tan és szövetségek 64:33).
Cselekedjetek úgy, hogy ez az év, ez a hónap, ez a nap új kezdőpont legyen az életetekben.”3
4. tantétel: Istennek minden gyermeke számára van egy boldogságterve.
A Mit kell tennem most Isten szándéka szerint? kérdésen felül néhány éve megtanultam feltenni egy másik kérdést is, amely egyszerre eredményes és erőteljes: Hogyan haladok Isten szabadítás- és boldogságtervének a követésével?
Bár az örökkévaló házasság létfontosságú része a boldogság tervének, melyet Mennyei Atya az Ő gyermekeinek szán, nem ez az egyetlen eleme. Így hát amíg az a lehetőség eljön (aminek elérésén ma is tevékenyen dolgozom), a figyelmemet Isten nekem szánt terve más elemeinek a megélésére összpontosíthatom, amelyekre hatásom van, és hatalmas örömöt hoznak. Számos más dolog megtétele mellett:
-
templomi szövetségeket köthetek, és megtarthatom őket;
-
méltón élhetek, és felkészülhetek a templomi pecsételésre;
-
részt vehetek a szabadítás és felmagasztosulás munkájában azáltal, hogy a fátyol mindkét oldalán segítem Izráel egybegyűjtését;
-
szolgálattételt nyújhatok a családomnak és másoknak;
-
megtalálhatom a módját az anyaság gyakorlásának és a gondoskodásnak úgy is, hogy nincs saját gyermekem;
-
hittel szolgálhatok az elhívásaimban;
-
mindennap olyan élményeket szerezhetek, amelyek által közelebb kerülhetek Mennyei Atyához és Jézus Krisztushoz;
-
megtanulhatom meghallani Őt; és
-
kifejezhetem a szeretetemet és hálámat Mennyei Atya és Jézus Krisztus iránt.
És mindennap imádságosan elmélkedhetek azon, hogyan haladok Isten szabadítás- és boldogságtervének a követésével. Ez a kérdés az, amely mindig lehetőséget ad arra, hogy kinyilatkoztatást kapjak és fejlődjek.
Előrehaladni a hitben
Nem tudom, mit tartogat számomra Mennyei Atya a jövőben, de mindennap törekszem a következő lépés felfedezésére abban a munkában, amelyet Ő vár tőlem. És tudom, hogy a mai nap és a jövő is gyönyörű és örömteli lesz, mert tudom, hogy Mennyei Atya úgy szeret engem, ahogyan téged is szeret. Hálás vagyok azért, hogy lehetővé teszi számomra, hogy „sort sorra” (Tan és szövetségek 98:12) és „kegyelemről kegyelemre” (Tan és szövetségek 93:13) fejlődjek, mert a jövő talán nyomasztónak tűnne, ha az egészet egyben látnám. Oly sok erőt merítettem abból a gyönyörű tanból, mely szerint „nem az én gondolataim a ti gondolataitok, és nem a ti útaitok az én útaim, így szól az Úr. Mert a mint magasabbak az egek a földnél, akképen magasabbak az én útaim útaitoknál, és gondolataim gondolataitoknál!” (Ésaiás 55:8–9).
Lehet, hogy nem tudom teljes egészében, miért vagyok még mindig egyedülálló a 40-es éveimben, de nagy vigaszra, reményre és boldogságra lelek abban a tudatban, hogy Mennyei Atya tudja ennek az okát, és általa „minden dolog összefog a java[mért]”. Töretlen a hitem abban, hogy jelen van az életem részleteiben, és hogy segíteni fog beteljesítenem azt a munkát, amelyet most nekem szán, ha alázatosan törekszem az útmutatására. Ennek a tudatában örömnek és kiváltságnak érzem, hogy „[megtegyem] jókedvvel mindazon dolgokat, amikre erő[m]ből telik; aztán pedig hadd állj[ak] mozdulatlanul, a legteljesebb bizonyossággal, hogy megláss[am] Isten szabadítását, és az ő karjának felfedését” (Tan és szövetségek 123:17).