A boldogság ösvényének követése
Írta: Quentin L. Cook elder
a Tizenkét Apostol Kvórumából
Bárhol a világon nevelhetünk igazlelkű, reményteljes gyermekeket, ha szilárd alapjuk van a Szabadítóban.
Fénykép: Jim Lillywhite
Sok évvel ezelőtt néhány fiatalabb unokatestvérem megbízást kapott egy szolgálati projektre Crozier Kimball nagypapánk gazdaságában. Jutalmul Clara nagyi1 mennyei házi tortáját ígérték nekik.
Amikor elvégezték a feladataikat, elindultak a konyhába a jutalmukért. Nagypapa azonban elállta a konyha ajtaját. Az unokatestvérem, Kathy Galloway, aki akkoriban 14 éves lehetett, felidézte, hogy Nagypapa leült egy zongorapadra, és megkérte az unokatestvéreket, hogy üljenek le a földre. Megköszönte a kemény munkájukat, majd elmondta, hogy szeretne valami fontosat megosztani velük, mielőtt nekilátnak a tortájuknak.
„Eljön majd az idő, amikor tudnotok kell, amit most meg fogok osztani veletek, és aszerint is kell cselekednetek” – mondta.
Elmesélte, hogy nagyapja, Heber C. Kimball (1801–1868) és más pionír ősei kemény fizikai kihívásokkal néztek szembe. Nagypapa azt mondta, hogy a pionírok hamar megtanulták, hogy a túléléshez együtt kell dolgozniuk, valamint szeretniük és szolgálniuk kell egymást.
„Ez az egyik legnagyszerűbb örökség, amelyet rátok hagytak” – kezdte, miközben könnyek gördültek le az arcán.
Majd így folytatta: „Pátriárkaként és nagyapátokként betöltött elhívásomban, amikor a jövőbe tekintek, …összeszorul a szívem miattatok. Olyan érzelmi és lelki kihívásokkal fogtok szembenézni, amelyeket pionír őseitek zöme el sem tudott volna képzelni.”
„Ha a fiatalabb nemzedék nem tiszteli a pionírok által gyakorolt szeretet és szolgálat nagyszerű örökségét – fűzte hozzá –, akkor sokan közületek kudarcot vallotok majd, mert nem lesztek képesek egymagatokban túlélni.”
Aztán lélekkel lélekhez kapcsolódva Kimball nagypapa így zárta a mondandóját: „Szükségünk van egymásra. Azonkívül, hogy megosztjuk egymással a bizonyságunkat az evangéliumról, kötelességünk, hogy szeressük és szolgáljuk, erősítsük és tápláljuk, valamint támogassuk egymást…, különösen a családunkban. Kérlek, ne feledjétek, hogy az utolsó napokban a túlélésetek múlhat azon, hogy hajlandóak vagytok-e együtt dolgozni, valamint szeretni és szolgálni egymást. Most pedig gyerünk tortázni!”
Szükségünk van egymásra
Fénykép: Wendy Gibbs Keeler
Amint azt a körülöttünk lévő világi felfordulás is szemlélteti, és ahogy Crozier Kimball nagypapa előre látta, szükségünk van egymásra. Szerető családokra, szolgálattal teli kvórumokra és Segítőegyletekre, valamint támogató gyülekezetekre, egyházközségekre és cövekekre van szükségünk.
„Isten azt szeretné, hogy dolgozzunk együtt és segítsük egymást – mondta Nelson elnök. – Emiatt küld minket a földre családokba, és emiatt szervez minket egyházközségekbe és cövekekbe. Emiatt kéri tőlünk, hogy szolgáljunk és nyújtsunk szolgálattételt egymásnak. Emiatt kéri azt, hogy éljünk a világban anélkül, hogy a világból valók lennénk. Sokkal többet tudunk elérni együtt, mint önmagunkban.”2
Az élet a második állapotunkban nehéz. Ádám és Éva bukása miatt tövisekkel és bogáncsokkal, próbatételekkel és kísértésekkel nézünk szembe. Bár az ilyen élmények a boldogság tervének részét képezik, mindamellett segítünk egymásnak átvészelni az élet viharait.
Ádámhoz és Évahoz hasonlóan, akiket kiküldtek az Éden kertjéből (lásd 1 Mózes 3:23), minket is kiküldtek a halandóság előtti előkészítő otthonunkból erre a bukott földre. Ádámhoz és Évához hasonlóan mi is örvendezünk, mert ismerjük Istennek az Ő gyermekei számára készített tervét:
„És azon a napon Ádám áldotta Istent és eltelt, és prófétálni kezdett a föld minden családját illetően, mondván: Áldott legyen Isten neve, mert vétkem miatt megnyíltak szemeim, és ebben az életben örömöm lesz, és újra látom majd testben Istent.
És Éva, az ő felesége, hallotta mindezen dolgokat, és örült, mondván: Ha nem lett volna vétkünk, soha nem lett volna magunk, és soha nem ismertük volna a jót és a gonoszt, valamint megváltásunk örömét, és az örök életet, amelyet Isten ad mind az engedelmeseknek” (Mózes 5:10–11; lásd még 2 Nefi 2:25).
„Az Ő isteni rendeltetésének részesei”
Halhatatlanságunk és örök életünk létrehozása Atyánk munkája és dicsősége (lásd Mózes 1:39). Nelson elnök tanítása szerint „az Ő isteni rendeltetésének részesei vagyunk”3.
Az Első Elnökség és a Tizenkét Apostol Kvóruma kijelentette, hogy a halandó élet előtti birodalomban lélekfiakként és lélekleányokként „Mennyei Aty[ánk]ként ismert[ü]k Istent és hódolt[unk] Neki, valamint elfogadt[u]k tervét, melyen keresztül fizikai testhez és földi tapasztalatokhoz juthatt[unk] annak érdekében, hogy tovább fejlődhess[ünk] a tökéletesség felé, és végül az örök élet örököseiként elérj[ü]k isteni rendeltetésüket”4. Dallin H. Oaks elnök, első tanácsos az Első Elnökségben, pedig nemrég ezt tanította: „Mennyei Atyánk terve szerint Jézus Krisztus teremtette a mennyeket és a földet (Tan és szövetségek 14:9), hogy mindannyian rendelkezhessünk az isteni rendeltetésünkre való törekvéshez szükséges halandó tapasztalattal.”5
A szentírások és az utolsó napi próféták világosan kijelentik, hogy milyen alapvető szerepet játszik a testünk Isten tervében. Az a rendeltetésünk, hogy feltámadt, felmagasztosult testtel visszatérjük az Ő jelenlétébe, és családokként örökké éljünk.
„Fizikai testünk megléte… elmélyíti emberi kapcsolatainkat, és felerősíti azon képességünket, hogy felismerjük az igazságot, és azzal összhangban cselekedjünk, valamint azon képességünket, hogy engedelmeskedjünk Jézus Krisztus evangéliuma tantételeinek és szertartásainak – mondta David A. Bednar elder a Tizenkét Apostol Kvórumából. – A halandóság iskolájában olyan módon tapasztaljuk meg a gyengédséget, a szeretetet, a kedvességet, a boldogságot, a bánatot, a csalódást, a fájdalmat, sőt, még a fizikai korlátok miatti kihívásokat is, hogy azok felkészítenek bennünket az örökkévalóságra.”6
Tanítsunk Krisztusról
A kétely és bizonytalanság e napjaiban a boldogság tervének ismerete elengedhetetlen a lelki túlélésünkhöz. Azt azonban nem várhatjuk el, hogy a világ táplálja a gyermekeinket az örökkévaló boldogság tantételeivel. Szülőkként nekünk kell tanítanunk gyermekeinket az isteni eredetükről és isteni rendeltetésükről.
Azzal kezdjük, hogy segítünk nekik kifejleszteni a bizonyságukat Jézus Krisztusról és az Ő engeszteléséről, melyek központi helyet foglalnak el a szabadítás tervében. Hiszem, hogy bárhol a világon nevelhetünk igazlelkű, reményteljes gyermekeket, ha szilárd alapjuk van a Szabadítóban.
Az otthoni esteken, a családi ima és a szentírás-tanulmányozás során, a családi tevékenységeken és hagyományokon keresztül, sőt, még a helyreigazítások alkalmával is: „Krisztusról beszélünk, Krisztusban örvendezünk, Krisztusról prédikálunk, Krisztusról prófétálunk, …hogy gyermekeink tudhassák, milyen forráshoz forduljanak bűneik bocsánatáért” (2 Nefi 25:26).
Segítünk a gyermekeinknek megérteni, hogy a szabadítás tervében a bűnbánat egy „egész életet végigkísérő tananyag”7, amely reményt és gyógyulást hoz, miközben leveszi a lélek terheit és megszépíti a jövőt.
Amint gyermekeink szert tesznek a Krisztus engesztelésébe vetett hitre, tudni fogják, hogy soha nincs minden veszve, és hogy az Úr tárt karokkal várja őket. Segítünk nekünk megérteni, miszerint „bármit is kell hátrahagyn[unk], hogy a mennyei otthon[un]kba vezető ösvényt kövess[ü]k, eljön a nap, amikor már nem is tűnik majd áldozatnak.”8
Gyűjtsük egybe Isten gyermekeit
Nem egyedül érjük el isteni rendeltetésünket. Utolsó napi szentekként különleges kötelességünk meghívni másokat a mennyei otthonunkba vezető utazásunkra. A világnak szüksége van olyan utolsó napi szentekre, akik hajlandóak engedni, hogy a visszaállítás világossága ragyogja át a bizonyságukat, a példájukat és az evangélium megosztására való hajlandóságukat. Amikor ragyogunk, egybegyűjtünk.
„Amikor az egybegyűjtésről beszélünk, akkor egyszerűen ezt az alapvető igazságot jelentjük ki: Mennyei Atyánk gyermekei közül mindenki – a fátyol mindkét oldalán – megérdemli, hogy hallja Jézus Krisztus visszaállított evangéliumának üzenetét. Ők maguk pedig eldöntik, hogy szeretnének-e többet tudni róla.”9
Így hát – amint azt Crozier nagypapa is tanácsolta – megosztjuk a bizonyságunkat Jézus Krisztus evangéliumáról. Szeretjük és szolgáljuk, erősítjük és tápláljuk, valamint támogatjuk a szeretteinket és a felebarátainkat.
Amikor segítünk másoknak az isteni rendeltetésükhöz vezető ösvényen, magunknak is segítünk ugyanezen az ösvényen, „hogy befogadj[anak minket] az Atya királyságába, hogy többé ki ne menj[ünk], hanem Istennel lakjunk örökké a mennyekben” (3 Nefi 28:40).