Szolgálat az egyházban
Miben segíthetünk?
A szerző az Amerikai Egyesült Államokban, Utah-ban él.
Fiatal misszionáriusként hajlamos voltam beütemezhető teendőként tekinteni a szolgálatra, nem pedig olyasvalamiként, amit szükség esetén felajánlhatok.
Illusztrálta: Kathleen Peterson
Miközben egy családi est leckéjének tanítására készültem, szerettem volna némi bepillantást nyújtani a gyermekeimnek a misszionáriusi munka napi nehézségeibe és kihívásaiba. Amikor kinyitottam a misszionáriusi naplómat, hogy megfelelő példát keressek, rátaláltam egy szinte átlagos nap összefoglalójára.
A társammal először felkerestük Mariát, aki éppen mosott. „Vissza tudnátok jönni később ma délelőtt?” – kérdezte.
Ellátogattunk egy másik érdeklődőhöz, ő viszont még aludt. Amikor fél 11-kor visszaértünk Mariához, még mindig mosott.
Később, délután 3-kor, időpontunk volt egy másik érdeklődővel. Érkezésünkkor éppen zsírt készített.
„Most nagyon elfoglalt vagyok – mondta. – Vissza tudtok jönni később?”
Visszatértünk Maria lakásához, de akkor meg éppen mosogatott. Aztán meglátogattunk egy másik érdeklődőt, akit Juniornak hívtak. Éppen serényen főzött.
„Mit szóltok a holnaphoz?” – kérdezte tőlünk.
Ezt írtam a naplómba: „Igyekszünk nagyon jól tervezni, minden tőlünk telhetőt megteszünk azért, hogy betartsuk az időpontjainkat, valamint B és C tervet is készítünk. Imádkozunk sugalmazásért. Kell lennie egy hasznosabb módnak is arra, hogy segítsünk az embereknek.”
Ahogy ezeket az élményeket érettebb fejjel újraolvastam, elnevettem magam. A lecke, amelyet a gyermekeimnek szerettem volna tanítani arról, hogy egyre nagyobb ellenálló képességgel nézzünk szembe a csalódással, most kevésbé tűnt fontosnak, mint az a lecke, amelyet épp akkor tanultam meg.
A 30 évvel azelőtti bosszús esdeklésem most viccesnek tűnt számomra. A válasz a bosszankodásomra pont ott volt az esdeklésemben. Fiatalabb énemre gondolva eltűnődtem: „Jackson elder, mi lett volna, ha azáltal próbálsz segíteni az embereknek, hogy segítesz nekik a szükségük idején?”
Ha a társammal ma találnánk otthon Mariát mosásba és mosogatásba temetkezve, azt mondanánk neki: „Miben segíthetünk?”
Ha ma történne, hogy a férfit, akivel időpontunk volt, lefoglalná a zsírfőzés, így kiáltanánk fel: „Megtanítasz rá minket? Nagyon szeretnénk segíteni neked!”
Ha ma toppannánk be Juniorhoz szorgos ételkészítés közben, ezt mondanánk: „Állunk rendelkezésedre! Miben segítsünk?”
Fiatal misszionáriusként hajlamos voltam beütemezhető teendőként tekinteni a szolgálatra, nem pedig olyasvalamiként, amit szükség esetén felajánlhatok. Ma úgy igyekszem Jézus Krisztus szeretetéről tanítani az embereket, hogy megmutatom nekik az Ő szeretetét.