Nyomtatásban nem jelenik meg: Fiatal felnőtteknek
Amikor semmi nem okozott örömöt az életemben, az evangéliumhoz fordultam
Úgy éreztem, valami hiányzik a szívemből – amíg fel nem fedeztem a Jézus Krisztus evangéliumából származó igaz, örök örömöt.
Csak egy újabb sivár, élettelen és unalmas nap volt. Az utóbbi időben minden ugyanolyan volt, és bár próbáltam boldog lenni, egyre unottabbá és nyugtalanabbá váltam. A Covid19-világjárvány közepén jártunk, és a hazámban lezárások voltak, így hát mindannyiunkat arra buzdítottak, hogy határozatlan időre maradjunk otthon.
Mindennap, amikor belenéztem a tükörbe, ürességet láttam. Talán azért, mert nem találkozhattam a barátaimmal, vagy mert nem tudtam dolgozni vagy támogatni a családomat. Épp elvégeztem az egyetemet, és tanár akartam lenni, de előbb le kellett tennem egy vizsgát, amelyet a világjárvány miatt elhalasztottak.
Boldogtalannak éreztem magam, mintha valami hiányzott volna a szívemből, de nem tudtam teljes mértékben rájönni, hogy mi az, sőt, még azt sem tudtam, hogyan találjam meg.
Találkozás a misszionáriusokkal
Az egyik este az unokatestvérem egy könyvet böngészett. Sötétkék volt, és Ang Aklat ni Mormon volt a címe. Nem sokkal előtte elment a barátnőjével egy családi estnek nevezett eseményre, és azóta esténként hetente többször is beszélgetett telefonon a misszionáriusokkal. A szóban forgó estén éppen telefonon beszélt, miközben a könyvet lapozgatta, amikor hirtelen megkérdezte, hogy tudnék-e segíteni neki válaszolni az egyik misszionárius kérdésére.
Most ez komoly? – gondoltam. – Tőled kérdezték, akkor miért nekem kell segítenem?
Aztán mégis belementem, és megkérdeztem tőle, hogy mi a kérdés. Így szólt: „Ano daw layunin mo sa buhay?” Vagyis: Mit gondolsz, mi az életed célja?
A szívem hevesen kezdett verni, amikor meghallottam a kérdést.
Ez az! Ezt kerestem! Ez hiányzott eddig a szívemből – gondoltam magamban.
Mosolyogva néztem az unokatestvéremre, és átvettem a telefont, hogy megválaszoljam a misszionárius kérdését. Megmondtam neki, hogy úgy hiszem, az élet célja az, hogy boldogok legyünk, élvezzük az életet, valamint szolgáljunk másokat, és kedvesek legyünk velük. Ő pedig egyetértett velem.
A társával azt is megkérdezték, hogy taníthatnának-e még többet az unokatestvéremnek és nekem az evangéliumról, mi pedig igent mondtunk. Amikor kicsi voltam, már tanították misszionáriusok a családomat. Édesanyám egyháztag, bár az életem nagy részében kevésbé volt tevékeny, én viszont a telefonbeszélgetésem után többet akartam tanulni.
Minden alkalommal, amikor a misszionáriusok megosztottak valamit az evangéliumról, örömöt éreztem a szívemben, különösen amikor megismertem a szabadítás tervét, valamint Mennyei Atya és a Szabadító ígéreteit. Végül elmentünk istentiszteletre, és az egyháztagok meleg szívvel és segítő kezekkel fogadtak minket.
Éreztem a szívemben, hogy a helyes úton járok. Néhány hónappal később pedig megkeresztelt egy közeli barátom, aki segített fejlődnöm az evangéliumban.
Az igaz boldogság forrása
Miután az egyház tagja lettem, nehéz volt olyan sok mindenen változtatnom az életemben. És az életem messze nem mindig könnyű vagy boldog. Ahogy azonban új lehetőségeket kaptam a szolgálatra és a bizonyságom elmélyítésére, biztosan tudtam, hogy az örökké tartó öröm valóban ebben az evangéliumban rejlik.
Örömöt érzek a szívemben, amikor olvasom a szentírásokat, isteni sugalmazást hallok a prófétáinktól és apostolainktól, és tanúja vagyok a körülöttem lévő egyháztagok bizonyságának. Megtaláltam a választ arra a kérdésre, amelyet azok a misszionáriusok kérdeztek a telefonon: az élet célja az, hogy jobb ember legyek Isten, önmagam és a családom számára, miközben igyekszem visszatérni Őhozzá. Ez a tudás pedig pont azt a boldogságot hozta el nekem, amelyet kerestem. Most az elsődleges célom, hogy továbbra is szolgáljam az embereket és elvigyem a családomat istentiszteletre, mert szeretném, hogy valódi örömben legyen részük.
Russell M. Nelson elnök ezt tanította: „Amikor életünket Isten szabadítástervére összpontosítjuk…, valamint Jézus Krisztusra és az Ő evangéliumára, akkor örömöt érezhetünk, függetlenül attól, hogy mi történik – vagy mi nem történik – az életünkben.”1
Én is bizonyságot teszek arról, hogy a valódi boldogság kizárólag Jézus Krisztus követésében lelhető fel. Jézus Krisztus evangéliumában minden lehetőségem örömmel töltötte el a lelkemet, különösen akkor, amikor engedtem, hogy ezek az élmények segítsenek közelebb kerülnöm Őhozzá.
A Covid19-világjárvány előtt meg voltam elégedve az életemmel. Azonban az evangéliumból fakadó valódi öröm különbözik ettől a megelégedéstől. Az evangélium még a világjárvány idején is békességet hoz és megmutatja nekem az élet célját, ez pedig segít hittel és reménységgel haladnom előre.
Végre megtaláltam a hiányzó darabkát a kirakósomból. Ahogyan mindannyiunknak, nekem is szükségem volt arra az örömre, melyet Jézus Krisztus követése hoz a szívembe és az életembe.