Nyomtatásban nem jelenik meg: Fiatal felnőtteknek
Az Úr időzítése tényleg jobb a miénknél
Az Úr megmutatta nekem, hogy olykor a várakozás folyamata során tapasztaljuk meg a legnagyobb fejlődést.
Előfordult már veled, hogy megakadtál, azon tűnődve, tovább kellene-e haladnod az életedben, vagy várnod kell, hogy az Úr a helyére tegye számodra a dolgokat? Ha igen, üdvözöllek a világomban! Volt azonban egy élmény, amely kimozdított az egy helyben toporgásból, amikor bíztam az Úrban.
Ragyogó lehetőség
Az egyetemi tanulmányaim első évében a professzorom említést tett egy olvasószerkesztői pozícióról az iskolában. Mivel akkoriban fedeztem fel a szerkesztés iránti szenvedélyemet, nagyon szerettem volna megkapni ezt az állást. Azonban úgy döntöttem, hogy várok a jelentkezéssel addig, amíg már nincsenek óráim.
Amikor azon a télen jelentkeztem, csalódottan vettem tudomásul, hogy már felvettek valakit a munkára. Rájöttem, hogy túl sokáig vártam, és elszalasztottam a lehetőséget. Mégis ott motoszkált bennem az érzés, hogy nekem kellene betöltenem azt az állást. Azon tűnődtem, vajon miért nem sikerültek a dolgok, amikor úgy tűnt, Mennyei Atya is efelé terelget engem. Nem cselekedtem volna elég hamar?
Az Úr felkészítése
Miközben azon elmélkedtem, Mennyei Atya milyen módokon segít nekem kinyilatkoztatást kapni, felismertem, hogy az, hogy nem kaptam meg ezt a munkát, talán egy áldás és lehetőség arra, hogy többé válhassak, mint azelőtt. Talán többet kell tanulnom, mielőtt készen állnék.
Úgy döntöttem, hogy a készségeim fejlesztésén fogok dolgozni, és bár aggódtam a jelentkezésem elhalasztása miatt a következő néhány félévre, a Lélek biztosított arról, hogy ez a helyes döntés.
Miközben arra vártam, hogy újra megnyíljon a pozíció, egyre többet tanultam arról, hogy mivel foglalkoznak a szerkesztők, és elmélyítettem a tudásomat az angol nyelvről. Magabiztossá váltam a szerkesztési képességeimben, és más készségeket is elsajátítottam. Kiderült, hogy mindezekre a készségekre még azelőtt szükségem volt, hogy komolyan fontolóra vennének az álláshoz.
Visszatekintve tudom, ez idő alatt az Úr vezetett engem, hogy segítsen kifejlesztenem azokat a készségeket, amelyekre szükségem volt ahhoz, hogy jobb szerkesztő legyek. Ha nem éreztem volna késztetést a jelentkezésre, akkor talán nem tettem volna olyan sok erőfeszítést azért, hogy jobb szerkesztő lehessek.
Az Úr ezt mondta Ábrahámnak:
„Bizony megáldván megáldalak téged, és megsokasítván megsokasítalak téged.
És ekképpen, békességestűrő lévén, megnyerte az ígéretet” (Zsidók 6:14–15).
Az Úr megsokasított engem. Amikor újra jelentkeztem az állásra, egy frissített önéletrajzot adtam be, amelybe beleírtam összes új készségemet, amelyre szert tettem, és egy héten belül fel is vettek. Végtére az Úr nálam jobban tudta, mikor állok majd készen erre a munkára.
Az Ő időzítése tökéletes
Az Úrnak szüksége volt arra, hogy a megfelelő helyen legyek a megfelelő időben, a megfelelő készségek és tudás kombinációjával, hogy megáldjon azzal, amire vágytam. J. Devn Cornish elder, nyugalmazott általános felhatalmazott hetvenes, ezt tanította: „[M]indannyiunkat egyénenként ismer és szeret. Meg akar áldani minket.”1
Ha tudtam volna, amikor az első alkalommal nem kaptam meg az állást, hogy egyszerűen csak meg kellett volna pihennem az Úrban és várnom őt (lásd Zsoltárok 37:7), akkor talán hamarabb észrevettem volna, hogy az Úr segít hozzáértőbb szerkesztővé fejlesztenem magamat.
Végül az időzítés helyes volt. És amikor megkaptam az állást, nagyon szerettem. Új barátokra leltem a csapatom tagjaiban, egyre jobban bíztunk egymás meglátásaiban, és segítettük egymást a munkahelyen és általánosan az életben is. Nagyon hálás voltam azért a fejlődésért, amelyet Mennyei Atya szeretett volna, hogy először megtapasztaljak. Enélkül nem álltam volna készen erre az állásra!
A nem jelentheti azt is, hogy még nem
Dallin H. Oaks elnök, első tanácsos az Első Elnökségben, ezt tanította: „Az Úr időzítése… vonatkozik személyes életünk fontos eseményeire. Egy nagyszerű szentírás a Tan és szövetségekben kijelenti egy bizonyos lelki élménnyel kapcsolatban, hogy »az ő idejében…, és az ő módján, és az ő akarata szerint« [Tan és szövetségek 88:68] lesz részünk benne. Ez a tantétel vonatkozik a kinyilatkoztatásra… és legfontosabb eseményekre az életünkben: születésünkre, házasságkötésünkre, halálunkra, és az új helyekre költözésünk pillanataira is.”2 Függetlenül attól, mi az, amire várunk, bízhatunk Mennyei Atyánk időzítésében, és hittel haladhatunk előre.
Ne add fel azokat az áldásokat, amelyekre igazlelkűen vágysz, és ne válj nyughatatlanná, ha nem jönnek olyan gyorsan, mint amire számítottál. Haladj előre a szövetség ösvényén, az út során pedig gyűjts készségeket, önbizalmat és kapcsolatokat. Gondold át, mit szeretne Mennyei Atya megtanítani neked, vagy hogyan segít neked növekedni, miközben a kívánt áldásokra vársz.
Ha folyamatosan haladsz a céljaid felé, és hiszel az Úr időzítésében, akkor a helyes úton jársz. Egy nap pedig, amikor meglátsz bizonyos áldásokat az életedben, felismered, hogy amikor azt gondoltad, a világegyetem nemet mondott neked, akkor Mennyei Atya talán csak annyit mondott, hogy még nem.