Minek a megtételére lett Jézus Krisztus felkenve?

Földi szolgálata elején Jézus Krisztus egy zsinagógába látogatott Názáretben. Ésaiás könyvéből olvasott fel, azokat a részeket, amelyeket ma az Ésaiás 61:1–2 verseiként ismerünk. Ezután kijelentette: „Ma teljesedett be ez az Írás a ti hallástokra” (Lukács 4:21).

Az Ésaiás 61 első három verse a Szabadító küldetését és szolgálatát írja le. Gondold át, hogyan töltötte be ezeket akkor és most:

Jézus egy csoportot tanít — „[H]ogy a szegényeknek örömöt mondjak” (1. vers). Az *evangélium* szó „örömhírt” vagy „jó hírt” jelent.

Jézus Krisztus segít valakinek — „[H]ogy bekössem a megtört szívűeket” (1. vers). Például „áldozatként felajánlja magát a bűnért… mindazokért, akiknek megtört a szívük és töredelmes a lelkük” (2 Nefi 2:7).

Jézus Krisztus a lélekvilágban tanít — „[H]ogy hirdessek a foglyoknak szabadulást, és a megkötözötteknek megoldást” (1. vers). Ez utalhat arra az ószövetségi gyakorlatra, hogy a rabszolgákat 50 évente, a „kürtölésnek esztendejében” felszabadították (lásd 3 Mózes 25), de utalhat az evangélium prédikálására is a lélekvilágban, hogy kiszabadítsa a lélekbörtönben lévőket (lásd Tan és szövetségek 138).

Jézus Krisztus vigasztal egy nőt — „[M]egvígasztaljak minden gyászolót” (2. vers). Az Úr az Ő Lelke által képes vigaszt nyújtani nekünk, és mi is megvigasztalhatjuk azokat, „akik vigasztalásra szorulnak” (Móziás 18:9).

a feltámadt Szabadító a sírbolt előtt áll — „[A]djak nékik ékességet a hamu helyett” (3. vers). „Mindegyikünk megízleli az élet keserű hamuját, kezdve a bűntől és az elhanyagoltságtól, a bánaton át a csalódásig. Krisztus engesztelése azonban a halhatatlanság és az örök élet biztos ígéretének a szárnyain felemelhet minket szépségben a hamvainkból.”¹