Nyomtatásban nem jelenik meg: Fiatal felnőtteknek
Újra megtaláltam a helyem a templomban
Már évek óta nem jártam a templomban, de a Szabadítóhoz fordultam, hogy segítsen érdemessé válnom arra, hogy újra belépjek oda.
Fénykép: Megan Barnum
A folyosón álltam, amikor a püspökség második tanácsosa megkért, hogy beszéljek az úrvacsorai gyűlésen a templomok fontosságáról. Miközben az arcomat elfutotta a szégyenpír, leszegett fejjel kértem, hogy adjon nekem másik témát, amelyről beszélhetek. Évek óta nem jártam a templomban, mert olyan döntéseket hoztam az életemben, amelyek miatt eltávolodtam Mennyei Atyámtól, ezért nem éreztem magam alkalmasnak arra, hogy a templomról beszéljek.
Ezen élmény után a templom újra és újra eszembe jutott, és egyre nagyobb vágyat éreztem arra, hogy ott legyek, de közben az érdemtelenség érzésével is küszködtem. Féltem, hogy Mennyei Atya nem akarja majd, hogy ott legyek az Ő szent házában.
Lépésenként változva
Az általános konferencia közeledtével idegesen hallgattam a beszélőket, azt remélve, hogy valamiféle jelt fogok érezni arra, hogy Isten a hibáim ellenére is szeret engem. Ekkor mondta Dieter F. Uchtdorf elnök, második tanácsos az Első Elnökségben: „Nem számít, milyen teljességgel romosnak tűnik is az életünk. Nem számít, milyen skarlátpirosak a bűneink, milyen mély a keserűségünk, milyen magányos, elhagyott vagy összetört legyen is a szívünk. […] [N]incs annyira darabokra hullott élet, melyet ne lehetne helyreállítani.”1
Világosan éreztem, hogy Isten hozzám szól. Már hónapok óta azon tűnődtem, hogyan térhetek vissza Krisztushoz, Ő pedig ezzel a konferenciai üzenettel szólított fel a változásra, hogy újra beléphessek a házába.
Találkoztam a püspökömmel, hogy megbeszéljem vele, hogyan juthatnék el újra a templomba. Segített megértenem, milyen szerepet tölthetne be Jézus Krisztus az életemben, és hogyan segíthet nekem az engesztelése elfogadása abban, hogy át tudjam adni Neki a fájdalmam és a bűnöm terhét. Megértésért, erőért és magammal szembeni türelemért kezdtem imádkozni. Azáltal, hogy egy kicsit jobban bíztam Istenben, és mindennap egy kicsit jobban csináltam, fokozatosan újra kapcsolatba kerültem a Szabadító világosságával.
A püspökömmel való közös munka és a Szabadítómról való további tanulás elmélyítette a bizonyságomat arról, hogy Mennyei Atyám leánya vagyok. Megértettem, hogy szerető Megváltóm soha nem fog arra kérni, hogy szakadjak el Tőle, Sátán azonban megpróbálja majd azt éreztetni velem, hogy nem tartozom a templomba. Ezzel a tudással végül úgy éreztem, készen állok ismét belépni Isten házába.
Visszatérés a templomba
Kezemben egy friss-ropogós, háromrét hajtott ajánlást szorongatva, évek óta először közeledtem a templom felé – hirtelen azonban aggasztani kezdett, hogy van-e helyem Isten házában. Minél közelebb kerültem a bejárathoz, annál nagyobb bizonytalanság fogott el. Ostobának tűnök majd, amiért azt sem tudom, hová kell mennem, vagy mit kell tennem? Vajon túl idős vagyok ahhoz, hogy keresztelkedésre menjek a templomba?
A fogadópultnál álló férfi mosolygott, ahogy beléptem, és üdvözölt a templomban. Aznap reggel a lelkem megfiatalodott, amikor a templomszolgák biztosítottak arról, hogy van helyem Isten házában.
Az egyik templomszolga búcsút intett nekem, miközben a kereszteldéből kifelé végigmentem a folyosón, hogy elhagyjam a templomot. Suttogva, ám örömteli hangon így szólt: „Köszönöm, hogy eljöttél ma a templomba! Szükségünk volt rád itt.” Megígértem neki, hogy visszajövök a következő héten, mert alig vártam, hogy újra érezhessem a templom melegét.
Mennyei szülők leányaiként és fiaiként való isteni önazonosságunknak köszönhetően mindegyikünk felismerheti, hogy a templomban van a helye. Nincs semmi, ami tartósan távol tarthat minket Isten szerető karjától, ha az Ő jelenlétében szeretnénk lenni. Ő azt akarja, hogy ott legyünk, és ha mindennap apró lépéseket teszünk azért, hogy hasonlóbbá váljunk a Szabadítónkhoz, akkor az életünket összhangba hozhatjuk az Övével, és mindig érdemesek maradhatunk a templomra. Tudom, hogy Jézus Krisztus engesztelésének köszönhetően beléphetünk Isten szent házába, és elnyerhetjük azokat az áldásokat, amelyek odabent várnak ránk, és ahogy megtapasztaltam, ezek az áldások mindent megérnek.