Nyomtatásban nem jelenik meg: Utolsó napi apák
Legyőzni a szülővé válástól való félelmet
Nagyszerű áldások értek, amikor úgy döntöttem, hogy az apaság örömeire összpontosítok.
A szerző az Amerikai Egyesült Államokban, Idahóban él.
Amikor egy este Susie, a feleségem idegesen kihívott a fürdőszobába, nem tudtam, mire számítsak. Még csak rövid ideje voltunk házasok, az anyósomnál laktunk ingyen, és mindketten dolgoztunk, hogy pénzt tehessünk félre az egyetemi tanulmányainkra.
Így aztán, amikor a feleségem közölte velem, hogy várandós, megdöbbentem. Túl korainak tűnt, hogy kisbabánk legyen. Nagyon felkészületlennek éreztük magunkat. Abban a pillanatban tudtam, hogy össze kell szednem magam, és segítenem kell a feleségemnek felkészülni a kisbabára. Így aztán az akkoriban egyedüli legpozitívabb érzésemre összpontosítottam: a tudatra, hogy apa leszek.
Szemléletbeli változás
Mindig is zavart az, ahogyan gyakran az apaságot – és általánosságban a szülői létet – a médiában ábrázolják. Úgy tűnt, az apák nincsenek tudatában házastársuk és gyermekeik szükségleteinek és érzéseinek. Úgy mutatják be őket, mint akik képtelenek gondoskodni másokról, sőt, még saját magukról is. Ráadásul a médiában és a valós életben is úgy jellemezték a szülővé válást, hogy azzal befellegzett a házasság „szórakoztató” szakaszának. Gyakran hallom, hogy az élet egyre nehezebbé válik, nincs időd aludni, nem jut időd magadra és így tovább.
Ma már tudom, hogy ezek az ábrázolások Sátán erőteljes eszközei, hogy eltántorítsanak minket a családalapítástól. Bár a gyermekvállalást követően vannak kihívások, máshoz nem fogható örömet és kiteljesedést is hoz.
Úgy döntöttem, hogy elutasítok minden szörnyű dolgot, amit az apaságról mondtak nekem. Ehelyett minden pozitívumot megragadtam benne, és elköteleztem magam amellett, hogy átküzdöm magam a nehéz részeken. Sokaknak nem könnyű a szülői szerep, és nem mondom azt, hogy számomra pofonegyszerű volt. Néhány apai jellemvonás nem jött magától. A kisbabánk születése előtt azonban minden tőlem telhetőt megtettem, hogy felkészítsem magamat, és segítsek a feleségemnek is felkészülni, miközben az új szülői szerepünkbe léptünk.
Kutattam a szentírásokat, hogy tudjam, hogyan készüljek fel. Olvastam más könyveket is az apaságról. Megtanultam, hogyan kell majd pelenkát cserélnem. Mindent megtettem azért, hogy megértsem és együttérezzek a feleségemmel a majdani terhességi fájdalmai miatt. És minden tőlem telhetőt megtettem, hogy derűlátó maradjak. Amikor imában Mennyei Atyához fordultam, az békével töltött el, melyre szükségem volt a szülővé válás félelmének a leküzdéséhez.
A családokból fakadó szeretet
Nem tartom magam érzelgősnek, de miközben figyeltem, ahogy a feleségem a kislányomat a megszületése napján a karjában tartja, sírtam örömömben. Abban a pillanatban fogtam fel, hogy ez a kislány örökre velünk lesz, és megköszöntem Mennyei Atyának, hogy a lányunk biztonságban megérkezett hozzánk.
Erre az élményre visszatekintve eszembe jutott egy rövidfilm a családokról, amelyet gyakran megosztottam a misszióm során. A Földi apa, Mennyei Atya című rövidfilm egy édesapát mutatott be, mindennapi teendői közben. Az tette annyira lelkivé számomra a rövidfilmet, ahogyan a család mindennapi teendőit párhuzamba állította a Mennyei Atyánkkal való kapcsolatunkkal. Ezzel a kijelentéssel zárult: „A tisztelet, a becsület és a csodálat összes címe közül, mellyel az Istenséget illetjük, Ő azt kérte, hogy így szólítsuk: Atyánk.”1
Ez az idézet még többet jelentett nekem, amikor valóban apa lettem. Korábban egyszerűen úgy gondoltam rá, mint az Isten és az énköztem fennálló kapcsolatra: Mennyei Atyámként Ő törődik velem, és mindennap vezet engem. Azonban, amikor magam is apa lettem, és éreztem a lányom iránti leírhatatlan szeretetemet, az még inkább ráébresztett arra, hogy mennyei Atyám milyen nagy szeretettel van irántam. Az evangélium egy modell a családoknak, és ha már van saját családunk, akkor jobban megérthetjük milyen szeretettel van irántunk Mennyei Atyánk a saját életünkben.
Előre haladva
A lányom ma már egyéves is elmúlt, és gyorsan növekszik. Az apaságtól én is növekedtem, olyan módokon, amelyekről nem is tudtam, hogy lehetséges. Az apai létben több örömöt találok, mint ha bármennyi szabadidőm vagy alvásidőm volna anélkül. Annak ellenére, hogy felkészületlennek éreztem magam az apaságra, Mennyei Atya szeretete arra késztetett, hogy a tőlem telhető legjobban felkészüljek. Ez a szeretet hajtott előre. Ahogyan a Lukács 12:31 mondja, „keressétek az Isten országát, és ezek mind megadatnak néktek”. Először arra törekedtem, hogy mindent megtegyek, ami felkészít a szülőségre, és csak utána jött az apasággal járó békesség és öröm. A negatívumok soha nem múlhatják felül egy ilyen isteni szerep pozitívumait. Az apaságot arra szánták, hogy befogadjuk és élvezzük. Ez a legnagyszerűbb lecke, amelyet apaként megtanultam és továbbra is tanulok ebben a szerepkörben.