Hogyan érezhetek békességet karácsonykor, ha úgy tűnik, teljesen el vagyok havazva? Liahóna, 2023. dec.
Fiatal felnőtteknek
Hogyan érezhetek békességet karácsonykor, ha úgy tűnik, teljesen el vagyok havazva?
Az ünnepek időnként maguk alá temethetik az embert, de békességet és örömöt hoz, ha apró módokat találunk arra, hogy Krisztusra összpontosítsunk.
Illusztrálta: Bill Mayer
A karácsonynak az öröm, a szeretet és a békesség időszakának kellene lennie, de a körülményeink ezt nem mindig könnyítik meg. Két karácsonyt töltöttem a misszióm során Brazíliában, távol a családomtól, ráadásul egy ismeretlen kultúrában. Voltak jó pillanatok is ezekben a karácsonyi időszakokban, de ezek voltak az első olyan alkalmak, amikor rossz érzéseim is voltak az ünnep környékén, méghozzá a csüggedés és a honvágy.
Miután visszatértem a missziómból, az ünnepi időszak még mindig nem érződött olyan örömtelinek, mint egykor fiatalkoromban. Idősebb lettem, több lett a feladatom, és gyakran éreztem úgy, hogy az ünnepi időszak sűrűjében túlontúl el vagyok havazva ahhoz, hogy úgy ünnepelhessem a karácsonyt, amiképpen azt reméltem. Miközben szerettem volna otthon lazulni, netán mások szolgálatával tölteni az időt vagy a szeretteimmel élvezni az ünnepeket, a december zömét kénytelen voltam azzal tölteni, hogy dolgoztam, igyekeztem eleget tenni a meghívásoknak, ajándékokat vásároltam, és még az egyetemi záróvizsgákra is tanultam.
Sok olyan embert is ismerek, akik az ünnepi időszakot gyakran egy elhunyt szerettük gyászolásával töltik, a családjuktól távol élnek, nehéz kapcsolatokkal küszködnek, vagy különösen magányosnak érzik magukat az évnek ebben a részében.
Ahogy azonban végiggondoltam ennek az időszaknak a nyüzsgését, azon tűnődtem, vajon Krisztus szeretné-e, ha egy Őróla szóló ünnep feszültséget, reménytelenséget és kiégést okozna bennünk?
Hiszem, hogy ha Jézus Krisztus itt lenne, azt akarná, hogy békességet és reményt érezzünk az ünnep környékén. Elvégre Ő azért született, hogy pontosan ezeket a dolgokat segítsen éreznünk. Azért jött a földre, hogy segítsen szembenéznünk a kihívásainkkal és felülkerekedni rajtuk.
Amint azt a Tizenkét Apostol Kvórumából Neil L. Andersen elder tanította: „Tanúságot teszek arról, hogy ha igazlelkűek vagyunk, akkor a bánatunk, nehézségeink és bizonytalanságunk minden könnye Őbenne, Isten szeretett Fiában talál válaszra és megoldásra.”1
Kihívásaink, tennivalóink és a nyomás ellenére, melyek mind csak fokozódnak az évnek ebben az időszakában, az életünk igenis egyszerűbbé tehető, a szívfájdalmaink pedig meggyógyíthatóak, amikor a karácsony okára – a Szabadítónkra, Jézus Krisztusra – összpontosítunk.
A világosság és a szeretet egyszerű üzenete
Amióta az eszemet tudom, szentestén a családom gyertyafénynél olvassa fel az újszövetségi történetet Krisztus születéséről.
Mindegyikünk kap néhány szentírásverset papírcsíkokra írva. Mind egy-egy hosszú gyertyát tartunk a kezünkben, de először csak az gyújtja meg a sajátját, aki elsőként olvas fel. Az ő kis lángja az egyetlen világosság a szobában, amikor elkezd olvasni a Lukács 1. fejezetéből:
„A hatodik hónapban pedig elküldeték Gábriel angyal Istentől Galileának városába, a melynek neve Názáret,
Egy szűzhöz, a ki a Dávid házából való József nevű férfiúnak volt eljegyezve. A szűznek neve pedig Mária.
És bemenvén az angyal ő hozzá, monda néki: Örülj, kegyelembe fogadott! Az Úr veled van, áldott vagy te az asszonyok között” (Lukács 1:26–28).
Miután az első ember felolvasta ezeket a verseket, az égő kanócával meggyújtja a következő ember gyertyáját. Utána elfújja a sajátját, és a történet folytatódik:
„És ímé fogansz a te méhedben, és szülsz fiat, és nevezed az ő nevét JÉZUSNAK” (Lukács 1:31).
„És szülé az ő elsőszülött fiát; és bepólyálá őt, és helyhezteté őt a jászolba, mivelhogy nem vala nékik helyök a vendégfogadó háznál” (Lukács 2:7).
Krisztus születésének a története áhítatosan halad tovább ebben a mederben, személyről személyre, gyertyáról gyertyára. A szentírásolvasás végére a Lélek és fénysugarak töltik be a sötét szobát.
Még akkor is, amikor gyermekkoromban alig értettem az újszövetségi nyelvezetet, mindig is szerettem ezt a családi hagyományunkat, hogy gyertyafénynél olvasunk Krisztus születéséről. Ez az egyszerű hagyomány továbbra is azt üzeni nekem, hogy nincs szükségünk hivalkodó eseményekre az évnek ebben az időszakában ahhoz, hogy kedves karácsonyi emlékekre tegyünk szert, vagy megerősítsük a Szabadítóról való bizonyságunkat.
Amikor az életünk középpontjában tartjuk Jézus Krisztust és az Ő világosságról és szeretetről szóló egyszerű üzeneteit, akkor minden más aggodalom és felelősség a helyére kerül.
Én vajon Krisztusra összpontosítok?
Szeretem a karácsonyt és az ahhoz kapcsolódó összes ünnepi külsőséget: a hagyományokat, a díszeket, az ételt és a zenét. De különösen azt szeretem a karácsonyban, hogy a Szabadítóra összpontosít. Viszont szinte minden évben, amikor visszatekintek az ünnepekre, egy kis csalódást érzek. Az élet túl zsúfolt ahhoz, hogy valóra válthassam az álmomat, és egy egész hónapot csakis a karácsony megünneplésének szenteljek.
Miközben az erőmet megfeszítve igyekszem örömteli ünnepet kialakítani, gyakran túlterheltem magam, és jobban összpontosítok a lényegtelen részletekre, mint a Szabadítóval való kapcsolatomra. Azt azonban megtanultam, hogy a legfontosabb az apró, Krisztus-központú szokásokra időt szakítani. Ahelyett, hogy kötelességünknek éreznénk minden meghívást elfogadni a különböző összejövetelekre vagy tökéletes ajándékokat találni, odafigyelhetünk inkább arra, hogy mindennap jót tegyünk és időt szakítsunk Őrá. Emellett pedig vegyük észre az arra irányuló erőfeszítéseinket – tűnjenek bár aprónak –, hogy megosszuk és meghívjuk az Ő világosságát.
A Tizenkét Apostol Kvórumából Dieter F. Uchtdorf elder arra buzdított, hogy egyszerűsítsük az életünket a Szabadítóra való összpontosítás érdekében. Ezt mondta: „Amikor igyekszünk megtisztítani az életünket és minden gondolatban Krisztusra tekinteni [lásd Tan és szövetségek 6:36], akkor minden más összhangba kezd kerülni. Az élet már nem csupán különálló erőfeszítések hosszú sora, amelyeket kényes egyensúlyban tartunk. […]
Amikor az életünkre tekintve száz és száz teendőt látunk, úgy érezzük, elborítanak bennünket. Amikor egyetlen dolgot látunk – szeretni és szolgálni Istent és az Ő gyermekeit száz és száz különböző módon –, akkor örömmel tudunk ezeken a dolgokon munkálkodni.”2
Mindig, amikor megtapasztalom a karácsonyi időszakot időnként kísérő, maguk alá temető érzelmeket, emlékeztetem magamat, hogy ha Krisztusra összpontosítok, annál többet már nem kell tennem.
Az újszövetségi időkben a zsidók talán arra számítottak, hogy a Szabadítójuk fenséges külsőségek között jön majd a földre, ehelyett azonban az időjárásnak kitéve, állatokkal körülvéve jött a világra. Nem trónon foglalt helyet, hanem jászolba helyezték. Jézus Krisztus születése és élete kiváló példája annak az egyszerűségnek és alázatnak, melyet meghívhatunk az életünkbe, különösen az évnek ebben az időszakában.
A családom most is folytatja azt a hagyományt, hogy minden évben gyertyafénynél olvasunk Krisztus születéséről. Egyszer, decemberben, amikor tiszta ideg voltam a záróvizsgák miatt, az járt a fejemben, hogy abban az évben teljesen kimaradt a karácsonyi időszak öröme. Azonban ez az egyszerű hagyomány önmagában elég volt ahhoz, hogy emelkedett, elégedett és hálás hangulatba kerüljek. A Krisztus születésére való emlékezés nagyobb megelégedést eredményezett, mint bármely ajándék, amelyet kaptam, vagy bármilyen dísz, amelyet abban az évben felakasztottam.
Legnagyobb ajándékunk
Amikor az élet nyomasztónak vagy sötétnek érződik, különösen a zsúfolt ünnepi időszak környékén, emlékezz rá, hogy Krisztus a maradandó világosság egyetlen forrása. Azt mondta: „Én vagyok a világ világossága: a ki engem követ, nem járhat a sötétségben, hanem övé lesz az életnek világossága” (János 8:12).
Nemrégiben azzal töltöttem a decemberi napjaimat, hogy a társasági összejövetelek miatt idegeskedtem, a pénzügyi helyzetem miatt aggódtam, és néztem, ahogy a családom tagjai az elhunyt szeretteiket hiányolják. Ezzel együtt azonban időt szántam arra is, hogy hálásan imádkozzak a sok áldásomért. Nagyobb erőfeszítést tettem azért, hogy úgy szolgáljak, ahogy Krisztus tette. Jó néhány pillanatot töltöttem azzal, hogy felidézzem, miként gondoskodott rólam Isten a múltban, és tudom, hogy a körülményeimtől függetlenül bízhatok Őbenne. A családom ezúttal is felolvasta gyertyafény mellett Krisztus születését, bennem pedig felrémlett az Ő szeretete és békessége.
Ha mindenekfelett Őt keressük az évnek ebben az időszakában – a karácsony jelképeiben, az ünneplésekben, amelyekben részt veszünk, az ajándékokban, melyeket megveszünk, valamint az általunk nyújtott szolgálatban –, akkor meg fogjuk találni Őt (lásd Máté 7:8). Az Ő hatása és Lelke nemcsak karácsony idején, hanem mindig elérhetővé válik számunkra.
José A. Teixeira elder, a Hetvenek tagja szavaival: „Mivel Ő eljött, van értelme a létezésünknek. Mivel Ő eljött, van remény. Ő a világ Szabadítója, és Ő a legnagyobb ajándékunk.”3
Függetlenül attól, hogy mivel nézzünk is éppen szembe, mindannyian meghívhatjuk az életünkbe a Szabadító által ígért reményt, békességet, vigaszt és örömet.