„A misszionáriusok vagyunk”. Liahóna, 2024. ápr.
Utolsó napi szentek történetei
„A misszionáriusok vagyunk”
Arra kértem Istent, segítsen rátalálnom az Ő misszionáriusi egyházára.
Illusztrálta: Brian Call
A szüleim nagyon szerették megosztani az Úr szavát. Rendszeresen adományoztak egy-egy dobozzal az Újszövetségből lakóövezeteknek, börtönöknek, kórházaknak és iskoláknak.
Szüleim ez irányú igyekezete részeként az édesapám énekelt, szentírásokat olvasott, bizonyságot tett Jézus Krisztusról, majd zárásként imát mondott. Mivel gyermekként bevontak ebbe az élménybe, kialakult bennem a vágy Isten szolgálatára.
Amikor azonban édesapámnak szívrohama volt, véget ért az általunk evangelizációnak nevezett erőfeszítésünk. Egyedül nem tudtam szétosztani az Újszövetség példányait, ezért engedélyt kértem édesapámtól, hogy keressek egy misszionáriusi egyházat.
15 éves koromra elkezdtem kérdéseket feltenni a tanról, a keresztelésről, a tizedről és az egyházi szervezetről. Édesapám azt mondta, hogy manapság egyik egyház sem gyakorolja úgy a dolgokat, ahogy azt a Szabadító tanította. De ha találok egy ilyen egyházat – mondta –, akkor csatlakozzak hozzá.
Évekkel később nézeteltérésem támadt egy munkatársammal. Amikor eljött hozzánk bocsánatot kérni, hagyott nekünk egy könyvet, ezzel a címmel: Örökségünk: Az Utolsó Napi Szentek Jézus Krisztus Egyházának rövid története. A könyvben aztán olvastam Joseph Smith próféta vértanúhaláláról. Ez a történet mélyen megérintett.
Találtam benne egy fényképet két fiatal férfiról is, akik fehér inget, nyakkendőt és névtáblát viseltek. Szerte a világon megosztották Jézus Krisztus evangéliumát. Azon tűnődtem, vajon vannak-e ilyen misszionáriusok a városunkban.
Aznap este imádkoztam, és arra kértem Istent, hogy segítsen megtalálni az Ő misszionáriusi egyházát. Másnap nekiálltam megkeresni a misszionáriusokat. Tüzetesen megnéztem minden egyes embert, aki fehér inget viselt, de nem jártam sikerrel.
Néhány nappal később megláttam a házunk előtt három embert, fehér ingben, nyakkendőben, névtáblával! Berohantam, felkaptam a könyvet, és utánuk siettem.
Amikor utolértem őket, egyikük megérdeklődte, segíthetnek-e valamiben.
„Ez a könyv a ti egyházatokból való?” – kérdeztem.
„Igen, ez a mi kiadványunk – felelte lelkesen. – A misszionáriusok vagyunk.”
Miután heteken át tanultam a visszaállított evangéliumról, megkeresztelkedtem Az Utolsó Napi Szentek Jézus Krisztus Egyházába. Egy évre rá az édesapám is megkeresztelkedett.
Mivel még mindig szolgálni akartam az Urat – ez a vágy fiatal korom óta elkísért –, elkezdtem felkészülni a teljes idejű missziós szolgálatra. Mily nagy örömöt éreztem azon a napon, amikor megkaptam a saját elhívásomat, hogy teljes idejű misszionárius legyek!