Segíteni a családunknak világosságban és igazságban járni. Liahóna, 2024. ápr.
Segíteni a családunknak világosságban és igazságban járni
Vajon segítünk-e a családunknak Mennyei Atya és a Szabadító felé fordulni és szüntelenül Őfeléjük haladni?
Illusztrálta: Casey Nelson
Miután a feleségemmel, Nuriával három hónapig hallgattuk a misszionáriusok tanítását, tanúságot nyertünk Jézus Krisztus visszaállított evangéliumáról. 1982-ben keresztelkedtünk meg. Akkoriban nem voltak gyermekeink, de megtanultuk, milyen fontos gyermekeket vállalni és megtanítani nekik az evangéliumot.
Az Úr azt mondta Ádámnak, tanítsa meg gyermekeinek, „hogy mindenhol, minden embernek bűnbánatot kell tartania, különben semmiképpen nem örökölhetik Isten királyságát…
Parancsolatot adok tehát neked, hogy tanítsd ezeket a dolgokat szabadon a gyermekeidnek, mondván:
…újjá kell születnetek, víztől és a Lélektől, a menny királyságába, és meg kell tisztulnotok vér, méghozzá az én Egyszülöttem vére által; hogy minden bűntől megszenteltethessetek, és élvezzétek az örök élet szavait ezen a világon, valamint örök életet az eljövendő világban…
És most, íme, azt mondom nektek: Ez a szabadítás terve, minden ember számára” (Mózes 6:57–59, 62).
Nuriával öt gyermeket neveltünk fel, és 14 unokával áldattunk meg. Eljutottunk arra a felismerésre, hogy igaz a mai próféták, látnokok és kinyilatkoztatók e tanítása: „Boldogság leginkább akkor érhető el a családi életben, ha az az Úr Jézus Krisztus tanításain alapszik.”1
Krisztus-központú otthon és család létrehozása
Nuriával sok tekintetben úttörők voltunk az egyházban, ott, ahol Puerto Ricóban éltünk. Minden új volt számunkra. Hamar felfedeztük, hogy a családi estnek fontos szerepe lesz a három lányunk és két fiunk felnevelésében.
Időnként mégis eltűnődtünk, hogy számít-e különösebben. Emlékszem, az egyik fiunk a kanapén pihentette a fejét, miközben a lába az égnek meredt. Őt nézve azon gondolkodtunk, tanul-e bármit is.
Még ha úgy tűnik is, hogy a gyermekeink nem figyelnek oda, soha nem tudhatjuk, hogy valójában mikor figyelnek és tanulnak. Ezért olyan elengedhetetlen az evangélium következetes megosztása.
Évekkel ezelőtt a családunk kilátogatott egy vásárba. Sok mindenre felültünk, és egészen sötétedésig maradtunk. Amikor elindultunk haza, az autónk felé tartva benyúltam a zsebembe, és észrevettem, hogy nincs meg a kulcscsomóm a kocsi, a lakás és az irodám kulcsával!
A vásár tele volt emberekkel, de találtunk egy csendes helyet (már amennyire egy ilyen helyen lehetséges), és együtt imádkoztunk, hogy megtaláljuk a kulcsokat. Aztán keresztül-kasul bejártuk a vásárt, az elveszett kulcscsomót keresve.
Keresgélés közben megláttunk egy rendőrt. Úgy gondoltuk, hátha valaki megtalálta a kulcsainkat, és átadta neki. Odaléptünk hozzá, elmondtuk neki, hogy elveszett a kulcscsomóm, és megkérdeztük, nem jutott-e el hozzá.
Erre ő azt kérdezte, hogy Az Utolsó Napi Szentek Jézus Krisztus Egyháza tagjai vagyunk-e. Kissé összezavart a kérdése, de persze igennel feleltem.
A rendőr ezután megkért, mondjam el, hogy néz ki a kulcscsomó. Megtettem, mire elmondta, hogy nála van.
„Miért kérdezte meg, hogy az egyház tagjai vagyunk-e?” – kérdeztem, miközben átadta nekem a kulcsokat.
„Mert van egy olajtartó a kulcscsomón – felelte. – Édesapámnak pont ilyenje van. Ő is az egyházuk tagja.”
Az ehhez hasonló élmények megáldották a családunkat, hogy bízzunk Mennyei Atyában, és tudjuk, hogy a Szabadító velünk van és segíteni fog nekünk.
A Krisztus-központú otthon és család megteremtése olyan szülőket kíván, akik – Russell M. Nelson elnök szavaival élve – „komolyan veszik az igazlelkű, tudatos szülői szerep iránti elkötelezettséget”2. Gyermekeink megtudhatják, mennyire jelentőségteljes számunkra Jézus Krisztus evangéliuma, amikor igyekszünk a tőlünk telhető legjobban annak megfelelően élni „mindig és mindenben és minden helyen” (Móziás 18:9).
Minden erőfeszítést megér
Amikor a legidősebb lányunk elkezdte az ifjúsági hitoktatást, Nuria minden kora reggel elfuvarozta. Ez azt jelentette, hogy én gondoskodtam a többi gyermekről. Segítettem nekik összekészülni, aztán megreggeliztünk, és elvittem őket az iskolába.
Egy idő után arra gondoltam: Az ifjúsági hitoktatás nem nekünk való! A családunk szétszakadt. Nem vagyunk mindannyian együtt a reggelinél.
Ez addig volt így, míg egy este megláttam a lányomat önállóan tanulmányozni a szentírásokat. Olyan boldog és hálás voltam, hogy attól fogva rajongója lettem az ifjúsági hitoktatásnak! Kis idő múlva Nuriát elhívták kora reggeli ifjúsági hitoktatónak. Amikor beiratkozott a jogi egyetemre, átvettem tőle a stafétabotot, és hat éven át én tanítottam. Időnként ez áldozatot jelentett, de abban az áldásban volt részem, hogy minden gyermekünket tanítottam az ifjúsági hitoktatáson.
Az élet időnként zűrzavaros tud lenni, de megéri az erőfeszítést – a tőlünk telhető legnagyobb erőfeszítést –, hogy segítsünk a családunknak világosságban és igazságban járni. Mindenben, amit teszünk, mutassuk meg a családunknak, hogy az evangélium több puszta szavaknál. Olyasvalami ez, ami szerint a mindennapjainkat éljük. Soha nem tudhatod, hogy az erőfeszítéseid miként fogják megáldani a családodat az eljövendő években.
Nem kell tökéletesnek lennünk
Nuriával minden tőlünk telhetőt megtettünk azért, hogy megtanítsuk a családunknak – ahogy Lehi is tanította a gyermekeinek –, hogy „ébredjenek fel” és „öltsék magukra az igazlelkűség fegyverzetét” (lásd 2 Nefi 1:23), de az is biztos, hogy nem csináltuk mindig tökéletesen. Követtünk el hibákat menet közben.
Nagyra értékelem e szavakat James R. Rasband eldertől, a Hetvenek tagjától: „Miként azt bármelyik szülő tanúsíthatja, a hibáinkkal kapcsolatos fájdalom nem merül ki a saját büntetésünk miatti félelemben, hanem azt a félelmet is magában foglalja, hogy esetleg megrövidítettük gyermekeink örömét vagy valami módon akadályozhattuk őket abban, hogy lássák és megértsék az igazságot. A Szabadító engesztelő áldozatának dicső ígérete az, hogy ami a szülőkként elkövetett hibáinkat illeti, a gyermekeink ártatlanok Őelőtte, és gyógyulást ígér nekik. És még akkor is, amikor vétkeznek a világosság ellen – ahogy mindannyian tesszük –, az Ő irgalmas karja ki van nyújtva, és Ő megváltja őket, amennyiben Őrá tekintenek és élnek.”3
Krisztushoz irányítani őket
A fiatalok és a fiatal felnőttek – akár egyedülállók, akár házasok – számos kérdéssel szembesülnek majd. Az egyház történelmét vagy tanát tekintve kérdéseik vagy kételyeik támadhatnak. Az egyház számos megbízható forrásanyagot biztosít, amelyek segítenek nekik válaszokat találni; ilyenek például a Jöjj, kövess engem!, az egyházi folyóiratok, a Szentek, valamint A fiatalság erősségéért: Kalauz a döntések meghozatalához. Legfőképp pedig rendelkeznek a szentírásokkal és az újkori próféták és apostolok szavaival, amelyek növelik majd a Jézus Krisztusba vetett hitüket.
Ha az evangéliumra faként tekintünk, akkor a levelek és ágak az egyház történetét vagy eljárásrendjeit jelképezhetik. Bár fontosak, nem ezek biztosítják a fa életét. A gyökerek viszont a talajba horgonyozzák a fát, egyenesen és szilárdan tartják, valamint felszívják a vizet, az ásványi- és tápanyagokat, hogy megerősítsék és táplálják az egész fát. Mennyei Atya és Jézus Krisztus jelenti az evangélium fájának a gyökerét. Nélkülük semmi sem áll meg vagy gyarapodik.
Szülőkként, nagyszülőkként vagy tágabb családként mindig segítenünk kell másoknak minden igazságnak a forrására tekinteni. Arra tanítjuk-e a családunkat, hogy Mennyei Atya és a Szabadító felé forduljanak, és folyamatosan Őfeléjük haladjanak?
Nincs annál nagyobb öröm
János apostol kijelentette: „Nincs annál nagyobb örömem, mintha hallom, hogy az én gyermekeim az igazságban járnak” (3 János 1:4). A legkiválóbb erőfeszítéseink ellenére is megtörténhet azonban, hogy néhány családtag úgy dönt, egy időre elhagyja az evangéliumot. Ezt mi is megtapasztaltuk a saját családunkban. Vigaszra leltünk ebből az üzenetből, amelyet David A. Bednar elder, a Tizenkét Apostol Kvórumának a tagja osztott meg:
„Azok a szülők, akik tiszteletben tartják az evangéliumi szövetségeket, engedelmeskednek az Úr parancsolatainak, és hithűen szolgálnak, hatással lehetnek a tévútra tért fiaik és leányaik szabadítására. […]
A Szentlélek sugalmazása és a papság kiváltságai által jogot formálhatnak az isteni útmutatás és hatalom ígéreteire az arra irányuló erőfeszítéseikben, hogy segítsenek a családtagoknak elnyerni a szabadítás és felmagasztosítás áldásait.”4
Nuriával nagy örömre leltünk a gyermekeinkben és unokáinkban. Reméljük, emlékezetükben maradnak „a szavak, melyeket gyakran hallotta[k], midőn [szüleik és nagyszüleik] az örök életről és a szentek öröméről szólt[ak]” (Énós 1:3).
Nem mindig könnyű segíteni a családunknak világosságban és igazságban járni, de bizonyságot teszek arról, hogy nincs nagyobb öröm annál, mint látni őket Jézus Krisztus evangéliumának a világosságában és igazságában járni.