Kinyilatkoztatást kapni, míg megingathatatlanná nem válik a hitünk. Liahóna, 2024. ápr.
Jöjj, kövess engem!
Énós
Kinyilatkoztatást kapni, míg megingathatatlanná nem válik a hitünk
„Arra biztatlak titeket, hogy tegyétek meg a szükséges lépéseket az Úr hangjának jobb és gyakoribb meghallása érdekében, hogy elnyerhessétek mindazt a megvilágosodást, amelyet Ő meg akar adni nektek.”1 – Russell M. Nelson elnök
Illusztrálta: Dan Burr
Énósnak a Mormon könyvében található beszámolója nagyszerű forrást jelent ahhoz, hogy megtanuljuk jobban és gyakrabban meghallani az Urat, amint azt Russell M. Nelson elnök tanácsolta nekünk.2 Ez a gyönyörű, rövid szentírásbeli beszámoló megmutatja nekünk, hogyan váljunk jogosulttá a kinyilatkoztatásra, általában hogyan érkezik a kinyilatkoztatás, és miért kell törekednünk a kinyilatkoztatásra. Énóstól azt is megtudjuk, hogyan válik megingathatatlanná az Úrba vetett hitünk (lásd Énós 1:11), valamint hogy egy nap megpihenünk majd a Megváltónkkal (lásd 27. vers).
Kinyilatkoztatásra törekedni
„[A] tusakodás…, melyben Isten előtt volt részem” (2. vers). Énós „tusakodásként” írja le a kinyilatkoztatás elnyerésére tett erőfeszítéseit. Ez egy küzdelemre utal, és megerősíti azt, amit Nelson elnök tanított, miszerint „a kinyilatkoztatásban való részesülés munkát igényel”3. Nem várhatjuk el, hogy alkalmi vagy csekély erőfeszítéssel jussunk hozzá (lásd Tan és szövetségek 9:7–8).
„Vadakra mentem vadászni az erdőbe” (3. vers). Énós kinyilatkoztatása akkor érkezett, amikor egyedül volt az erdőben, megmutatva nekünk, hogy „a csendes idő szent idő – olyan idő, amely személyes kinyilatkoztatást eredményezhet és békességet nyújthat”4. Aggódva amiatt, hogy napjaink csendesidő-hiánya korlátozza a képességünket a kinyilatkoztatások elnyerésére, M. Russell Ballard elnök, a Tizenkét Apostol Kvórumának az ügyvezető elnöke ezt mondta: „A régebbi korok népei olyan módon tapasztaltak meg egyedüllétet, amit mi el sem tudunk képzelni a magunk zsúfolt és elfoglalt világában. Manapság, még amikor egyedül is vagyunk, rákapcsolódhatunk a mobileszközeinkre, számítógépünkre és televíziónkra, hogy szórakoztassanak és elfoglaltságot nyújtsanak. Apostolként felteszek nektek egy kérdést: Szakítotok időt személyes, csendes időtöltésre?”5
„A szavak, melyeket gyakran hallottam, midőn atyám az örök életről… szólt, mélyen a szívembe vésődtek” (3. vers). Ebben a csendes időszakban Énós elmélkedni kezdett, ami azt jelenti: „alaposan elgondolkodni, gyakran a szentírásokon vagy Isten más dolgain”6. Énós élménye megerősíti azt, amit Henry B. Eyring elnök, az Első Elnökség második tanácsosa tanított: „Elmélkedés közben… meghívjuk a Lélek általi kinyilatkoztatást.”7
„És lelkem éhezett” (4. vers) Az ételre éhező emberhez hasonlóan Énósnak is erős vágya avagy mély vágyódása volt Isten dolgainak a megismerésére és megtapasztalására. Ez a vágy ösztönözte és tette alkalmassá Énóst arra, hogy személyes kinyilatkoztatást keressen és kapjon. Nelson elnök ezt az ígéretet tette: „Amikor ugyanolyan erővel nyújtjátok kezeteket felfelé az Úr hatalmáért az életetekben, mint ahogyan a fuldokló nyújtózik és kapkod levegő után, akkor tiétek lesz a Jézus Krisztustól származó hatalom. Amikor a Szabadító tudja, hogy igazán fel akartok érni Őhozzá – amikor érzi, hogy szívetek legfőbb vágya elhozni az Ő hatalmát az életetekbe –, akkor a Szentlélek elvezet ahhoz, hogy pontosan tudjátok, mit kell tennetek.”8
„[E]gész nap fohászkodtam hozzá; igen, és amikor eljött az éjszaka, még mindig magasra emeltem a hangomat, hogy az elérte a mennyeket” (4. vers). Énós élménye azt mutatja, hogy az elmélyült, kitartó ima meghívja a kinyilatkoztatást. Ennek azonban nem kell egyetlen hosszú ima alkalmával megtörténnie. Amint azt David A. Bednar elder a Tizenkét Apostol Kvórumából kifejtette: „Egy-egy fellángolás rövid távon talán lenyűgözőnek tűnik, de a hosszú távú állhatatosság sokkal hathatósabb, sokkal kevésbé veszélyes, és sokkal jobb eredményeket hoz. […] Ha megkísérlünk egy alkalommal több órán keresztül imádkozni, az valószínűleg nem fog ugyanolyan lelki eredményeket hozni, mint a több hét során következetesen elmondott, tartalmas reggeli és esti ima.”9
Énóshoz hasonlóan lesznek olyan alkalmak az életünkben, amikor a vágyott kinyilatkoztatás nem jön el azonnal. Amikor ez megtörténik, követnünk kell az Ő példáját, és továbbra is hittel kell imádkoznunk, valamint hűen várnunk kell az Úrra.
A kinyilatkoztatás felismerése
„Az Úr hangja… szólt elmémben” (10. vers). Énós tudta, hogy imája „elérte a mennyeket” (4. vers), mert választ kapott az Úrtól. Azt jegyezte fel, hogy „egy hang szólt hozzám, mondván: Énós, bűneid megbocsáttattak neked” (5. vers). Bár Énós úgy írja, hogy egy hangot hallott, később pontosította, hogy ez nem a füle számára hallható hang volt, hanem az elméjéhez szóló lelki hang. Vagy ahogy írta, „az Úr hangja ismét szólt elmémben” (10. vers).
Boyd K. Packer elnök (1924–2015), a Tizenkét Apostol Kvórumának az elnöke, kifejtette, hogy „ezeket a finom, kifinomult lelki közléseket nem a szemünkkel látjuk, és nem is a fülünkkel halljuk. És bár hangként jellemzik, olyan hang ez, amelyet inkább érez az ember, semmint hall.”10
Énós élménye azt mutatja, hogy a kinyilatkoztatás leggyakoribb fajtája nem az, amikor az Úr hallhatóan szól a fülünkhöz vagy láthatóan megjelenik a szemünknek, hanem amikor a Lelkén keresztül finoman szól az elménkhez és a szívünkhöz (lásd Tan és szövetségek 8:2–3).
A kinyilatkoztatás áldásai
„Énós, bűneid megbocsáttattak neked” (5. vers). Énós személyes kinyilatkoztatás által bizonyosságot nyert arról, hogy bűnei megbocsáttattak. Ez az egyik legnagyobb áldás, amelyet kinyilatkoztatás által megkaphatunk. Sőt, bármikor, amikor a Szentlélek által kinyilatkoztatást kapunk, az annak a bizonyítéka, hogy a szívünk változik és egyre közelebb kerülünk Istenhez. Eyring elnök kifejtette: „Ha ma éreztétek a Szentlélek hatását, azt bizonyítékként vehetitek arra, hogy az engesztelés munkálkodik az életetekben.”11
„Kezdett megingathatatlanná válni a hitem” (11. vers). Miután részesült az áldásban, amelyre vágyott, Énós vágyai kifelé fordultak – mások lelki jólléte és örök szabadítása felé. Imádkozott családjáért a nefiták között, majd pedig a lámánitákért is. Miközben imádkozott, egy szent élményben volt része. Ezt mondta: „[M]iután én, Énós, e szavakat hallottam, kezdett megingathatatlanná válni az Úrba vetett hitem” (11. vers).
Az Úrtól kapott személyes kinyilatkoztatás egyik áldása az, hogy ezek a lelki élmények megerősítik az Őbelé vetett hitünket. Minden alkalommal, amikor meghalljuk Őt, növekszik a Jézus Krisztusba vetett hitünk. Idővel a következetes kinyilatkoztatás megingathatatlanná teheti az Őbelé vetett hitünket.
Joseph F. Smith elnök (1838–1918) e szavakkal osztotta meg az ezzel kapcsolatos saját tapasztalatát: „Amikor gyermekként megkezdtem a szolgálatot, gyakran fordultam az Úrhoz és kértem Őt, hogy mutasson nekem néhány csodálatos dolgot azért, hogy bizonyságot nyerhessek. De az Úr visszatartotta tőlem a csodákat, és sorról sorra, tanításról tanításra mutatta meg nekem az igazságot; itt egy kicsit, ott egy kicsit, amíg a fejem búbjától a lábam ujjáig meg nem ismertem azt, amíg a kétkedés és a félelem teljesen el nem tűnt belőlem. Nem kellett angyalt küldenie a mennyekből, hogy ezt megtegye, s nem kellett egy arkangyal harsonájával sem szólnia. Az élő Isten Lelkének halk, szelíd hangja suttogásaival adta nekem azt a bizonyságot, amely most birtokomban van. És e tantétel és hatalom által fog olyan tudást adni minden emberfiának az igazságról, amely velük marad majd.”12
„Hitük olyan volt, mint a tiéd” (18. vers). Először, amikor Énós bocsánatot nyert a bűneire, az Úr elmagyarázta, hogy az „hited miatt [van] a Krisztusban, akit még soha ezelőtt nem hallottál, és nem is láttál” (8. vers). Miután még sok kinyilatkoztatást kapott, Énósnak idővel megadatott ugyanaz a hit, amely atyáiban is megvolt: „hitük olyan volt, mint a tiéd” (18. vers). Énósnak hasonló hite volt Krisztusban, mint Lehinek, Jákóbnak és Nefinek, akik mindannyian látomásban látták az Urat. Bár bizonysága csupán személyes kinyilatkoztatás által érkezett a Szentlélek által, az éppen olyan biztos volt, mintha látta volna az Urat. Énós élményei egy olyan tantételt szemléltetnek, amelyről D. Todd Christofferson elder a Tizenkét Apostol Kvórumából tanított Tamás apostol Szabadítóról való tanúsága kapcsán: „[B]árki ugyanolyan hitet vagy bizonyságot szerezhet, mint Tamás, anélkül, hogy megérintené és látná Őt [lásd János 20:29].”13
Könyve végén Énós feljegyzi, hogy hamarosan meg fog halni, és akkor „látom majd az arcát” (27. vers). Ez az utolsó tanúsága Bruce R. McConkie apostol (1915–1985) végső bizonyságtételére emlékeztet minket. Az 1985. áprilisi általános konferencián, csupán néhány nappal a halála előtt, ezt mondta a Szabadítóról:
„Egyike vagyok a tanúinak, és hamarosan megtapinthatom majd a szögek nyomait a kezén és a lábán, és könnyeimmel áztathatom majd a lábát.
De abban a helyzetben sem fogom jobban tudni, mint ahogyan most tudom, hogy Ő Isten Mindenható Fia, Ő a mi Szabadítónk és Megváltónk…”14
„És hamarosan elmegyek nyugodalmam helyére, mely Megváltómnál van; mert tudom, hogy őbenne fogok megpihenni” (27. vers). Énós személyes kinyilatkoztatás által tudta, hogy Jézus Krisztus meg fogja szabadítani a celesztiális királyságban. Néhányan azt feltételezik, hogy ez olyasmi, amit ebben az életben soha nem tudhatunk. Mások úgy vélik, hogy ehhez a tudáshoz valami látványos dologra van szükség, például a Szabadító látogatására. Az Úr azonban azt tanította, hogy a Szent Lélek megadhatja az embereknek az örök élet ígéretét a szövetségeik betartására irányuló következetes hithűségük révén.15 E lelki bizonyosság a hithűségünktől függ: „A Szent Lélek visszavonja a jóváhagyás pecsétét, ahol a szövetségeket megszegik.”16
Miközben előre törekszünk a szövetség ösvényén, igyekezve mindvégig kitartani, az Úr lelki bizonyosságokat ad nekünk útközben, amíg bizonyossággal nem tudjuk, hogy örök életünk lesz (lásd 2 Nefi 31:20). „A szentírások elhívásunk és kiválasztásunk biztossá tételének nevezik ezt a folyamatot.”17
Amikor Énóshoz hasonlóan Isten előtt tusakodunk, lelkünk éhezik és elmélkedik a szívünk, amikor buzgón imádkozunk önmagunkért és másokért, akkor kinyilatkoztatást kinyilatkoztatásra fogunk kapni a csendes pillanatainkban, míg megingathatatlanná nem válik a Jézus Krisztusba vetett hitünk, és tudjuk, hogy egy nap megpihenünk Ővele.