Nyomtatásban nem jelenik meg: Fiatal felnőtteknek
Magányosnak érzed magad? Íme 3 tanács, amelyek nekem segíteni szoktak
A szerző Olaszországban, Cuenóban él.
Egyháztagnak lenni Olaszországban magányos élmény lehet, de megtanultam, hogy soha nem vagyok egyedül.
Egy olaszországi kisvárosban élek, ahol a gyülekezetemben csupán négy fiatal egyedülálló felnőtt van.
Nálunk a legtöbb ember katolikus, és a közös hitelvek összekötik őket. Az Utolsó Napi Szentek Jézus Krisztus Egyháza tagjaként gyakran érzem magam kívülállónak.
Könnyű egyedül érezni magam, miközben igyekszem hasonlóbbá válni a Szabadítóhoz. Megteszek minden tőlem telhetőt, hogy kövessem Őt. Szeretnék eleget tenni Russell M. Nelson elnök felkéréseinek, miszerint „győzzétek le a világot”1 és „gondolkodjatok celesztiálisan”2, de néha elcsüggedek, amikor úgy érzem, egyedül állok a hitemben.
Amikor azonban rám telepszik a magány, bizonyos szokások segítenek hittel haladnom előre. Íme három tanács, amelyek segítenek nekem legyőzni ezt a magányt.
Tedd szokássá a szentírások olvasását!
Amikor túlságosan magányosnak érzem magam, szakítok egy percet arra, hogy imán keresztül fohászkodjak Mennyei Atyához. Elmondom Neki, hogy mit érzek, majd kinyitom a szentírásaimat. Valahogy mindig megtalálom azokat az igazságokat, amelyeket abban a pillanatban hallanom kell.
Bár a versek nem mindig a pontos körülményeimről szólnak, a bennük lévő igazságok reménységgel és vigasszal töltik el a szívemet. A magány elillan, amikor adódnak olyan csendes pillanataim, melyek során elgondolkodom azon ősi próféták szavain, akik bizonyságot tesznek Krisztusról.
Állandóan emlékeztetnek arra, hogy szeretve vagyok, hogy Isten tudatában van a körülményeimnek, és hogy minden rendben lesz.
Amikor szokásommá teszem a szentírások következetes olvasását és az imádkozást, még akkor is, ha nehéz, az segít boldogabbnak és magabiztosabbnak lennem és jobban kötődnöm a Lélekhez.
Ha a szentírások tanulmányozása által meghívjuk az életünkbe a Szabadítót, Ő mindig ott lesz, emlékeztetve minket arra, kik vagyunk, és összekapcsol bennünket Mennyei Atyával.
Tartsd emlékezetedben Jézus Krisztus képessé tevő hatalmát!
Mindig is Jézus Krisztushoz fordultam, hogy megbocsátásra és békességre leljek. Mostanra azonban már azt is értem, hogy Ő akkor is képes támogatást nyújtani nekem, amikor egyedül érzem magam.
Jeffrey R. Holland elder kifejtette, hogy amikor a Szabadító a Gecsemáné kertjében szenvedett, „végső magányában így kiáltott fel: »Én Istenem, én Istenem! miért hagytál el engemet?« [Máté 27:46; kiemelés hozzáadva].”
Holland elder így folytatta: „Valójában az Atya – és ez az én személyes hitem – Krisztus egész halandó szolgálattétele során talán soha nem volt közelebb a Fiához, mint szenvedésének e gyötrelmes utolsó perceiben. Mindazonáltal, hogy Fia páratlan áldozata éppoly teljes legyen, mint amennyire önkéntes és magányos tett volt, az Atya egy rövid pillanatra megvonta Jézustól Lelke vigaszát és személyes jelenlétének a támaszát. […] Ennek a tökéletes Fiúnak – aki soha nem szólt gonoszat, soha nem cselekedett helytelenül, soha nem érintett tisztátalan dolgot – tudnia kellett, milyen érzések kerítik hatalmába a többi halandót, vagyis minket, mindnyájunkat, amikor efféle bűnt követünk el.”3
Ennek köszönhetően tudja, hogyan segítsen meg minket (lásd Alma 7:11–12). Ő pontosan tudja, mit érzünk.
Jézus Krisztus egyedül járt ezen az ösvényen, hogy nekünk ne kelljen. Ha tanulok Róla és az Ő képessé tevő hatalmára összpontosítok, az vigaszt, reményt és erőt ad ahhoz, hogy hittel törekedjek előre.
Legyél kedves magadhoz!
Amikor magányosnak érzem magam, nagyon sokat számít, hogy kedves vagyok-e önmagamhoz. Jó gondolatokkal táplálom az elmémet, mert rájöttem, hogy én vagyok az, akivel az életem hátralévő részét együtt fogom tölteni! Így hát jó kapcsolatot kell ápolnom magammal.
A magány csak rosszabb lesz, ha nem vagyunk kedvesek önmagunkhoz.
Úgy bánok magammal, mint egy baráttal. Emlékeztetem magamat arra, hogy ki vagyok, és hogy bár nem vagyok tökéletes, mindig bűnbánatot tarthatok és továbbra is próbálhatom Krisztust követni. Gary E. Stevenson elder nemrég erre kért minket: „[Á]lljatok meg egy pillanatra, miközben magatokra tekintetek a tükörben. Mondjátok azt magatokban, vagy akár hangosan is, ha szeretnétek: »Hű, ide nézz! Bámulatos vagyok! Isten gyermeke vagyok! Ő ismer engem! Szeret engem! Ajándékot kaptam: a Szentlélek állandó társaságát!«”4
Én így teszek. Belenézek a tükörbe, és elmondom magamnak ezeket a dolgokat. Aztán nevetek, mert kicsit viccesnek tartom, ugyanakkor erősebben érzem azt, hogy magabiztos vagyok, szeretnek, és kapcsolódom a Lélekhez.
Amikor önmagad barátja vagy, soha nem fogod úgy érezni, hogy senkid sincs.
Soha nem vagy egyedül
Néha úgy érzem, én vagyok az egyetlen, aki bizonyos kihívásokon megy keresztül. Azonban emlékeztetem magam arra, hogy nagyon sok fiatal felnőtt van szerte a világon, akik ugyanabban a helyzetben vannak, mint én. Még ha nem is tudom, kik ők, ők is igyekeznek Krisztus mellett állni.
Nem vagyok egyedül.
Alan T. Phillips elder a Hetvenektől nemrég ezt mondta: „Sokan érzik magukat egyedül, túlterhelve, elszigetelve vagy kimerülve. […] Az a tudás, miszerint mindannyian Isten gyermekei és az Ő örök családjának a tagjai vagyunk, vissza fogja adni a valahova tartozás érzését és a célunkat.”5
Mennyei Atya szeret bennünket. Megadta nekünk az eszközöket, amelyek összekapcsolnak minket Ővele, az Ő Fiával, valamint egymással. Éppen csak észben kell tartanunk, hogy használjuk azokat.
Ő ismer téged. Veled van. Ne veszítsd el a hitedet! Töltsd meg az életedet a Lélekkel, és emlékezz rá, hogy Isten gyermekeként az Ő örökkévaló családjához tartozol.
Soha nem vagy egyedül.