Nyomtatásban nem jelenik meg: Fiatal felnőtteknek
A lelki kiégés leküzdése
A szerző az Egyesült Arab Emírségekben él.
Amikor visszatértem a missziómból, nagyon nagy nyomást éreztem azzal kapcsolatban, hogy mi legyen a következő lépés.
Nagyon szerettem a missziómat. Amikor azonban hazatértem a Fülöp-szigetekre, sokat szorongtam valami olyasmi miatt, amit én „lelki kiégésnek” hívok.
Számomra a lelki kiégés azt jelenti, hogy miután az ember beleadott minden tőle telhetőt, úgy érzi, hogy teljesen lemerült. Ez olyan szinten hatással volt az életemre, hogy már egész nap ki sem mozdultam a szobámból, annyira kimerült voltam.
Visszatért misszionáriusként nyomást éreztem a családom, a barátaim és a közösségem felől azzal kapcsolatban, hogy milyen döntéseket hozzak az életemre vonatkozóan. Úgy éreztem, hogy a körülöttem lévőknek sok elképzelése van a meghozott és a meghozandó döntéseimmel kapcsolatban, és ez nyomasztott. Mindenki elől elrejtettem az érzéseimet, mert nem akartam csalódást okozni nekik.
Idővel a nyomás nagyobb lett annál, mint amit el tudtam viselni.
Azt éreztem, amit Dieter F. Uchtdorf elder, a Tizenkét Apostol Kvórumának a tagja is megfogalmazott:
„A lelki összeomlás időnként olyan fokozatosan következik be, hogy szinte észre sem vesszük, mi történik. Az üledékes kőzet rétegeihez hasonlóan a lelki fájdalom és bánat is idővel rakódik le, amíg már oly nagy nyomással nehezedik a lelkünkre, hogy szinte túl nehéz ahhoz, hogy elbírjuk. Ez történhet például olyankor, amikor a munkahelyi, otthoni és egyházi feladataink annyira nyomasztóvá válnak, hogy szem elől tévesztjük az evangélium örömét. Akár úgy is érezhetjük, hogy már nem tudunk mit adni, vagy hogy az Isten parancsolatai szerinti élet meghaladja az erőnket.”
Noha ezt éreztem, képes voltam békességre lelni, amikor Mennyei Atyához fordultam útmutatásért. Íme három módja annak, ahogyan ezt elértem:
1. Elengedni mások elvárásait
Mások elvárásai megnehezítették számomra, hogy megtaláljam azt a békességet, amelyre szükségem volt ahhoz, hogy visszatért misszionáriusként visszailleszkedjek az otthoni életbe.
Ezért imádkoztam arról, hogy milyen irányba forduljak a jövőmet illetően, és elmondtam Mennyei Atyának, micsoda nyomást érzek. Miközben azon dolgoztam, hogy meghívjam a Lelket az életembe, késztetést éreztem, hogy hittel vágjak neki az ismeretlennek, és az Egyesült Arab Emírségekbe költözzek dolgozni. Ez a sugalmazás rendkívül váratlan volt, és a közösségemben sokan megdöbbentek, amikor követtem ezt a késztetést.
Hirtelen nagyon sok reményt éreztem! Éreztem, hogy a Lélek által Isten olyan irányba vezet engem, amely elhozza nekem a szükséges gyógyulást.
Amikor megtanultam elengedni mások velem szemben támasztott elvárásait, és Mennyei Atya útmutatására összpontosítottam, ez lehetővé tette számomra, hogy reménységgel és hittel haladjak előre.
Ahogy Uchtdorf elder tanította: „Úgy nyerhetünk lelki gyógyulást, ha eltávolodunk a világ árnyaitól, és belépünk Krisztus örökkévaló világosságába.”
2. Megszabadulni az összehasonlítgatástól
Amikor hazatértem a missziómból, azzal is küszködtem, hogy másokhoz hasonlítgattam magamat.
Uchtdorf elder a hasonlítgatás veszélyeiről is beszélt: „[R]engeteg időt és energiát töltünk azzal, hogy másokhoz hasonlítjuk magunkat… Ennek során olyan elvárásokat fogalmazunk meg magunknak, amelyeknek lehetetlen megfelelni. Ennek pedig az lesz az eredménye, hogy soha nem ünnepeljük a jó ügy érdekében tett fáradozásainkat, mert azok mindig kisebbnek látszanak majd annál, amit valaki más tesz.”
Túlságosan arra figyeltem, hogy mit csinál a többi visszatért misszionárius, ami miatt úgy éreztem, hogy én magam egyáltalán nem fejlődöm. Amikor azonban Mennyei Atya segítségét kértem ahhoz, hogy másra irányítsam a figyelmemet, és tevékenyen igyekeztem ezt tenni, az lehetővé tette számomra, hogy kevesebbet aggódjak amiatt, amit mások tesznek. Ehelyett a saját egyedi ösvényemre és azokra a lépésekre összpontosítottam, amelyeket napról napra megtehetek a lelki és fizikai céljaim irányába.
3. Lelkileg kezdeményezőnek lenni
A Dubajba költözés megtanította nekem, milyen fontos kezdeményezőnek lenni. Bármilyenek is a körülményeink, kezdeményezőek lehetünk a változtatások megtételében és Krisztus keresésében, bárhol is legyünk.
Bár a missziómból hazatérve fárasztónak tűnt az evangélium, a kiégéssel kapcsolatos érzéseimre valójában az jelentette a megoldást, hogy belevetettem magam. Nagyobb békességre és gyógyulásra leltem, miközben igyekeztem részt venni az egyházközségemben és mindennap időt szakítani az Úrra.
Russell M. Nelson elnök bizonyságot tett erről az elgondolásról: „[N]naponta kell megtapasztalnunk az Úrnak való hódolatot és az Ő evangéliuma tanulmányozását Kérve kérlek benneteket, engedjétek, hogy Isten uralkodjon az életetekben. Adjatok Neki egy méltányos részt az időtökből. Miközben ezt teszitek, figyeljétek meg, mi történik a pozitív lelki lendületetekkel.”
Amikor lelki kiégéssel nézek szembe, már tudom, hogy a békesség megtalálásának a módja az, ha megőrzöm a lelki lendületet. Ennek egyik módja pedig az, ha a figyelmemet átirányítom a Szabadítóra, és elengedem mások elvárásait.
Amikor ezt teszem, rálelek arra a békességre, melyre szükségem van ahhoz, hogy előre haladjak a szövetség ösvényén – lépésről lépésre.