Te vajon hol tartasz a kevélység körforgásában? Liahóna, 2024. dec.
Te vajon hol tartasz a kevélység körforgásában?
Ahhoz, hogy kilépjünk a kevélység körforgásából, fel kell ismernünk, hogy minden áldás, amelyet kapunk, Mennyei Atyától származik.
Van a Mormon könyvében a magatartásnak egy jellegzetes mintázata, melyet általában úgy neveznek, hogy a kevélység körforgása. Oly gyakran ismétlődik, hogy az ember kezdi átérezni, miszerint az Úr és az Ő prófétái valami fontosat szeretnének tanítani nekünk – hogy talán éppen azzal a céllal került bele a feljegyzésbe, hogy az Úrtól jövő figyelmeztetésként szolgáljon napjainkban mindegyikünk számára.
12:00 – A kevélység csúcsán
A hagyományos falióra képi hasonlatát használva tegyük fel, hogy a kevélység körforgása tizenkét óránál kezdődik – a kevélység csúcspontján. Amikor 12 óránál tartunk a kevélység körforgásában, az egykori nefitákhoz hasonlóan mi is olyan sikeresnek, olyan eszesnek és népszerűnek érezzük magunkat, hogy elfog a legyőzhetetlenség érzése. Élvezzük, amikor mások megdicsérnek minket a sikereinkért, és bosszant, amikor a körülöttünk lévőket dicsérik az ő sikereikért.
12 óránál hajlamosak vagyunk nem hallgatni mások tanácsaira. Sajnos gyakran arra a következtetésre jutunk, hogy még Istenre vagy az Ő szolgáira sincs szükségünk. Berzenkedünk a tanácsaiktól. Önállóan is nagyon jól megvagyunk. Elfelejtjük vagy elutasítjuk Benjámin király azon tanítását, mely szerint „örökkévalóan adósai vagyunk Mennyei Atyánknak, hogy megadjuk neki mindazt, amink van és amik vagyunk” (vö. Móziás 2:34).
A kevélység hamislelkű, és újkori prófétáink óva intettek minket tőle. Ezra Taft Benson elnök (1899–1994) úgy nevezte, hogy „az egyetemes bűn”, valamint „a nagy botlókő a Sion felé vezető úton”. Dieter F. Uchtdorf elder a Tizenkét Apostol Kvórumából úgy fogalmazott a kevélységet illetően, hogy az „egy személyes Rameumptom, egy szent szószék, mely igazol minden irigységet, kapzsiságot és hiúságot”. A kevélység elidegenít minket Istentől. Abba az irányba hajt bennünket a kevélység körforgásában, ahol két óránál megsértjük a Szentlelket.
2:00 – A test karjában bízva
Eleinte talán azt gondoljuk, hogy a Szentlelket következmények nélkül sérthetjük meg. Nefi úgy jellemezte ezt, hogy „[az ördög] testi biztonságba ringat…”, és azt gondoljuk: „Minden jól van Sionban; igen, Sion virágzik, minden jól van” (2 Nefi 28:21). Érdekes módon, ha ilyenkor – két óránál a kevélység körforgásában – őszinték vagyunk önmagunkkal, akkor valójában nem is vagyunk annyira boldogok. Ott motoszkál bennünk az érzés, hogy sodródunk. Megpróbálunk ellenszegülni a kevélység körforgásával járó kényelmetlen áramlatoknak. A múlt sikereinek az emlékeibe kapaszkodunk, és ragaszkodunk ahhoz, hogy test karjába vessük bizalmunkat. Ez komoly hiba.
Jézus ezt tanította: „Én vagyok a szőlőtő, ti a szőlővesszők: A ki én bennem marad, én pedig ő benne, az terem sok gyümölcsöt: mert nálam nélkül semmit sem cselekedhettek” (János 15:5). Amikor megsértjük a Lelket, elvágjuk magunkat minden lelki táplálék forrásától, és csupán idő kérdése, hogy fonnyadni kezdjünk. Az Úr segítsége és a Lélek hatása nélkül a kevélység körforgásának a tömegvonzása lefelé húz minket a négyórai kudarc irányába.
4:00 – Balga kudarc
Az Úr azt tanította Joseph Smithnek, hogy bár az embernek „hatalmában állhat sok hatalmas cselekedet megtétele, ám ha saját erejével kérkedik, Isten tanácsait pedig semmibe veszi, és saját akaratának és testi vágyainak parancsait követi, akkor el kell buknia” (Tan és szövetségek 3:4).
A viselkedésünket megválaszthatjuk, ám viselkedésünk következményeit nem választhatjuk meg. A kevélység körforgásában négy óránál megtapasztaljuk balga kevélységünk fájdalmas következményeit. Elveszíthetjük az állásunkat. Elveszíthetjük a barátnőnket/barátunkat. Elveszíthetjük azok tiszteletét, akik a legfontosabbak számunkra. Ami még rosszabb: elveszíthetjük a tiszteletet önmagunk iránt. És ekkor szembesülünk a saját hiányosságainkkal. Mózeshez hasonlóan mi is felismerjük – amit soha nem feltételeztünk –, hogy tulajdonképpen nem is vagyunk annyira mérvadóak (lásd Mózes 1:10).
6:00 – Alázat, szelídség, engedékenység
A kudarcok és megpróbáltatások egyikünket sem töltik el vidám gondolatokkal, furcsamód azonban gyakran arra jövünk rá, hogy azok mégiscsak nagy áldások, mert hajlamosak minket a kevélység körforgásában a hatórai alázat felé tolni. Már nem igyekszünk lenyűgözni a környezetünket. Elkezdjük világosabban és őszintébben látni a dolgokat. Jobban viseljük a bírálatot, és mosolyogni tudunk a saját hibáinkon és gyengeségeinken. Ahogy azt egy keresztény szerző megjegyezte, nem arról van szó, hogy kevesebbet gondolunk magunkról, hanem inkább arról, hogy kevesebbet gondolunk magunkra.
A kevélység körforgásában hat óránál igazán alázatossá és szelíddé válunk. Az alázat és a szelídség az evangélium alapvető tantételei. Gyakran esik szó a hitről, a reményről és a jószívűségről. Mormon próféta azonban megemlítette, hogy van egy negyedik erény, amely a másik hármat lehetővé teszi:
„Továbbá íme, azt mondom nektek, hogy csak akkor lehet hite és reménysége, ha szelíd és alázatos szívű.
És ha nem így van, akkor hiábavaló a hite és a reménysége, mert csak a szelíd és az alázatos szívű embert fogadja el Isten; és ha valaki szelíd és alázatos szívű, és a Szentlélek hatalma által megvallja, hogy Jézus a Krisztus, akkor abban jószívűségnek is kell lenni” (Moróni 7:43–44).
Egy másik szentírásbeli tulajdonság, amely gyakran a hatórai alázatossághoz kapcsolódik, az engedékenység. Benjámin király azt tanította, hogy „a természetes ember ellensége Istennek…; és az is lesz örökkön örökké, hacsak nem… lesz olyan, mint egy gyermek, engedékeny, szelíd, alázatos, türelmes, telve szeretettel, aki mindazon dolgoknak hajlandó alávetni magát, melyet az Úr jónak lát kiszabni rá, éppen úgy, ahogy egy gyermek veti alá magát az atyjának” (Móziás 3:19).
Azt szokták mondani, hogy a szelídség nem a gyengeségünk elismerése, hanem az erőnk igazi forrásának a felismerése. A szelídség semmiképp nem gyengeség. Amikor alázatosak és szelídek vagyunk, akkor nem magunkat magasztaljuk fel, hanem Istent.
Amikor hat óránál tartunk a kevélység körforgásában, és igazán alázatosak és szelídek vagyunk, visszafordulunk Istenhez, mert gyakran nem is tudnánk máshova fordulni. A szívünk ekkor megtört, a lelkünk pedig töredelmes. A megtört szív olyan szív, amelyet a tapasztalat megtanított arra, hogy engedelmes és fogékony legyen a Mester parancsai iránt. Csakis megtört szívvel lehetünk igazán hasznosak és eredményesek az Úr szolgálatában. A szentírások elmagyarázzák, hogy a megtört szív egy békés és reményteljes állapot, végső soron pedig az örök dicsőség egyik előfeltétele (lásd 2 Nefi 2:7; Tan és szövetségek 97:8).
8:00 – A Szentlélek áldásai
Amikor átengedjük megtört szívünket Istennek, és mivelhogy alázatosak vagyunk, az Úr elkezd „kezünknél fogva vezetni minket, és választ adni nekünk az imáinkra” (vö. Tan és szövetségek 112:10). Az Ő útmutatásával tovább haladunk a kevélység körforgásában nyolc óra irányába, amikor is újból meghívjuk életünkbe a Szentlelket.
A Lélek hatása megváltoztatja a szívünket. Ahogy az Benjámin király népével is történt, ekkor „már nincs hajlandóságunk arra, hogy gonosz dolgot tegyünk, csak arra, hogy állandóan jót tegyünk” (Móziás 5:2). Elkezdjük betartani Isten parancsolatait, Ő pedig elkezdi fentről kiárasztani ránk az áldásait – olyan áldásokat, amelyeket mindig is meg szeretett volna adni nekünk, mert ez az Ő természete, de balga kevélységünk miatt nem voltunk hajlandóak részesülni azokban. Azért kezdünk el áldásokat kapni, mert immár engedelmeskedünk azoknak a törvényeknek, amelyeken alapszanak (lásd Tan és szövetségek 130:20–21). Fizetjük a tizedünket, az Úr pedig megnyitja a menny ablakait, és olyan sok áldást áraszt le ránk, hogy nem is tudjuk hova tenni az összeset (lásd Malakiás 3:10).
10:00 – Áldott boldogság
A parancsolatok iránti alázatos engedelmességünk tíz óra irányába serkenti fejlődésünket a kevélység körforgásában, amikor az áldott boldogság állapotában találjuk magunkat. Megtapasztaljuk a sikert. Amin ne is csodálkozzunk, hiszen az egy szentírásbeli ígéret: „[A]zt szeretném kérni, ha azoknak az áldott és boldog állapotán is elgondolkodnátok, akik betartják Isten parancsolatait. Mert íme, áldottak ők minden dologban, mind a fizikai, mind a lelki dolgokban” (Móziás 2:41).
A tíz óra egy kellemes és csodálatos hely a kevélység körforgásában, de egyúttal sajnos veszélyes hely is. Ismerőseink elkezdenek dicsérni minket minden sikerünkért. Mi pedig sajnos hinni kezdünk nekik.
Ha nem vigyázunk, a dicséretek elhomályosíthatják az ítélőképességünket, és istentelen vágyat ébreszthetnek bennünk arra, hogy egyre több magasztalást és elismerést kapjunk. Ősi ellenségünkhöz hasonlóan (lásd Mózes 4:1) mi is azt súgjuk magunknak, hogy ez a mi érdemünk, hiszen mi értük el.
„És így láthatjuk, hogy milyen hamis és milyen állhatatlan az emberek gyermekeinek szíve; igen, láthatjuk, hogy az Úr nagy, végtelen jóságában megáldja és felvirágoztatja azokat, akik belé helyezik a bizalmukat.
Igen, és láthatjuk, hogy amint felvirágoztatja népét, igen, mezeik, nyájaik és csordáik megszaporításával, és arany és ezüst és mindenféle értékes dolog tekintetében, minden fajtából és alkotásból; …egyszóval mindent megtesz népe jóllétéért és boldogságáért; igen, akkor jön el az idő, amikor megkeményítik a szívüket, és elfeledkeznek az Úrról, Istenükről, és lábuk alá tapossák a Szentet – igen, és ez gondtalanságuk és rendkívül nagy jólétük miatt van” (Hélamán 12:1–2).
12:00 – Ismét a kevélység csúcsán
Lassan – és anélkül, hogy teljesen tisztában lennénk vele – ismét a kevélység csúcspontja felé közeledünk; eközben olyannyira lefoglal, hogy jobbra-balra pásztázva kajtassunk dicséret után, hogy elmulasztunk előre tekinteni a ránk váró bukásra, pedig a kevélység mindig ott jár a bukás előtt (lásd Példabeszédek 16:18). Így hát a körforgás folytatódik.
Valljuk be: az ősi nefitákhoz hasonlóan közülünk is a legtöbben már megtettünk néhány kört a kevélység körforgásában. Egykor azon tűnődtem, miképp volt képes a nefita nemzet az egész kört öt rövid éven belül többször is lefutni. Mostanra arra jutottam, hogy bizony: le tudjuk futni a kört öt év alatt – de végigfuthatjuk akár öt perc alatt is! A gondolkodás és a viselkedés olyan romboló mintázata ez, amely átjárja a társadalmunkat. Oly gyakran előfordul, hogy néha már nehéz felismerni.
Kilépés a kevélység körforgásából
Vajon arra vagyunk ítélve, hogy örökre a kétségbeesés e végtelen körforgásában ragadjunk? Nincs-e mód arra, hogy kiszálljunk a kevélység körforgásából? De van! Sőt, a kevélység körforgásának két olyan pontja is van, ahol kiléphetünk belőle: az egyiknél az örök pusztulásunkba, a másiknál pedig az örökké tartó boldogságunkba.
Ha négy óránál – amikor kudarccal vagy megpróbáltatásokkal szembesülünk, és úgy érezzük, hogy minden elveszett – ahelyett, hogy alázatosakká válnánk, dühössé válunk; ha elveszítjük a reményt vagy engedünk az önsajnálatnak; vagy ha másokat – köztük Istent – kezdjük hibáztatni a balsorsunkért, akkor kilépünk a kevélység körforgásából. Csakhogy ekkor lefelé távozunk belőle, a pusztulásba, amiképp az ősi nefiták tették.
Ha viszont tíz óránál – amikor úgy tűnik, hogy képtelenek vagyunk hibázni, amikor minden jól megy – ahelyett, hogy kevéllyé válnánk, inkább hálássá válunk, akkor is kilépünk a kevélység körforgásából. Csakhogy ekkor felfelé távozunk belőle, Isten felé. Ahhoz, hogy tíz óránál lépjünk ki a kevélység körforgásából, fel kell ismernünk, hogy minden áldás, amelyet kapunk, Mennyei Atyától származik. Ő minden jónak a forrása az életünkben – minden áldás forrása. Magunkévá kell tennünk Benjámin király tanítását, mely szerint „mindannyian ugyanattól a Lénytől, méghozzá Istentől függünk…, mind a javainkért, melyek birtokunkban vannak, élelemért és ruházatért, és aranyért és ezüstért és mindazon mindenféle kincsért, mely a birtokunkban van” (Mosiah 4:19).
Nem könnyű tíz óránál sikeresen elszakadni a kevélység körforgásának az erőteljes vonzásától, de lehetséges. Látunk néhány példát a nefita feljegyzésben, melyek ezt bizonyítják. Vegyük például ezt:
„De vagyonuk vagy erejük vagy boldogulásuk ellenére sem emelkedtek fel szemük kevélységében; és abban sem voltak lassúak, hogy az Úrra, Istenükre emlékezzenek; hanem rendkívül megalázkodtak őelőtte.
Igen, emlékeztek rá, hogy mily nagy dolgokat tett értük az Úr, hogy megmenekítette őket a haláltól és a kötelektől és a börtönöktől és mindenféle megpróbáltatásoktól, és kiszabadította őket az ellenségeik kezéből.
És állandóan imádkoztak az Úrhoz, Istenükhöz, olyannyira, hogy az Úr szava szerint megáldotta őket, így megerősödtek, és boldogultak azon a földön” (Alma 62:49–51; lásd még Alma 1:29–31).
Valószínűleg most is mindegyikünk ott van valahol a kevélység körforgásában. Te vajon hol tartasz éppen? Ha négy óránál vagy – ha úgy érzed, hogy minden elveszett, és teljes kudarcot vallottál –, akkor ne csüggedj! Jó helyen vagy. Kerüld, hogy másokat okolj a kudarcodért. Fordulj alázatosan Istenhez, és ismerd fel, hogy Tőle függsz.
„Bizodalmad legyen az Úrban teljes [szívedből]; a magad értelmére pedig ne támaszkodjál.
Minden te útaidban megismered őt; akkor ő igazgatja a te útaidat” (Példabeszédek 3:5–6).
Ha azonban éppen tíz óránál jársz, a siker hamis fényében sütkérezve – légy óvatos! Kerüld el, ami ilyenkor jellemző, hogy befelé fordulj és kevéllyé válj. „Számold áldásaid, vedd őket sorra…” Kövesd azt a szentírásbeli tanácsot, hogy emlékezz mindarra, amit az Úr érted tett (lásd Moróni 10:3). Amint az úrvacsorai ima is emlékeztet minket, arra kötünk szövetséget, hogy nem egy-két órára, hanem mindig emlékezni fogunk Őrá (lásd Tan és szövetségek 20:77, 79). Nem szabad magától értetődőnek tekintenünk Őt vagy az Ő áldozatát. Nem szabad elmulasztanunk, hogy minden áldásért hálásak legyünk Neki.
Minden jó dolog Istentől jön. Ő minden kapott áldásunk forrása. Ha megtöltjük szívünket hálával az Ő irgalmas kedvességéért, az oltalmazni fog minket a kevélység ellen, és utat készít a kevélység körforgásából való kiszabadulásunkhoz.
A Brigham Young Egyetemen 2017. nov. 7-én elhangzott The Pride Cycle [A kevélység körforgása] című beszéd alapján.