Egy új szív

Írta: Tamara Harris, Egyházi Katonasági Kapcsolatok és Kápláni Szolgáltatások, vezető

A katonai fogház volt az a hely, ahol a legkevésbé szerettem volna tölteni a szentestét.

Az egyik szenteste, amikor a Fülöp-szigeteken éltünk, édesapám – a Clark légitámaszpont káplánja – korábban tért haza a munkából.

„Hé, Tam! – mondta. – Szeretném, ha sütnél pár sütit, és gyakorolnál néhány karácsonyi dalt a gitárodon. És gyűjts össze betlehemes jelmezekhez használható dolgokat is! Az estét a fogdában fogjuk tölteni.”

Ekkor még mindig mérges voltam a szüleimre, amiért a családunkkal a világ másik felére kellett költöznünk. A legkevésbé arra vágytam, hogy a szentestét egy katonai fogházban töltsem. Nyafogtam, de hiába.

Amikor megérkeztünk a fogdába, egy székekkel és asztallal berendezett rideg helyiségbe vezettek minket. Hamarosan kinyílt egy ajtó, és édesapám szívélyesen behívott a terembe egy csoport férfit, akiken láb- és kézbilincs volt.

Ezután karácsonyi dalokat énekeltünk, eljátszottuk a Lukács 2-t, és élveztük a házi készítésű finomságokat – pont azt tettük, amit otthon is tettünk volna. Valami azonban más volt.

Kamasz szívem meglágyult azon az estén, amikor tanúja voltam e kedves férfiak alázatos hálájának. Egyikük a betlehemes jelenet kapcsán megkérdezte: „Én is benne lehetek?” Mások is szerettek volna csatlakozni. Hamarosan további „angyalok” hirdették a Szabadító különleges születését.

Ezek a fogvatartottak nem ott voltak, ahol lenni szerettek volna, mint ahogy én is egy olyan országban voltam, ahol nem szerettem volna lenni. Tudtam azonban, hogy lát, ismer és szeret minket a Szabadítónk, aki maga is volt már olyan helyzetben, ahol alázatosan „eltávoztatásra” vágyott (lásd Lukács 22:42). A 16 éves szívemben pontosan tudtam, hogy nem vagyok egyedül.

Nem ezek a férfiak voltak az egyetlenek, akik elmorzsoltak pár könnycseppet azon a szentestén. Aznap este nem a karácsonyi ünnepségünk változtatta meg az életünket, hanem Krisztus felemelő és gyógyító hatalma.

Közel 50 év telt el az óta a szenteste óta, de szent emlékként él bennem. A legkülönlegesebb, legváratlanabb és legcsodásabb karácsonyi ajándékom egy új szív volt. Onnantól minden megváltozott számomra.

Belevetettem magam a Fülöp-szigeteki életbe, új barátokra tettem szert, módokat találtam a szolgálatra, és úgy döntöttem, hogy boldog leszek – mindez annak a tanúságnak köszönhetően, amelyet Jézus Krisztusról és az Ő erőteljes szeretetéről kaptam azon a szentestén a fogdában.

Tudom, hogy Szabadítónk képes leoldani a bilincseket az elménkről és a szívünkről, amikor Őhozzá jövünk. Ő a legnagyobb ajándékunk.