Felajánlását elfogadtam. Liahóna, 2024. dec.
Utolsó napi szentek történetei
Felajánlását elfogadtam
Miközben énekeltünk, éreztem, ahogy a Lélek csendes melegsége az elmémhez és a szívemhez szól.
Gyermekkoromban a szüleim az egyházközségi kórusunkban énekeltek. Édesanyám különösen szeretett a karácsonyi időszak során énekelni. A családunk minden szentestén újra eljátszotta a betlehemi születéstörténetet, és karácsonyi dalokat énekelt. Zárásként mindig anya kedvence, a Csendes éj következett.
A hatvanas évei elején édesanyám asztmás lett. Éveken át a sok köhögés és a betegséggel való küszködés végül tönkretette a hangját. Az egyik fülére teljesen megsiketült, a másik oldalon pedig megromlott a hallása. Még mindig próbált énekelni, de gyakran inkább csak elolvasta az ének szövegét, és elgondolkodott rajta.
Az egyik vasárnap, amikor a karácsonyi időszakban a szüleimnél voltam látogatóban, elmentünk együtt úrvacsorai gyűlésre. A program Jézus Krisztus születése és küldetése köré összpontosult.
„A következő életben nem lesz asztmám, igaz?” – kérdezte édesanyám a gyűlés kezdete előtt.
„Naná, hogy nem!” – feleltem.
Azután más testi betegségekről beszélgettünk, amelyek szintúgy nem maradnak vele a feltámadás után.
„Újra tudok majd énekelni” – mondta.
„A mennyei kórussal” – tettem hozzá.
Amikor a nyitóhimnuszt – az Egy messzi jászolban címűt – énekeltük, Anya nem hallotta a zongorakíséretet. Az ének elemis változatát kezdte el énekelni, nem pedig a Himnuszok szerintit, amelynek más a dallama. Megpróbáltam kijavítani, de nem igazán hallott engem. Az úrvacsorai himnusz alatt is egyre küszködött. Nagyon akart énekelni, de csak ritkán találta el a hangokat.
Az úrvacsorai gyűlés előrehaladtával átéreztem a Lélek melegségét és azoknak a gyermekeknek az édes ártatlanságát, akik énekben bizonyságukat tették a Szabadítóról. Aztán, amikor az egyházközösség elkezdte énekelni a záróéneket, a Csendes éjt, édesanyám is csatlakozott.
A küszködését hallgatva teljes szívemből azt kívántam, bárcsak újra úgy énekelhetné a karácsonyi dalokat, ahogy régen. Miközben azonban énekelt, éreztem, ahogy a Lélek csendes melegsége az elmémhez és a szívemhez szól: „Felajánlását elfogadtam.”
Abban a pillanatban édesanyám hangja új módon lett szép: megáldotta és megszentelte azt egy szeretetteljes Szabadító, aki az ő szívére tekintett. És ahogyan annak idején örvendett az özvegyasszony két fillérének (lásd Lukács 21:1–4), úgy örvendett most édesanyám őszinteségének és felajánlásának is.