Szükség van egy egyházra
A szentírások egyértelműen tanítanak egy olyan egyház eredetéről és szükségességéről, amelyet Urunk, Jézus Krisztus felhatalmazásával és annak révén irányítanak.
Sok évvel ezelőtt Mark E. Petersen elder, a Tizenkét Apostol Kvórumának tagja a következő példával kezdte a beszédét:
„Kenneth és felesége, Lucille jó, becsületes, rendes emberek. Nem járnak azonban istentiszteletre, és úgy érzik, enélkül is elég jóravalók lehetnek. Gyermekeiket becsületre és erényre tanítják, azt mondván maguknak, ez minden, amit az egyház adhatna nekik.
Különben is, ragaszkodnak a hétvégéikhez a családi kikapcsolódásra…, amelynek az istentiszteletre járás útját állná.”1
Mai üzenetem azoknak a jó és vallásos gondolkodású embereknek szól, akik felhagytak az istentiszteletre járással, vagy hogy részt vegyenek egyházuk életében.2 Amikor „istentiszteletet” említek, abba beleértem a zsinagógákat, mecseteket és egyéb vallásos szervezeteket is. Aggasztó, hogy milyen jelentős mértékben csökken országszerte ezek látogatottsága.3 Ha bármilyen okból nem látjuk többé az értéket az egyházainkban, azzal személyes lelki életünket veszélyeztetjük, ha pedig az emberek jelentős számban határolódnak el Istentől, azzal a nemzeteinket érő áldásait csökkentik.
Az istentiszteletre járás, illetve a részvétel az egyházi életben segít nekünk jobb emberekké válni, valamint jobb hatással lenni másokra. Az egyházban azt tanuljuk, miként alkalmazhatunk vallásos alapelveket. Egymástól tanulunk. A meggyőző példa erőteljesebb a prédikációnál. Erőt nyerünk a hasonló gondolkodású emberekkel való érintkezésből. Az istentiszteletre járás és az egyházi részvétel során a szívünk a Biblia szavaival élve „egybeköttet[ik] a szeretetben”4.
I.
A keresztények Istentől kapott szentírásai a Bibliában és az újkori kinyilatkoztatásokban is egyértelműen azt tanítják, hogy szükség van egy egyházra. Mindkét forrás azt mutatja, hogy Jézus megszervezett egy egyházat, abból a megfontolásból, hogy az vigye tovább az Ő munkáját távozása után. Elhívott tizenkét apostolt, felhatalmazást és kulcsokat bízva rájuk annak irányításához. A Biblia azt tanítja, hogy Krisztus a „feje az egyháznak”5, valamint hogy annak tisztségviselői „a szentek tökéletesbbítése czéljából szolgálat munkájára, a Krisztus testének építésére”6 adattak. A Biblia teljesen egyértelműen szól egy egyház eredetéről és annak szükségességéről napjainkban.
Néhányan azt mondják, hogy az egyházi gyűléseken való részvétel nem segít nekik. Mások pedig ezt: „Ma semmit sem tanultam.” Vagy: „Senki sem barátkozott velem.” Vagy: „Megsértettek.” A személyes csalódásoknak sohasem szabad eltávolítaniuk bennünket Krisztus tanától, aki szolgálattételre tanított minket, és nem arra, hogy kiszolgáljanak.7 Egy másik egyháztag ezt figyelembe véve, így jellemezte, miért jár istentiszteletre:
„Évekkel ezelőtt változtattam a hozzáállásomon, ami az egyházi gyűlések látogatását illeti. Már nem magamért megyek, hanem másokra gondolok. Figyelek rá, hogy köszönjek azoknak, akik egyedül ülnek, hogy üdvözöljem a látogatókat…, hogy feladatra jelentkezzek. […]
Röviden, hétről hétre úgy megyek el az egyházi gyűlésekre, hogy aktív legyek, ne passzív, és igyekezzek jó hatást gyakorolni mások életére.”8
Spencer W. Kimball elnök azt tanította, „nem azért veszünk részt a sabbat gyűlésein, hogy szórakozzunk, vagy csupán tanításokban részesüljünk. Azért megyünk, hogy hódoljunk az Úrnak. Ez egyéni felelősségünk. […] Ha az istentisztelet kudarcot jelent számotokra, akkor ti vallottatok kudarcot. Senki sem hódolhat helyettetek; magatoknak kell tiszteletet tenni az Úr előtt.”9
Az egyházi részvétel megnyithatja a szívünket és megszentelheti lelkünket.
Egy egyházban nem egyszerűen magunkban szolgálunk, a saját döntésünk és kényelmünk szerint. Általában csapatban teljesítünk szolgálatot. E szolgálat során pedig mennyből érkező lehetőséget találunk arra, hogy felülemelkedjünk korunk énközpontúságán. Az egyház által irányított szolgálat segít legyőznünk a személyes önzésünket, amely lelki gyarapodásunk útjában állhat.
Vannak más fontos előnyök is, amelyeket megemlíthetünk, még ha röviden is. Az egyházban csodálatos emberekkel kerülünk kapcsolatba, akik Istent igyekeznek szolgálni. Ez emlékeztet bennünket arra, hogy nem vagyunk egyedül a vallásos tevékenységeinkben. Mindannyiunknak szüksége van társas kapcsolatokra, az egyházi kapcsolatok pedig a legjobbak közül valók számunkra, valamint társaink és gyermekeink számára. Kutatások igazolják, hogy e kapcsolatok nélkül – különösképpen a gyermekek és hithű szülők közötti kapcsolat nélkül – egyre nehezebb a szülőknek a hitben nevelni gyermekeiket.10
II.
Eddig az egyházakról beszéltem általánosságban. Most pedig arról szeretnék szólni, hogy mi indokolja a tagságot, a jelenlétet, valamint a részvételt a Szabadító visszaállított egyházában, Az Utolsó Napi Szentek Jézus Krisztus Egyházában.
Természetesen megerősítjük, hogy mind az ősi, mind az újkori szentírások egyértelműen tanítanak egy olyan egyház eredetéről és szükségességéről, amelyet Urunk, Jézus Krisztus felhatalmazásával és annak révén irányítanak. Tanúbizonyságunkat tesszük arról is, hogy Jézus Krisztus visszaállított egyháza megalapíttatott az Ő tana teljességének tanítására, valamint az Ő papsági felhatalmazásával történő szolgálatra az Isten királyságába történő belépéshez szükséges szertartások elvégzése terén.11 Azon egyháztagok, akik felhagynak az egyház látogatásával, és kizárólag egyéni lelkiségükre hagyatkoznak, elvágják magukat az evangélium e lényegi részeitől: a papság hatalma és áldásai, a visszaállított tan teljessége, valamint az indíttatások és a lehetőségek e tan alkalmazására. Elszalasztják a lehetőséget, hogy jogot szerezzenek családjuk folytatódására az örökkévalóságban.
A visszaállított egyház másik hatalmas előnye, hogy segíti lelki növekedésünket. A növekedés változást jelent. Lelki értelemben azt jelenti, hogy bűnbánatot tartunk, és igyekszünk közel kerülni az Úrhoz. A visszaállított egyházban rendelkezésre áll a tan, az eljárások, valamint sugalmazott segítők, akik támogatnak bennünket a bűnbánatban. Céljuk nem a büntetés, mint egy büntetőjogi eljárás eredménye – még a tagsági tanácsokban sem. Az egyháztagsági tanácsok szeretetteljesen igyekeznek segíteni nekünk jogosulttá válni a megbocsátás irgalmára, amelyet Jézus Krisztus engesztelése tesz lehetővé.
Az egyéni lelkiség ritkán képes azt az ösztönzést és keretet biztosítani az önzetlen szolgálathoz, melyet a visszaállított egyház nyújt. Ennek nagyszerű példái azok a fiatal férfiak és nők, valamint az idősek, akik félreteszik tanulmányaikat vagy éppen nyugdíjas elfoglaltságaikat, és misszionáriusi elhívást fogadnak el. Ismeretlenekkel munkálkodnak misszionáriusként, számukra idegen helyeken, amelyet nem ők választottak. Ugyanez igaz a hithű egyháztagokra is, akik az általunk „templomi munkának” nevezett önzetlen szolgálatban vesznek részt. E szolgálattételek egyike sem lenne lehetséges az azt fenntartó, lebonyolító és irányító egyház nélkül.
Egyháztagjaink vallásos hite és egyházi szolgálata megtanította nekik, miként munkálkodjanak közös erőfeszítéseikben a tágabb közösség javára. Az efféle tapasztalatok és fejlődés nem következik be a napjaink társadalmának életében oly meghatározó énközpontúságban. A földrajzilag meghatározott helyi egyházközségeink szervezeteiben olyan emberekkel kerülünk kapcsolatba és dolgozunk együtt, akiket nem mi választottunk; emberekkel, akik tanítanak és próbára tesznek bennünket.
Az olyan lelki tulajdonságok elsajátításának elősegítése mellett, mint a szeretet, a könyörület, a megbocsátás és a türelem, mindez lehetőséget biztosít számunkra, hogy megtanuljuk, miként dolgozhatunk a miénktől nagyon eltérő háttérrel és szemlélettel rendelkező emberekkel. Ez az előny pedig sok egyháztagunkat segítette már, valamint számos szervezetet áldott meg az ő részvételük révén. Az utolsó napi szentek a közös erőfeszítések során tapasztalt vezetői és egységteremtő képességeikről ismertek. E hagyomány bátor pionírjainktól ered, akik betelepítették Észak-Amerika nyugati hegyvidékeit, valamint megalapozták a közös jó érdekében tett önzetlen együttműködés megbecsült hagyományát.
A legtöbb emberbaráti és jótékonysági erőfeszítéshez az egyéni erőforrások nagy méretekben történő egybegyűjtésére és kezelésére van szükség. A visszaállított egyház ezt óriási emberbaráti kezdeményezések révén viszi véghez világszerte. Ezek között szerepel oktatási és orvosi felszerelések szétosztása, az éhezők táplálása, a menekültekről való gondoskodás, a függőségek hatásainak visszafordítását célzó segítségnyújtás és még számtalan más program. Egyháztagjaink híresek a Segítő kezek projektekről a természeti katasztrófák esetében. Az egyháztagság lehetőséget nyújt számunkra, hogy ilyen nagyszabású kezdeményezések részesei lehessünk. Az egyháztagok ezenfelül böjti felajánlást fizetnek a közöttük élő szegények megsegítésére.
Azonfelül, hogy a Lélek társasága révén békességet és örömöt érzünk, az egyházlátogató tagjaink az evangéliumi életvitel gyümölcseit is élvezik, mint amilyen a Bölcsesség szava szerinti élet, valamint a tizedfizetés törvényét kísérő ígéret az anyagi és lelki gyarapodásra. Rendelkezünk még a sugalmazott vezetők tanácsainak áldásával is.
Mindezeket pedig az örökkévalósághoz szükséges felhatalmazással bíró papsági szertartások koronázzák meg, beleértve az úrvacsorát, amelyet minden sabbatnapon magunkhoz veszünk. A visszaállított egyház szertartásai a házasság örökkévaló szövetségében csúcsosodnak ki, amely lehetővé teszi a dicsőséges családi kapcsolatok folytatódását. Russell M. Nelson elnök emlékezetes módon tanított erről a tantételről. Ezt mondta: „Nem kívánhatjuk be magunkat Isten színe elé. Engedelmeskednünk kell a törvényeknek, amelyeken [ezen áldás] alapsz[ik].”12
E törvények egyike az, hogy minden egyes sabbatnapon hódoljunk az egyházban.13 Hódolatunk, valamint az örökkévaló tantételek alkalmazása közelebb juttat bennünket Istenhez, illetve megnöveli a szeretetre való képességünket. Parley P. Pratt, ezen adományozási korszak eredeti apostolatainak egyike leírta, hogyan érzett, amikor Joseph Smith próféta ezekről a tantételekről beszélt: „Éreztem, hogy Isten tényleg az én Mennyei Atyám; hogy Jézus a fivérem volt, és hogy hitvesem halhatatlan, örökkévaló társ: kedves, szolgálattevő angyal, aki vigaszként és a dicsőség koronájaként adatott mellém örökkön örökké. Röviden: most már a lelkemmel és az értelmemmel is tudtam szeretni.”14
Zárásként mindenkit emlékeztetek: nem gondoljuk, hogy jót kizárólag egy egyház keretein belül lehet tenni. Egyházaktól függetlenül látjuk, amint milliók támogatnak és visznek véghez megszámlálhatatlan jó cselekedetet. Egyénileg az utolsó napi szentek ezek közül sokban szerepet vállalnak. E tetteket azon örökkévaló igazság megnyilvánulásának tartjuk, mely szerint „a Lélek világosságot ad minden embernek, aki a világra jön”15.
Azon jó cselekedetek ellenére, amelyek egy egyház nélkül is elvégezhetők, a tan, valamint annak szabadító és felmagasztosító szertartásai csak a visszaállított egyházban érhetőek el. Az egyházi jelenlét továbbá olyan erőt és gyarapodást biztosít a hitben, ami a többi hívővel való kapcsolatból, valamint az azokkal való közös hódolatból származik, akik szintén igyekeznek a szövetség ösvényén maradni, illetve Krisztus jobb tanítványaivá válni. Azért imádkozom, hogy mindannyian állhatatosak legyünk ezen egyházi élményekben, miközben az örök életre törekszünk, amely Isten minden ajándéka közül a legnagyobb. Jézus Krisztus nevében, ámen.