A beszéded elárul téged

Írta: L. Tom Perry Elder

a Tizenkét Apostol Kvórumából

A kiejtett szavaid minősítenek és kategóriába sorolnak téged.

Az Újszövetség egyik nagyszerű alakja, akire mindig különleges csodálattal tekintek, Péter. Péternek nagyon sokat kellett küszködnie, hogy legyőzze a világi dolgokat, és felkészüljön arra, hogy Jézus Krisztus evangéliumának tanújává és tanítójává válhasson. Érdekes lecke rejlik számunkra abban a kapcsolatban, ami a Szabadító és Péter között volt a Szabadító megpróbáltatása és keresztre feszítése előtti utolsó órákban.

„Monda néki Jézus: Bizony mondom néked, ezen az éjszakán, mielőtt megszólal a kakas, háromszor megtagadsz engem.

Monda néki Péter: Ha meg kell is veled halnom, meg nem tagadlak téged” (Máté 26:34–35).

A beszédünk elárulja, hogy kik vagyunk

Majd eljöttek azok a sorsdöntő órák, amikor Péter úgy tett, mintha nem ismerné a Szabadítót, az iránta érzett szeretete azonban megkövetelte tőle, hogy jelen legyen a megpróbáltatásokon, hogy lássa, mi történik.

„Péter pedig künn ül vala az udvaron, és hozzá menvén egy szolgálóleány, monda: Te is a Galileabeli Jézussal valál.

Ő pedig mindenkinek hallatára megtagadá, mondván: Nem tudom, mit beszélsz.

Mikor pedig kiméne a tornáczra meglátá őt egy másik szolgálóeány, és monda az ott lévőknek: Ez is a názáreti Jézussal vala.

És ismét megtagadá esküvéssel, hogy: Nem is ismerem ezt az embert.

Kevés idő múlva pedig az ott álldogálók menének hozzá, és mondának Péternek: Bizony te is közülök való vagy; hiszen a te beszéded is elárul téged.

Ekkor átkozódni és esküdözni kezde, hogy: Nem ismerem ezt az embert. És a kakas azonnal megszólala.

És megemlékezék Péter a Jézus beszédéről, ki ezt mondotta vala néki: Mielőtt a kakas szólana, háromszor megtagadsz engem; és kimenvén onnan, keservesen síra” (Máté 26:69–75).

Csakúgy, ahogy egy igazolványkép, egy aláírás vagy egy ujjlenyomat képes azonosítani az egyént, Péter beszéde is elárulta, hogy ki ő és hol nevelkedett. Ugyanilyen biztos, hogy akik hallják a szavaitokat, minősíteni és kategorizálni fognak benneteket. A beszédünk visszatükrözi azt, hogy milyen emberek vagyunk, megmutatja a családi hátterünket és az életmódunkat. Leírja a gondolkodásmódunkat és a legbelső érzéseinket.

Egy megdöbbentő szó

Napjainkban valószínűleg több trágárságot és közönségességet hallunk, mint a történelem bármely eddigi időszakában. Volt egy bizonyos élményem, ami megmutatta, hogy egy rossz szó használata mennyire képes megdöbbenteni azokat, akik nem számítanak arra, hogy ilyen megnyilatkozást halljanak tőled. A második világháború alatt az Egyesült Államok tengerészgyalogságának kiképző táborában voltam. Tengerésztársaim beszédmódja természetesen nem abba a kategóriába esett, amit az ember szívesen megismételne. Nemrégiben hazatért misszionáriusként eldöntöttem, hogy a beszédemben nem fogok az ő szintjükre süllyedni. Következetesen próbáltam tartózkodni még a legapróbb és legáltalánosabb káromkodásoktól is.

Egy nap a lőtéren a végső minősítésért lőttünk célba. A 90, 180 és 275 méteres állásokból jól teljesítettem. Ekkor oda kerültünk a 450 méteres álláshoz. Csupán egy elfogadható eredményre volt szükségem – csak el kellett volna találnom a célt, anélkül, hogy a közepébe találtam volna – ahhoz, hogy elérjem az elsőrangú lövész fokozatot. Szétfeszített bennünket a vágy, hogy felülmúljuk a többieket és mi legyünk a legkiválóbb lövészosztag. A 450 méteres távon nagyon ideges lettem, és az első lövésemnél a vállammal meglöktem a fegyverem. Az irányzék természetesen elmozdult, én pedig mellé lőttem. Ezzel együtt elveszítettem annak esélyét is, hogy megillessen az elsőrangú lövész elnevezés.

A számat elhagyta az a négybetűs szócska, amelyről korábban elhatároztam, hogy soha nem fogom használni. Óriási megdöbbenésemre és bosszúságomra, hirtelen az egész csoport abbahagyta a tüzelést, mindenki megfordult, és tátott szájjal bámult rám. Bármely másik tengerész, aki aznap ugyanabból az állásból tüzelt, kiejthette volna az általam használt szót anélkül, hogy bárki is felfigyelt volna rá. Mivel azonban én eldöntöttem, hogy a tengerészgyalogságban is a missziós normák szerint élek tovább, amikor egy pillanatra megfeledkeztem magamról, mindenki ledöbbent.

A Szabadító maga tanított bennünket a beszédmódunkkal kapcsolatban. Ezt mondta: „Nem az fertőzteti meg az embert, a mi a szájon bemegy, hanem a mi kijön a szájból, az fertőzteti meg az embert” (Máté 15:11).

Sokszor, amikor igyekszünk elkerülni a helytelen nyelvezetet, helyettesítő szavakat keresünk. Ezek néha annyira hasonlítanak a trágár kifejezésekhez, hogy valószínűleg mindenki tudja, hogy bizonyos szavakat helyettesítünk velük, és ettől nem igen fejlődik a szókincsünk.

Időnként elborzadtam, amikor hallottam, hogyan beszélnek visszatért misszionáriusok az úrvacsoragyűlésen. Hallottam, hogy a szavak, kifejezések vagy mondatok, melyeket a missziójuk során szedtek fel, valójában pótkáromkodások voltak, ami azt bizonyítja, hogy képtelenek megfelelő szókincset elsajátítani, és helytelen benyomást keltenek arról, hogy mivel foglalkoztak a missziójukon.

Hogyan javíts a beszédeden

Hadd adjak egy javaslatot azoknak, akik káromkodnak és közönséges szavakat használnak, és szeretnék megváltoztatni ezt a szokásukat!

1. Kötelezzétek el magatokat arra, hogy az ilyen szavakat törlitek a szókincsetekből.

2. Ha kicsúszik egy ilyen káromkodás vagy egy pótkáromkodás, gondolatban alakítsátok át a mondatot úgy, hogy ne használjatok trágár vagy helyettesítő szót.

3. Ismételd el hangosan az új mondatot.

Végül ki fogod fejleszteni a káromkodásmentes beszéd szokását.

Azt hiszem, hogy Pál utasításai, melyeket az efézusi szenteknek adott, mindannyiunk számára értékesek:

„Semmi rothadt beszéd a ti szátokból ki ne származzék, hanem csak a mely hasznos a szükséges építésre, hogy áldásos legyen a hallgatóknak.

És meg ne szomorítsátok az Istennek ama Szent Lelkét, a ki által megpecsételtettetek a teljes váltságnak napjára” (Efézusbeliek 4:29–30).

Legyen bátorságotok tisztán tartani és építővé tenni a beszédeteket! Gazdagítsátok a szókincseteket: ez majd azok közé emel benneteket, akikről úgy találják, hogy az Urat szolgálják.

A Szabadító azt tanította: „A jó ember az ő szívének jó kincséből hoz elő jót; és a gonosz ember az ő szívének gonosz kincséből hoz elő gonoszt: mert a szívnek teljességéből szól az ő szája” (Lukács 6:45).

Azért imádkozom, hogy a szátok a szívetek teljességének jobbik feléből szóljon!