Törődni az egyénekkel
Jézus Krisztus a legtökéletesebb példánk. Tömegek vették körül és ezrekhez szólt, Őt mégis mindig az egyes emberek foglalkoztatták.
Hálás vagyok a lehetőségért, hogy itt lehetek ma veletek ebben a pompás Konferencia-központban. Bár óriási számban vagytok jelen, mégis alázatra késztető az a gondolat, hogy csupán töredékét képviselitek annak a sok millió embernek, akik nézni, hallgatni vagy olvasni fogják e nagyszerű konferencián elhangzó szavakat.
Természetesen hiányozni fog nekünk Gordon B. Hinckley elnök. Valamilyen módon mind jobb emberek vagyunk az ő hatásának köszönhetően. Irányítása folytán az egyház megerősödött. A világ jobb hellyé vált, mert volt egy olyan vezető, mint Gordon B. Hinckley elnök.
Szeretnék néhány szót szólni az új Első Elnökségünkről.
Monson elnököt már régóta ismertem. Ő Izráel nagyszerű férfija, akit előre elrendeltek, hogy elnököljön az egyház felett. Jól ismerjük őt az elragadó történeteiről és példabeszédeiről, de mi, akik a legjobban ismerjük őt értjük, hogy az élete tulajdonképpen e történetek gyakorlati és példaértékű alkalmazása. Biztosan megtisztelő számára, hogy a világ nagyjai közül nagyon sokan ismerik és becsülik őt, de talán még ennél is megtisztelőbb számára, hogy a szerényebb körülmények között élők közül is nagyon sokan „barátjuknak” nevezik.
Monson elnök kedves és együtt érző ember. Szavai és cselekedetei példaként tükrözik az egyének iránti törődését.
Eyring elder bölcs, művelt és lelki ember. Nemcsak egyházi körökben ismerik és tisztelik, hanem a más hitet vallók között is. Ő az a fajta ember, aki, amikor beszél, mindenki figyel. Megszilárdította az „Eyring” nevet.
Uchtdorf elnököt akkor ismertem meg, amikor területi elnökként szolgáltam Európában. Már a találkozásunk pillanatában felismertem, hogy milyen mély lelkiséggel bír, és hogy milyen óriási a munkabíró képessége. Tudtam, hogy az Úr figyelemmel kíséri. Huszonhárom évvel ezelőtt abban a megtiszteltetésben volt részem, hogy átadhattam neki az Úr elhívását, hogy egy cövek elnökeként szolgáljon a németországi Frankfurtban. Ahogy figyelemmel kísértem az évek folyamán, észrevettem, hogy az irányítása alatt minden sikerrel végződött. Az Úr vele van. Amikor Uchtdorf elnökre gondolok, két német szó jut az eszembe: alles wohl, vagyis „minden jól van”.
Jézus Krisztus igaz tanítványai mindig az eggyel törődtek. Jézus Krisztus a legtökéletesebb példánk. Tömegek vették körül és ezrekhez szólt, Őt mégis mindig az egyes emberek foglalkoztatták. „Mert az embernek Fia azért jött, hogy megtartsa, a mi elveszett vala”1 – mondta. „Melyik ember az közületek, a kinek ha száz juha van, és egyet azok közül elveszt, nem hagyja ott a kilenczvenkilenczet a pusztában, és nem megy az elveszett egy után, mígnem megtalálja azt?”2
Ez az utasítás mindenkire vonatkozik, aki követi Őt. Megparancsolták nekünk, hogy keressük meg azokat, akik elvesztek. Testvérünk őrzőinek kell lennünk. Nem hanyagolhatjuk el ezt a Szabadítótól kapott megbízást. Törődnünk kell az eggyel.
Ma azokról szeretnék beszélni, akik elvesztek, egyesek azért, mert különböznek, mások azért, mert kimerültek, és megint mások azért, mert eltévedtek.
Egyesek azért vesztek el, mert különböznek. Ők úgy érzik, hogy nem tartoznak ide. Talán azért, mert különböznek, úgy találják, hogy egyre inkább távolabb kerülnek a nyájtól. Talán másként néznek ki, másként gondolkodnak vagy beszélnek, mint azok, akik körülveszik őket, és ezért időnként azt feltételezik, hogy kilógnak a csoportból.
Ehhez a helytelen értelmezéshez szorosan kötődik az a hiedelem, hogy az egyház minden tagja egyformán kellene, hogy kinézzen, beszéljen és ugyanolyannak kellene lenniük. Az Úr nem azért népesítette be a világot személyiségek élénk zenekarával, hogy csak a fuvolákat értékelje a világon. Minden hangszer becses, és hozzájárul a szimfónia bonyolult gyönyörűségéhez. Mennyei Atyánk minden gyermeke valamilyen módon különbözik egymástól, mégis mindegyik rendelkezik a maga gyönyörű hangzásával, amely mélyebbé és gazdagabbá teszi az egészet.
A teremtés e változatossága önmagában egy tanúbizonyság arra, hogy az Úr milyen nagy becsben tartja minden gyermekét. Az egyik embert nem helyezi a másik fölé, de Ő „mindenkit hív, hogy jöjjön hozzá és részesüljön a jóságából; és senkit nem utasít vissza, aki hozzá jön, feketét és fehéret, szolgát és szabadot, férfit és nőt… mindegyik egyforma Istennek”3.
Emlékszem, amikor még fiatal voltam, volt egy idősebb fiú, aki testi és értelmi fogyatékos volt. Alig tudott beszélni és csak nehezen tudott járni. A fiúk állandóan csúfolták. Addig szekálták és gúnyolták, amíg néha sírva nem fakadt.
Még mindig hallom a hangját: – Ti nem vagytok kedvesek hozzám – mondta. A fiúk azonban továbbra is kinevették, löködték és gúnyt űztek belőle.
Egy napon nem bírtam tovább. Jóllehet még csak hét éves voltam, az Úr bátorságot adott, hogy kiálljak a barátaimmal szemben.
– Ne nyúljatok hozzá! – mondtam nekik. Hagyjátok abba a csúfolódást! Legyetek kedvesek! Ő Isten gyermeke!
A barátaim hátraléptek és elmentek.
A bátorságom pillanatában azon tűnődtem, hogy nem kockáztatom-e ezzel a velük való kapcsolatomat. De éppen az ellenkezője történt. Attól a naptól kezdve sokkal szorosabb lett közöttünk a barátság. Sokkal könyörületesebbek lettek a fiúhoz. Jobb emberekké váltak. Tudomásom szerint soha többet nem űztek gúnyt a fiúból.
Kedves testvérek, bárcsak több együttérzés lenne bennünk azok iránt, akik különböznek tőlünk, mert az sok probléma és szomorúság okozta terhet könnyítene meg ma a világban. A családunkat és az egyházat bizonyosan szentebb és mennyeibb hellyé változtatná.
Egyesek azért vesztek el, mert kimerültek. Könnyen érezhetjük úgy, hogy túlterheltek vagyunk. Nem csoda, ha elfáradunk napjaink feszültségének és igényeinek nyomása alatt, valamint a stressz miatt, mellyel nap mint nap szembe kell néznünk. Sokan csüggednek el, mert nem tudnak a bennük rejlő képességek szerint teljesíteni. Mások egyszerűen túl gyengének érzik magukat a közreműködéshez. Ezért, ahogy a nyáj halad, egyesek fokozatosan – szinte észrevétlenül – lemaradnak.
Mindenki érezte már magát fáradtnak és kimerültnek valamikor. Nekem úgy tűnik, hogy velem ez mostanában gyakrabban fordul elő, mint fiatalabb koromban. Joseph Smith, Brigham Young, sőt még Jézus Krisztus is tudta, hogy mit jelent fáradtnak lenni. Nem szeretném alábecsülni azt a súlyt, melyet az egyház tagjai cipelnek a vállukon, és nem szeretném minimalizálni azokat az érzelmi és lelki próbákat, melyekkel szembe kell nézniük. Ezek súlyosak lehetnek, és gyakran elviselhetetlenül nehezek.
Tanúbizonyságom van azonban Jézus Krisztus evangéliumának megújító hatalmáról. Ésaiás próféta kijelentette, hogy az Úr „erőt ad a megfáradottnak, és az erőtlen erejét megsokasítja”4. Amikor fáradtnak érzem magam eszembe jutnak Joseph Smith szavai:
„Ne haladjunk tovább ily nagyszerű ügyben? Menjetek előre, ne hátra! Bátorság, testvérek, és tovább, tovább a győzelemig! Örvendjen a szívetek, és legyetek rendkívül örömteliek. Törjön ki éneklésbe a föld…
Dicsérje az Urat az erdők és a mező minden fája… és kiáltson fel örömében Isten minden fia!”5
Könyörgök nektek, az egyház azon tagjainak, akik az alkalmatlanság érzése miatt maradtok el, hogy lépjetek előre, álljatok a szekér mögé, gyürkőzzetek neki és toljátok. Amikor azt érzitek, hogy az erőtök csak keveset számít, az egyháznak akkor is szüksége van rátok. Az Úrnak szüksége van rátok. Emlékezzetek arra, hogy az Úr gyakran a világ erőtlenjeit választja, hogy vigyék véghez a céljait6.
Mindazokat, akik kimerültnek érzik magukat, vigasztaljanak a Szabadító szavai: „Jőjjetek én hozzám mindnyájan, a kik megfáradtatok és megterheltettetek, és én megnyugosztlak titeket.”7 Támaszkodjunk erre az ígéretre. Isten hatalma energiát és életerőt tud lelkünkbe és testünkbe önteni. Buzdítalak benneteket, hogy kérjétek az Úr eme áldását.
Közeledjetek Hozzá, Ő pedig közeledni fog hozzátok, mert megígérte, hogy „a kik az Úrban bíznak, erejök megújul, szárnyra kelnek, mint a saskeselyűk, futnak és nem lankadnak meg, járnak és nem fáradnak el!”8
Amikor törődünk azokkal, akik kimerültek, akkor azzal segítjük a gyengéket, felemeljük a lecsüggesztett kezeket, és erősítjük az ellankadt térdeket9. Az igazán törődő egyházi vezetők figyelembe veszik az egyének korlátait, mégis buzgón kiaknázzák a tagokban rejlő erőt és képességeket. A vezetők tanítanak és támogatnak, de nem követelik meg, hogy a tagok gyorsabban fussanak, vagy többet dolgozzanak, mint amennyi az erejükből telik.10
Ne feledjük, néha azok, akik a leglassabban kezdik, végül azok jutnak a legmesszebb.
Egyesek azért vesztek el, mert eltévedtek. Az Úr kivételével, mindannyian követünk el hibákat. Nem az a kérdés, hogy vajon megbotlunk-e majd és elesünk-e, hanem az, hogy miként fogunk erre reagálni? Néhányan miután hibát követnek el, inkább otthagyják a nyájat. Ez nagyon sajnálatos. Hát nem tudjátok, hogy az egyház az a hely, ahol összegyűlhetnek a tökéletlen emberek – az összes halandó gyarlóságaikkal együtt –, és jobb emberré válhatnak? Minden vasárnap a világ összes gyülekezeti házában halandó, tökéletlen férfiak, nők és gyermekek gyűlnek össze, akik testvériségben és jószívűen találkoznak, arra törekedve, hogy jobb emberré váljanak, hogy tanuljanak a Lélekről, hogy bátorságot és támogatást kölcsönözzenek egymásnak. Tudomásom szerint a gyülekezeti házaink ajtaján nincs olyan tábla kitéve, hogy: „Magánterület: Belépés csak tökéletes embereknek!”
A tökéletlenségeink miatt szükségünk van az Úr egyházára. Mert ott tanítják az Ő megváltó tanait, és ott végzik az Ő szabadító szertartásait. Az egyház arra buzdít és motivál minket, hogy legyünk jobb és boldogabb emberek. Az egyház az a hely, ahol elveszíthetjük magunkat a mások szolgálatában.
Az Úr tudja, hogy hibákat fogunk elkövetni. Ez az oka annak, hogy szenvedett a bűneinkért. Azt szeretné, hogy újra talpra álljunk, és igyekezzünk jobban tenni a dolgainkat. Isten angyalainak jelenlétében örvendezés van, ha egy bűnös bűnbánatot tart.
Ti, akik azért kóboroltatok el, mert megsértettek titeket, nem tudnátok a sérelmeiteket és a haragotokat félretenni? Nem tudnátok a szíveteket szeretettel megtölteni? Van itt hely a számotokra. Gyertek, csatlakozzatok a nyájhoz, ajánljátok fel képességeiteket, tehetségeiteket és készségeiteket. Jobbá fogtok válni ezáltal, a példátok pedig áldásokat hoznak másoknak.
Azokhoz szólva, akik tanokkal kapcsolatos aggályaik miatt tévedtek el, azt kell mondanom, hogy nem mentegetőzünk az igazság miatt. Nem tagadhatjuk meg azt a tant, melyet maga az Úr adott nekünk. Ezen a tantételen nem alkudozhatunk.
Megértem, hogy néha az emberek nem értenek egyet a tannal. Néha odáig mennek, hogy ostobaságnak nevezik azt. Én azonban Pál apostol szavait visszhangozva azt mondom, hogy néha a lelki dolgok bolondságnak tűnhetnek az emberek számára. Ennek ellenére „Isten bolondsága bölcsebb az embereknél”11.
Az igazság az, hogy a lelki dolgokat a lélek nyilatkoztatja ki. „Érzéki ember pedig nem foghatja meg az Isten Lelkének dolgait: mert bolondságok néki; meg sem értheti, mivelhogy lelkiképen ítéltetnek meg.”12
Tanúbizonyságunkat tesszük, hogy Jézus Krisztus evangéliuma itt van ma a földön. Ő az Atyja tanát tanította, miszerint „ha valaki cselekedni akarja az ő akaratát, megismerheti e tudományról, vajjon Istentől van-é, vagy én magamtól szólok?”13
Tudom, hogy mindannyian törődtök az eggyel. Bátorítsátok, szolgáljátok és támogassátok őket! Szeressétek őket! Legyetek kedvesek hozzájuk! Egyes esetekben vissza fognak térni. Más esetekben pedig nem. De bármilyen esetről is legyen szó, legyünk mindig érdemesek arra a névre, melyet magunkra vettünk, vagyis Jézus Krisztus nevére.
Azokhoz szólva, akik ezen a gyönyörű földön laknak, felemelem hangom és ünnepélyesen tanúbizonyságot teszek, hogy Isten él, Jézus a Krisztus, a mi Szabadítónk és Királyunk. Ő visszaállította az igazságot és az evangéliumát Joseph Smith prófétán keresztül. Ő szól az Ő prófétáihoz és apostolaihoz. Thomas S. Monson elnök az Úr felkentje, és vezeti az Krisztus egyházát ma. Erről teszem bizonyságomat, Jézus Krisztus nevében, ámen.