Bizonyságot nyerni IstenrŒl, az Atyáról; az à Fiáról, Jézus Krisztusról; és a SzentlélekrŒl
Amit nekem mondott… nektek is elmondhatja a Szentlélek… engedelmességetek és vágyaitok szerint.
Hozzátok hasonlóan nagyra értékelem, hogy részt vehettem az ünnepélyes gyülekezeten. De úgy gondoltam, hogy egy tanbéli dolgot elmondok, és segítek. Amikor támogatásra emeltük a kezünket az ünnepélyes gyülekezet alkalmával, az nem csupán egy szavazat volt. Elköteleztük magunkat, sőt, szövetséget kötöttünk, hogy támogatjuk és fenntartjuk a törvényeket, szertartásokat, parancsolatokat és Isten prófétáját, Thomas S. Monson elnököt. Nagyon hálás vagyok, hogy veletek együtt részt vehettem ezen, és jobb kezemet támogatásra emelhettem.
Fivéreim és nőtestvéreim, az elmúlt néhány hónapban alázatra késztető élményben volt részem, amely lehetőséget adott, hogy hálával gondoljak az élet ajándékára. Ezen élményem során folyamatosan a bizonyságomon töprengtem Istenről, az Örökkévaló Mennyei Atyánkról, és az Ő legidősebb Fiáról, Szabadítónkról és Megváltónkról, Jézus Krisztusról és arról, hogyan szereztem bizonyságot az Atyáról és a Fiúról.
A különböző vallású és meggyőződésű emberek világszerte azt kutatják és igyekeznek megtudni, hogy kicsoda Isten. Milyen kapcsolat fűzi őt Jézus Krisztushoz, és mi milyen kapcsolatban állunk Velük.
Biztosan tudom, hogy Mennyei Atyánk és Jézus Krisztus élnek. Az engesztelés valóságos. Isten, az Atya és Jézus Krisztus két különböző, különálló és halhatatlan lény. Személyesen ismernek bennünket, és hallják és megválaszolják az őszinte imáinkat. A Szabadító bizonyságát tette az Újvilág lakóinak: „[B]izonyságot teszek az Atyáról, és az Atya bizonyságot tesz rólam, és a Szentlélek bizonyságot tesz az Atyáról és rólam”1. A Szentlélek bizonyságot tett nekem arról, hogy ezek a dolgok igazak.
Fiatal koromban kezdtem bizonyságot nyerni, mikor elgondolkodtam a Hittételeknek nevezett 13 prófétai kijelentésen, melyet Joseph Smith írt. Az Elemiben kívülről megtanultuk azokat. Jézus Krisztus visszaállított evangéliumának alapvető hitelveiről szólnak. Az első ilyen kijelentés így szól: „Hiszünk Istenben, az Örökkévaló Atyában, és az Ő Fiában, Jézus Krisztusban, valamint a Szentlélekben.”2
Joseph Smith személyes tapasztalatból ismerte az Istenség három tagjának természetét. Tizennégy éves fiúként azt akarta tudni, melyik keresztény egyházhoz csatlakozzon. A Bibliában, az újszövetségbeli Jakab könyvében ezt olvasta: „Ha pedig valakinek közületek nincsen bölcsessége, kérje Istentől.”3 Engedelmesen letérdelt imádkozni, Isten, az Atya és az Ő Fia, Jézus Krisztus pedig meglátogatták őt. Joseph úgy írta le őket, mint két Személy, akiknek ragyogása és dicsősége leírhatatlan volt, és akik megálltak Joseph felett a levegőben. Egyikük [Isten, az Atya] hozzá szólt, a nevén szólítva, és ezt mondta a másikra mutatva: Ez az én Szeretett Fiam. Őt hallgasd!4
Joseph Smith élménye kisfiú korom óta útmutató volt a számomra, és mindannyiunk számára az lehet. Az ifjú próféta megtudta az igazságot Mennyei Atyánkról és az Ő Fiáról, Jézus Krisztusról, mert arra törekedett, hogy a szentírásokból megtudja Mennyei Atyja akaratát, majd hithűen engedelmeskedett.
A Szabadító volt az, aki lefektette e mintát és tökéletes példát mutatott erre, amint azt a Bibliában feljegyezték. Amikor Jézus 12 éves kisfiú volt, édesanyja, Mária, és földi édesapja, József, a templomban találtak rá, ahol éppen tanított. Jézus megkérdezte őket: „Nem tudjátok-é, hogy nékem azokban kell foglalatosnak lennem, a melyek az én Atyámnak dolgai?”5 Jézus azonban nem József dolgairól beszélt. Hanem szó szerinti és Örökkévaló Mennyei Atyja dolgairól.
Az, ahogyan Isten, az Atya több alkalommal is bemutatta Fiát, nagyon jelentős: „És Jézus megkeresztelkedvén, azonnal kijöve a vízből… És ímé egy égi hang ezt mondja vala: Ez amaz én szerelmes fiam, a kiben én gyönyörködöm.”6 Majd pedig a Színeváltozás hegyén ismét „szózat lőn a felhőből, mondván: Ez amaz én szerelmes Fiam, őt hallgassátok”7.
Amikor Jézus megjelent az amerikai földrészen, Atyja ugyanígy mutatta be: „Íme, ez az én Szeretett Fiam, akiben én gyönyörködöm, akiben megdicsőítettem a nevemet. Őt hallgassátok.”8 Ezután pedig, majdnem kétezer évvel később, ugyanezek a szavak hangzottak el Joseph Smith számára: „Ez az én Szeretett Fiam. Őt hallgasd!”9
Különös jelentősséggel bír, hogy mindig, amikor Mennyei Atyánk be akarja mutatni nekünk az Ő Fiát, megparancsolja nekünk, hogy figyeljünk rá, hogy „hallgassuk” Jézus szavait.
Kicsoda Jézus? Ő részt vett Atyjával a világ teremtésében, és Atyja irányítása alatt az volt a feladata, hogy megteremtsen mindent, ami a Föld színén található. És számtalan világot teremtettem; és ezeket is saját céljaimra teremtettem; és a Fiú által teremtettem őket, amely az én Egyszülöttem.”10 Jézus Krisztus az Atya Egyszülöttje a testben. Ő a közbenjárónk az Atyánál. Ő a Szabadító, aki letette az Ő életét értünk, és könyörög értünk az Atyának. Ezért Mennyei Atyánkhoz az Ő Szeretett Fia, Jézus Krisztus nevében imádkozunk. Jézus, a Fiú, nem ugyanaz a lény, mint az Ő Atyja, de olyan, mint az Atyja. Ő is egy hatalommal és felhatalmazással rendelkező, megdicsőült lény.
Nagyon tanulságos és megható számomra, mikor arra gondolok, hogyan beszél Jézus az Atyjával. A Bibliában, János könyvében található közbenjáró imájából félreérthetetlenül világossá válik, hogy Jézus elismeri, Ő a Fiú. Hallgassátok meg a szavait, amikor Mennyei Atyjának engedelmesen beszámol földi küldetésének teljesítéséről.
„Én dicsőítettelek téged e földön: elvégeztem a munkát, a melyet reám bíztál, hogy végezzem azt.
[…] Ama beszédeket, a melyeket nékem adtál, [a tanítványoknak] adtam; és ők… elhitték, hogy te küldtél engem. […]
A miképen te küldtél engem e világra, úgy küldtem én is őket e világra. […]
És én azt a dicsőséget, a melyet nékem adtál, ő nekik adtam, hogy egyek legyenek, a miképen mi egy vagyunk.”11
Bár a Szabadító szolgálata során a tanítványok valóban eggyé váltak, ez nem testileg történt. Céljuk és szeretetük egységét tekintve váltak eggyé. Istennek, az Atyának, és Fiának, Jézus Krisztusnak, erről az egységéről van szó a szentírásokban. Ők is különálló lények, de egyek a céljukban, az értünk érzett szeretetükben, és a munkában, melyet értünk végeznek.
A Szabadító így imádkozott tovább:
„[T]e dicsőíts meg engem, Atyám… azzal a dicsőséggel, a melylyel bírtam te nálad a világ létele előtt. […]
Hogy megismerje a világ, hogy te küldtél engem, és szeretted őket, a miként engem szerettél.
[…] Mert szerettél engem e világ alapjának felvettetése előtt.”12
Ó, mennyire szerette volna Jézus, hogy úgy ismerjük az Atyát, ahogyan Ő. Így imádkozott:
„Igazságos Atyám! És e világ nem ismert téged, de én ismertelek téged; és ezek [a tanítványok] megismerik, hogy te küldtél engem;
És megismertettem ő velök a te nevedet, és megismertetem; hogy az a szeretet legyen ő bennök, a mellyel engem szerettél, és én is ő bennök legyek.”13
Jézus, mikor a biztonságukért imádkozott, megmutatta, mennyire szereti azokat, akik úgy döntöttek, hogy követik Őt: „Nem azt kérem, hogy vedd ki őket e világból, hanem hogy őrizd meg őket a gonosztól.”14 Testvéreim, értünk imádkozott.
Ezután pedig Szabadítónk gyengéden azt kéri, hogy ők – minket értve ezalatt – újra Vele lehessenek: „Atyám, a kiket nékem adtál, akarom, hogy a hol én vagyok, azok is én velem legyenek.”15
Az engesztelő áldozatra felkészülve Jézus az Atyjához imádkozott a Gecsemáné kertjében, miközben magára vette az emberiség bűneit, fájdalmát és szenvedését. Ama egyedül töltött órákban újra világossá tette, hogy nem a saját munkáját végzi. Így imádkozott: „Atyám! ha lehetséges, múljék el tőlem e pohár; mindazáltal ne úgy legyen a mint én akarom, hanem a mint te.”16 Ebben az Ő és mindannyiunk számára döntő pillanatban nem magához beszélt, és nem a saját erejére támaszkodott. Atyját szólította, a Mindenható Istent, hogy támogassa Őt, és engedje meg neki, hogy megtegye az Atyja akaratát; Atyja pedig egy angyalt küldött a „mennyből, erősítvén őt”17. Annyira szeretem az Atyának a Fia és mindannyiunk irántunk érzett szeretetét!
A Szabadító a világ alapításának kezdetétől fogva egészen a kereszten töltött végső pillanatokig az Atyja dolgait végezte. Elvégezte a munkát, amiért elküldték Őt. Ezért nem csodálkozunk azon, kihez beszélt, amikor a kereszten „monda: Elvégeztetett”18, és „kiáltván… nagy szóval, monda: Atyám, a te kezeidbe teszem le az én lelkemet. És ezeket mondván, meghala.”19 Tudjuk, hogy az Ő Mennyei Atyjához imádkozott.
Bizonyságomat teszem, hogy a Szabadító él. Ő az Atya Egyszülöttje, és újra el fog jönni, hogy uralkodjon ezen a földön. Ő Jézus Krisztus, Izráel Szentje, aki „kegyelemmel, és irgalommal és igazsággal teljes… ő az, aki eljön, hogy elvegye a világ bűneit, igen minden olyan ember bűnét, aki állhatatosan hisz az ő nevében”20. Ő Isten szó szerinti Fia, aki a harmadik napon feltámadt a halálból, elhozva a feltámadás valóságát mindazoknak, akik a világra fognak jönni. Arról is tanúbizonyságomat teszem, hogy Isten, a mi Örökkévaló Atyánk él, és mindannyiunkat szeret, mert mi az Ő gyermekei vagyunk. Oly nagy az Ő szeretete, hogy elküldte a világra az Ő Egyszülött Fiát, hogy „valaki hiszen ő benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen”21.
Az Úr Jézus Krisztus apostolaként bizonyságot teszek a szentírásokban található dolgok igazságáról. Amit nekem elmondott, nektek is elmondhatja a Szentlélek. Engedelmességetek és vágyaitok szerint kaptok majd kinyilatkoztatást ezekről. A Szabadító halandó szolgálata során megtanította nekünk ezt a nagyszerű igazságot, ami mindannyiunkra vonatkozik: „És bármit kértek az Atyától az én nevemben, ami helyes, és hiszitek, hogy kapni fogtok, akkor íme, az megadatik nektek.”22 Bizonyságot teszek arról, hogy valóban tudom ezeket, és biztosan tudom, hogy e dolgok, melyekről beszéltem, igazak. Azért imádkozom, hogy ti is törekedjetek erre a biztos tudásra, Jézus Krisztus nevében, ámen.