Egy a sokaság között
Haladjunk nyugodtan és elszántan a Szabadító felé, hívén abban, hogy Ő gondoskodik rólunk, és megvan az ereje, hogy meggyógyítson és megszabadítson bennünket.
Lukács könyvében olvashatunk egy asszonyról, aki tizenkét hosszú éven át vérfolyásban szenvedett. Minden vagyonát a megfelelő gyógymód felkutatására áldozta, de nem talált ilyet. Egy tömegben az asszony hátulról megközelítette a Szabadítót, és megérintette ruhájának szegélyét. Jézus tudni akarta, ki érintette meg Őt, mert érezte, hogy erő ment ki belőle. Az apostolok nem értették a kérdését, és megkérdezték őt: „Mester, a sokaság nyom és szorongat téged, és azt mondod: Ki az, a ki engem illete?”1 Az asszony ezután félve és reszketve bevallotta, hogy ő ért Hozzá, és azonnal meggyógyult. A Szabadító békében elküldte őt, és azt mondta neki, hogy a hite gyógyította őt meg.
Nagyon elgondolkodtató és tanulságos ez az érdekes kis történet.
Elképzelem magát a tömeget. Elég nagy lehetett, mivel az emberek tolakodtak, hogy oda jussanak Jézus közelébe. Talán zajos is volt, miközben az emberek lökdösődtek és furakodtak, hogy jobban szemügyre vehessék Őt. Vajon miért voltak ott? Szerintem a legtöbben kíváncsiságból jöttek. Bárhová is ment, érkezésének híre és a csodáiról szóló történetek megelőzték Őt. Talán valami rendkívüli dologra számítottak, olyan eseményre, melyről nem szabad lemaradni. Bár nincs megemlítve, valószínűleg voltak farizeusok a sokaság között, akik, úgy tűnt, mindig a közelben voltak, és lesték az alkalmat, hogy tőrbe csalják vagy megszégyenítsék őt, vagy találjanak valamit, amivel elítélhetnék Jézust. Lehetséges, hogy néhányan a tömegből csak azért voltak ott, hogy csúfolódjanak?
A sokaságban volt egy asszony. Egy alázatos asszonyt látok, aki talán szégyenlős is volt, és aki hátulról közelítette meg a Szabadítót, majd szégyenkezve bevallotta, hogy ő érintette meg ruhájának szegélyét. Egy asszonyt látok, akit kimerítettek és legyengítettek a nehézségei. Kétségbeesetten vágyott a segítségre. Külsőleg alig különbözött bárki mástól a tömegben. Senki sem próbálta őt megakadályozni abban, hogy Jézus felé menjen. Természetesen az apostolok sem vették őt észre, és meg sem kísérelték megállítani. De volt valami, ami a tömegben mindenki mástól különbbé tette őt azon a napon. Bár elnyomta őt a tolongó tömeg, ő elszántan és nyugodtan törekedett előre, és szeme előtt egyetlen cél lebegett csak: hogy a Szabadítóhoz jusson. Hitt abban, hogy Neki hatalmában áll meggyógyítani őt, valamint hogy Ő törődik vele, és megadja neki, amire szüksége van. Ez az egy dolog megkülönböztette őt a tömegtől: A többiek azért jöttek, hogy lássák, az asszony azonban azért jött, hogy meggyógyuljon.
Vannak más érdekes beszámolók is a szentírásokban olyan hithű személyekről, akik egyedül vannak egy tömegben. Alma Noé király gonosz papjainak egyike volt. Kevély, felfuvalkodott, lusta és bálványimádó emberekként jellemezték e férfiakat, akik hazug és hiábavaló dolgokat mondtak a népnek.2 Elferdítették az Úr útjait, mert nem törekedtek a szívükkel arra, hogy értsenek.3 Amikor Abinádi átadta a bűnbánatról szóló üzenetét, kigúnyolták őt, és végül megölték. Ez valóban gonosz tömeg volt. Mégis, amint a szentírás rámutat, „volt közöttük egy”4, aki hitt neki. Egyedül Alma szívlelte meg Abinádi tanítását. Bátran kiállt a tömegből, hogy kövesse az Urat. Ennek az egy férfinak a tömegből, fel sem mérhető a nefitákra gyakorolt hatása.
Az egyik legismertebb sokaság a Mormon könyvében azok voltak, akik a nagy és tágas épületben tartózkodtak Lehinek az élet fájáról szóló látomásában. Az épület tele volt emberekkel, idősekkel és fiatalokkal, férfiakkal és nőkkel, akik gúnyolódva mutogattak azokra, akik vettek a fa gyümölcséből.5 Sajnos néhányan, akik megkóstolták a gyümölcsöt, a sokaságra hallgattak, „letértek tiltott ösvényekre, és elvesztek”6. Voltak azonban olyanok is, akik vettek a gyümölcsből, és nem törődtek a sokasággal.7 Ők az élet fájának összes áldását élvezhették.
Ezek a történetek valójában nem a tömegekről szólnak, hanem a tömegben lévő egyes emberekről. Valójában rólatok és rólam szólnak. Mindannyian ott vagyunk e világ sokaságában. Majdnem mindannyian olyanok vagyunk, mint az asszony, aki a tömeg ellenére eljut a Szabadítóhoz. Mindannyian hiszünk abban, hogy csupán egy érintés által meggyógyulhat sajgó lelkünk, és csillapodhatnak legbelsőbb szükségleteink.8 Több országban az egyház új tagjai gyakran olyanok mint Alma. Ők meghallják az élet szavait, amikor a családjukban vagy a baráti körükben senki más nem hallja azokat. Mégis megvan a bátorságuk, hogy elfogadják az evangéliumot, és megtervezik a sokaságon át vezető útjukat. Azt hiszem, mindegyikünk érti, mit jelent venni az élet fájának beteljesülést nyújtó gyümölcséből a gúnyolódók szeme láttára és hangjuk hallatára, és mit jelent minden erőnket összeszedve arra törekedni, hogy ne törődjünk velük.
Magányos és nehéz feladat lehet átküzdeni magunkat a világ sokasága között. Nagy erővel képesek rángatni és taszigálni azt, aki megpróbál kikerülni közülük, hogy jobb irányba menjen, és nagyon nehéz kiszabadulni közülük.
Ki tudná jobban elérni, támogatni és végül megmenteni azt a bizonyos egyet a tömegből, mint a Szabadító? Ő tudja, mit jelent kitartani és hűnek maradni egy becsmérlő sokaságban. A világ tömegei nem ismerik fel Őt, és nem mondják, hogy „nem volt néki alakja és ékessége” és hogy „nem vala ábrázata kívánatos”9. Benjámin király azt mondja, hogy a világ „embernek tartj[a]”10 majd. Ésaiás pedig e szavakkal írja le Krisztus helyét a világ tömegében:
„Útált és az emberektől elhagyott volt, fájdalmak férfia és betegség ismerője… útált volt; és nem gondoltunk vele.
Pedig betegségeinket ő viselte, és fájdalmainkat hordozá, és mi azt hittük, hogy ostoroztatik, verettetik és kínoztatik Istentől!”11
Nefi azt írja, hogy „a világ, gonoszsága miatt, semmit nem érő dolognak tartja”12.
Ám végül Istennek eme Egyszülött Fia, akit oly gyakran félreismernek és félreértenek, a Felkentként, a világ Szabadítójaként és Megváltójaként fog kiemelkedni a tömegből. Ezt a kiemelkedést a Szabadító alázatosan saját maga jövendölte meg bizonyos főpapoknak és eldereknek, miszerint „a mely követ az építők megvetettek, az lett a szegletnek feje”13.
Drága fivéreim és nőtestvéreim, imádkozom, hogy mindannyian biztonságban átjuthassunk e világ tömegei között. Az élet minden körülményei közepette haladjunk nyugodtan és elszántan a Szabadító felé, hívén abban, hogy Ő gondoskodik rólunk, és megvan az ereje, hogy meggyógyítson és megszabadítson bennünket. Hallgassunk az élet szavára, mely tőle jön, és részesüljünk teljesen, folyamatosan és bátran annak gyümölcséből. Jézus Krisztus nevében, ámen.