Igazlelkı hagyományok
A családjainkban teremtett hagyományok könnyebbé teszik majd gyermekeink számára, hogy kövessék az élő prófétákat?
Amióta csak az eszemet tudom, édesapám egy gyönyörű rubinköves gyűrűt viselt a bal kezén. Az egyetlen fiútestvérem örökölte meg. Gondolom, ez hagyománnyá válik majd a családunkban: egy örökség, mely nemzedékről nemzedékre száll majd. Ez egy jó hagyomány lesz, melyhez édes emlékek fűződnek.
Mindannyiunknak vannak családi hagyományaink. Néhány ezek közül anyagi jellegű. Néhányuk pedig mély jelentéssel bíró. A legfontosabb hagyományok az életmódunkkal kapcsolatosak és túlélnek majd minket, formálván és alakítván gyermekeink életét. A Mormon könyvében olvashatunk a lámánitákról, akikre mély hatással voltak atyáik hagyományai. Benjámin király azt mondta, olyan nép volt ez, akik semmit sem tudtak az evangélium tantételeiről: „És atyáik hagyományai miatt, melyek nem helyesek, még csak el sem hiszik ezeket, amikor tanítják őket nekik” (Móziás 1:5).
Nekünk milyen hagyományaink vannak? Lehetnek köztük olyanok, amelyek atyáinktól valók, mi pedig most tovább adjuk őket a saját gyermekeinknek. Olyanok ezek, amilyennek szeretnénk, hogy legyenek? Igaz és hithű cselekedeteken alapulnak? Főként anyagi vagy inkább örökkévaló természetűek? Vajon tudatosan alakítunk ki igazlelkű hagyományokat, vagy csak véletlenszerűen éljük az életünket? A hagyományaink a világ zajára adott válaszként jönnek létre, vagy a Lélek szelíd és halk hangja ihleti azokat? Megkönnyítik majd az általunk létrehozott hagyományok gyermekeink számára az élő próféták követését, vagy megnehezítik majd azt számukra?
Hogyan határozzuk meg, milyenek legyenek a hagyományaink? A szentírások nagyszerű mintát adnak erre vonatkozóan. Móziás 5:15 kijelenti: „Ezért szeretném, ha állhatatosak és rendíthetetlenek lennétek, mindig bővelkedvén a jócselekedetekben.”
Azért tetszik ez nekem, mert tudom, hogy miközben újra és újra ismételjük ugyanazokat a cselekedeteket, a hagyományok idővel formálódnak. Ha szilárdan és változatlanul ragaszkodunk a jóhoz, a hagyományaink mélyen gyökereznek majd az igazlelkűségben. De van egy kérdésem. Hogyan határozzuk meg, mi a jó, vagy ami még fontosabb: mi az elég jó? 3 Nefi 6:14-ben található egy másik szentírás, amely kicsit több információval szolgál ezzel kapcsolatban. Olyan emberekről szól, akik „megtértek az igaz hithez; és akik nem voltak hajlandók eltávolodni attól, mert szilárdak, és állhatatosak és rendíthetetlenek voltak, s hajlandók voltak teljes igyekezettel betartani az Úr parancsolatait”.
Ebből megtudjuk, hogy az „igaz hithez” való megtérésünk azon képességünk függvénye, hogy szilárdak, állhatatosak és rendíthetetlenek vagyunk-e a parancsolatok betartásában. Ez a megtérés azt jelenti, hogy szilárdan hiszünk Jézus Krisztusban, mint Megváltónkban. Erre található egy tanúbizonyság a Mormon könyvében, amely „egy másik tanúbizonyság Jézus Krisztusról”. A Bibliával kéz a kézben hirdetik Jézus Krisztus isteni voltát és küldetését, valamint egy élő Mennyei Atya valóságát. E szent könyvekben szereplő összes próféta személyes tanúbizonyságát adja ezekről a dolgokról, és arról is tanít, hogyan kell élnünk az életünket ahhoz, hogy részesüljünk az engesztelésben, és személyes békére és boldogságra leljünk.
Csak egyetlen módja van annak, hogy személyesen megtérhessünk. Ez pedig a Lélek tanúbizonysága által adatik, miközben e szentírásokat tanulmányozzuk, melyek Jézus Krisztusról tanúskodnak. Imádkozás és böjtölés során adatik meg. Csakis akkor érjük el, ha mély vágyat érzünk arra, hogy megtudjuk az igazságot. Az igazság őszinte keresése kell, hogy motiváljon bennünket, nem pedig az, hogy igazoljuk cselekedeteinket azáltal, hogy hibákat keresünk a szentírásokban, a próféták tanításaiban vagy magában az egyházban. Nem a világ szerinti magyarázatok, hanem a Lélek szerint való értelmezés meghallására kell törekednünk. Hajlandónak kell lennünk kinyitni a szívünket és az elménket, elfogadni az Úr útjait, és ha szükséges, megváltoztatni az életünket. Személyes megtérésünk akkor következik be, ha elkezdünk úgy élni, ahogyan az Úr akarja, hogy éljünk – állhatatosan és rendíthetetlenül –, minden parancsolatát betartva, nem csak azokat, amelyek kényelmesek számunkra. Ekkor ez egy finomító folyamattá válik, amint minden egyes napot igyekszünk jobbá tenni, mint az előző volt. A hagyományaink így válnak igazlelkű hagyományokká.
Mindannyiunkat arra buzdítom, hogy szakítsunk néhány percet arra, hogy végiggondoljuk az életünk hagyományait, és azt, hogy ezek milyen hatással lehetnek a családunkra. A sabbat napja megtartásának, a családi ima, a családi szentírás-tanulmányozás, az egyházban való szolgálat és tevékenység hagyományai, valamint az otthoni tisztelet és hűség szokásai nagy hatással lesznek a gyermekeinkre és jövőjükre. Ha a szülői mivoltunk a szentírások és az utolsó napi próféták tanításaira épül, akkor nem tévedhetünk. Ha minden alkalommal, mikor kihívással nézünk szembe, szívünkkel mindig és elsősorban Mennyei Atyánkhoz fordulunk útmutatásért, akkor biztonságban leszünk. Ha a gyermekeink tudják, hol állunk, és mi mindig az Úr mellett állunk, akkor tudjuk, hogy ott vagyunk, ahol lennünk kell.
Nos, az a fontos, hogy állandóan e dolgok megtételén munkálkodjunk. Nem leszünk benne tökéletesek, és a családunk nem mindig reagál majd pozitívan rá, de ezzel az igazlelkű hagyományok erős alapzatát építjük meg, melyre gyermekeink mindig ráhagyhatják magukat. Ragaszkodhatnak ehhez az alapzathoz, mikor a dolgok bonyolulttá válnak, és visszatérhetnek ehhez az alaphoz, ha egy ideig tévelyegtek is.
Édesapám élete végén sokkal többet hagyott ránk, a gyermekeire, egy vörös rubinköves gyűrűnél. A teste kimerült, de valójában ő testesítette meg az erőt, ő volt az igazlelkűség és az igazság mintaképe. Élete őrizte azon hagyományokat, melyek ma erősítenek minket, bár ő maga már nincs többé velünk. „Állhatatos és rendíthetetlen volt…, s [hajlandó volt] teljes igyekezettel betartani az Úr parancsolatait.”
Képesek vagyunk megtenni ezt a gyermekeinkért? Mi milyen örökséget hagyunk ma rájuk? Milyen lesz ez az örökség holnap? Mindez kezdődhet velünk. Telve lesz vajon a szívük és az életük olyan hagyományokkal, melyek megkönnyítik számukra, hogy elfogadják és kövessék az Urat és az utolsó napi prófétákat? Családokként képesek leszünk a megígért áldásokra jogot formálni, „hogy Krisztus, a Mindenható Úristen a magáévá pecsételjen titeket, hogy a mennybe vihessenek benneteket, hogy örökké tartó szabadulásban és örök életben lehessen részetek” (Móziás 5:15)?
Fivéreim és nőtestvéreim, tudom, hogy képesek vagyunk rá! Tudom, hogy Isten szeret minket és arra vár, hogy segíthessen nekünk Hozzá térnünk. Mindannyian tudhatjuk, hogy ezek a dolgok igazak. Tudom, hogy azok! Tudom, hogy Isten él; hogy Jézus Krisztus az Ő Fia, és a mi Megváltónk. Jézus Krisztus evangéliuma igaz; a szentírások tartalmazzák azt, és bizonyságot tesznek róla. Van egy igaz és élő prófétánk: Thomas S. Monson elnök. Őt azért készítették fel, és hozták elő napjainkban, hogy vezesse az Úr egyházát.
Miközben „állhatatossá és rendíthetetlenné” válunk az Úr parancsolatainak betartásában, biztosítjuk magunk és családunk számára a mennyek áldásait.
Azért imádkozom, hogy ezt megérezzük az életünkben és mélyen a szívünkben. Jézus Krisztus nevében, ámen.