Jézus Krisztus evangéliuma
Az evangélium minden olyan dologra megtanít minket, melyet tudnunk kell, hogy visszatérhessünk Mennyei Atyánkhoz, hogy vele éljünk.
Pál apostol nyíltan jelentette ki: „Mert nem szégyenlem a Krisztus evangyéliomát; mert Istennek hatalma az minden hívőnek idvességére” (Rómabeliek 1:16). Teljes idejű misszionáriusaink is ugyanilyen bátorságot tanúsítanak, miközben a világ számos területén szolgálnak.
Jézus Krisztus evangéliuma az örökkévalóság egy olyan receptje, mely ötféle hozzávalóból áll. Először is gondoljuk meg, mivé válhatunk, ha követjük ezt a receptet, ezután pedig elgondolkodhatunk mindegyik hozzávalón.
Mit tudunk az örök életről? A Mózes 1:39-ből megtudhatjuk, hogy az Úr munkája és dicsősége az, hogy véghezvigye a halhatatlanságunkat és az örök életünket. Ez azt tanítja nekünk, hogy a halhatatlanság és az örök élet két különböző dolog. Az örök élet ajándéka, melyet csak akkor ígértek nekünk, ha bizonyos feltételek teljesülnek, sokkal nagyobb, mint a halhatatlanság ajándéka.Bruce R. McConkie elder szerint: „Az örök élet nem olyan elnevezés, mely csupán az eljövendő élet végtelen hosszára utal; a halhatatlanság azt jelenti, hogy örökre a feltámadott állapotban élünk, és Isten kegyelme által minden ember elnyeri az életnek ezt a végtelen folytatódását. Ám csakis azok öröklik majd az örök életet, akik engedelmeskednek az evangélium teljességének… Ez »Isten minden ajándéka közül a legnagyobb«, mert ez olyan fajta, olyan állapotú, olyan típusú és minőségű élet, mint amelyet Isten maga is élvez. Így azok, akik örök életet nyernek, részesülnek a felmagasztosulásban; Isten fiai ők, örököstársai Krisztusnak, az Elsőszülött egyházának tagjai; felülkerekednek minden dolgon, minden hatalmat birtokolnak, és megkapják az Atya teljességét…” (Mormon Doctrine, 2nd ed., [1966], 237).
A Prédikáljátok evangéliumomat! 1. oldalán leírták misszionáriusaink kötelességeit: „[Hívj] másokat Krisztushoz… azáltal, hogy a Jézus Krisztusba és engesztelésébe vetett hit, a bűnbánat, a keresztelés, a Szentlélek elnyerése és a mindvégig kitartás által segítesz nekik befogadni a visszaállított evangéliumot” (2004).
Sok szakácskönyvben képek is vannak a tökéletes ételről, mely a recept alapján elkészíthető – a főzés örömének teljessége. Ezek a képek azért fontosak, mert segítenek elképzelnünk, milyen lesz a végeredmény, ha szigorúan követjük a receptben megadott utasításokat. Fontos úgy kezdenünk, hogy észben tartjuk a végeredményt, de a szakácskönyvek képein bemutatott végeredmény csak akkor lehetséges, ha mindent jól csinálunk. Ha nem követjük az utasításokat, kihagyunk egy hozzávalót vagy elszámoljuk a mennyiségét, ritkán érjük el a kívánt ízt és kinézetet. Egy tökéletes étel képe azonban ösztönözhet arra, hogy újra megpróbáljunk valami olyat alkotni, ami finom és gyönyörű.
Amikor az örök életre gondolunk, milyen kép jut az eszünkbe? Hiszem, hogy ha az elménkben egy világos és hű képet tudnánk alkotni az örök életről, akkor elkezdenénk másképpen viselkedni. Nem kellene bennünket noszogatni, hogy tegyük meg azt a sok mindent, ami a mindvégig kitartáshoz kapcsolódik, mint például a házi- vagy látogatótanítás végzése, a gyűléseinken való részvétel, a templomba járás, az erkölcsös élet, az imádkozás vagy a szentírások olvasása. Ezeket mind szeretnénk megtenni, és legfőképpen azért, mert tisztában lennénk azzal, hogy azok készítenek fel bennünket arra, hogy eljuthassunk valahová, ahová annyira vágyunk.
Miért kell, hogy a misszionárius elsőszámú célja az legyen, hogy segítsen másoknak a Jézus Krisztusba és az Ő engesztelésébe vetett hit elnyerésében? Ahhoz, hogy valaki befogadja Jézus Krisztus evangéliumát, először Őt kell befogadnia, akié az evangélium. Bíznuk kell a Szabadítóban, és abban, amit Ő tanított nekünk. Bízniuk kell abban, hogy Neki megvan a hatalma ahhoz, hogy az engesztelés által megtartsa a nekünk tett ígéreteit. Amikor az emberek hisznek Jézus Krisztusban, elfogadják, és alkalmazzák az Ő engesztelését és tanításait.
Ahogyan az a 3 Nefi 27. fejezetében feljegyzésre került, a Szabadító az evangéliuma, a földi szolgálata és az engesztelése közötti összefüggésre tanította a tanítványait:
„Íme, megadtam nektek az evangéliumomat, és ez az evangélium, amit megadtam nektek – hogy eljöttem a világra, hogy Atyám akaratát tegyem, mert az én Atyám küldött engem. […]
És lészen, hogy aki bűnbánatot tart és megkeresztelkedik az én nevemben, azt eltölti a Szentlélek; és ha mindvégig kitart, akkor íme, ártatlannak fogom tartani őt Atyám előtt azon a napon, amikor odaállok, hogy megítéljem a világot” (3 Nefi 27:13, 16).
A Jézus Krisztusba és az engesztelésébe vetett hit Hozzá fordít bennünket. A világ azt tanítja, hogy azt hidd el, amit látsz. Ám nekünk az Úrba vetett hitünk fog oda vezetni, hogy láthatjuk Őt és az Atya számunkra készített tervét.
A hitünk cselekedetekhez is vezet: az igaz bűnbánattal kapcsolatos kötelezettségekhez és változásokhoz. Ahogyan azt Amulek tanította Alma 34. fejezetében:
„Tehát csak annál lép érvényre a megváltás nagy és örökkévaló terve, akinek bűnbánathoz vezető hite van.
Testvéreim, adja hát az Isten, hogy elkezdjétek gyakorolni a bűnbánathoz vezető hiteteket, hogy elkezdjétek szólítani az ő szent nevét, hogy irgalommal legyen irántatok;
Igen, fohászkodjatok hozzá irgalomért; mert neki hatalmában áll megszabadítani” (16–18. vers).
Miért kell az embernek bűnbánatot tartania, mielőtt megkeresztelkedik és befogadja a Szentlelket? Krisztus hangja azt hirdette a nefitáknak, hogy vége az áldozathozatal törvényének, majd ezt mondta: „És áldozatul ajánljatok fel nekem megtört szívet és töredelmes lelket. És aki megtört szívvel és töredelmes lélekkel jön hozzám, azt tűzzel és a Szentlélekkel fogom megkeresztelni…” (3 Nefi 9:20).
Ugyanerről a követelményről esik szó a Tan és a szövetségek 20. szakaszában egy olyan versben, melyet gyakran használunk a keresztelkedés követelményeinek leírásához. A 37. vers kijelenti: „Mindazokat, akik megalázkodnak Isten előtt, és meg kívánnak keresztelkedni, és megtört szívvel és töredelmes lélekkel állnak elő, és tanúbizonyságot tesznek az egyház előtt arról, hogy minden bűnüket valóban megbánták… fogadják be keresztelés által az ő egyházába!”
E szentírások fontos leckéket tanítanak nekünk a bűnbánat természetéről, mely felkészít a keresztelkedésre és a Szentlélek elnyerésére. Először is, a bűnbánat alázatos hozzáállással jár. Ahhoz, hogy felkészüljünk a keresztelkedésre és arra, hogy Krisztus nevét magunkra vegyük, meg kell alázkodnunk Ő előtte: felajánlva a megtört szív és a töredelmes lélek áldozatát, és elfogadva az Ő akaratát. Másodszor, tudjuk, hogy az embernek tanúbizonyságot kell tennie az egyház vagyis az egyház egyik képviselője előtt, hogy megbánta a bűneit. Végül pedig felismerjük, hogy a bűnbánat, amely egy megtisztító folyamat, meg kell, hogy előzze a keresztelkedést, amely egy megtisztító szertartás, ahhoz, hogy valaki befogadhassa a Szentlelket. A Szentlélek az Istenség harmadik tagja. A Szentlélek ajándéka csak azok számára érhető el, akik bűnbánat által megtisztultak a világ bűneitől.
Miért van szükségünk keresztelkedésre a Szentlélek befogadásához? Orson F. Whitney elder azt tanította: „A keresztelkedés kétrétű, és kettős küldetése van. Nem csupán megtisztít, hanem [megvilágítja] az emberi lelket, kinyilvánítja Istennek a múltban, a jelenben és a jövőben való dolgait, és szilárd bizonyságot ad az igazságról. A bűntől megtisztított lélek olyan állapotban van, hogy élvezheti a Szentlélek maradandó hatását, aki »nem tartózkodik tisztátalan testben«. A víz általi keresztség kezdi el a tisztulás és a megvilágosodás munkáját. A Lélek általi keresztség pedig teljessé teszi” (Baptism—The Birth of Water and of Spirit [n.d.], 10).
A víz és tűz általi keresztség szertartását Nefi egy kapuhoz hasonlította (lásd 2 Nefi 31:17). Miért kapu a keresztség? Mert az egy szent és összekötő szövetséget jelző szertartás Isten és ember között. Az emberek megígérik, hogy maguk mögött hagyják a világot, hogy szeretni és szolgálni fogják az embertársaikat, meglátogatják az árvákat és az özvegyeket a szenvedésükben, békét hirdetnek, prédikálják az evangéliumot, szolgálják az Urat, és megtartják az Ő parancsolatait. Az Úr megígéri, hogy „még bőségesebben kitölt[i] [ránk] Lelkét” (Móziás 18:10), fizikailag és lelkileg megváltja szentjeit, az első feltámadásban részesülők közé számlálja őket, és örök életet ajánl nekik. A keresztség és a Szentlélek befogadása az előírt módja annak, hogy ráléphessünk az örök élethez vezető „szoros és keskeny” ösvényre.
Pál apostol szerint a keresztség utal a hullámsírba való leereszkedésünkre is, melyből kiemelkedünk, „új életben” (lásd Rómabeliek 6:4) Krisztusban. A keresztség szertartása Krisztus halálát és feltámadását jelképezi: Vele halunk meg, hogy Vele élhessünk. Ebben az értelemben a keresztség az első szabadító szertartás, a Szentlélek befogadása pedig mindannyiunknak segít előre haladnunk, és mindvégig kitartanunk.
Hogyan tartunk ki mindvégig? A mindvégig való kitartás végsőkig tartó hithűséget követel, mint Pál esetében, aki ezt mondta Timótheusnak: “Ama nemes harcot megharcoltam, futásomat elvégeztem, a hitet megtartottam” (2 Timótheus 4:7). Ez nyilvánvalóan nem egyszerű feladat. Szándékosan nehéz, kihívást jelentő, és végül nemesítő, miközben arra készülünk, hogy visszatérjünk Mennyei Atyánkhoz, hogy Vele éljünk, és elnyerjük örökkévaló áldásait.
A mindvégig kitartás határozottan nem egy „csináld magad” feladat. Először is, szükséges hozzá a Szabadító megváltó hatalma. Nem leszünk képesek visszatérni Mennyei Atyánk jelenlétébe, ha nem vagyunk tiszták, ezért továbbra is bűnbánatot kell tartanunk. Ideális esetben percről percre bánjuk meg bűneinket, de részt veszünk az úrvacsoragyűlésen is minden héten, hogy részesüljünk az úrvacsorából és megújítsuk keresztelési szövetségeinket. Másodszor, a mindvégig kitartáshoz szükséges a Szentlélek, aki vezetni fog és megtisztít bennünket. Harmadszor, szerves részévé kell, hogy váljunk a szentek közösségének, szolgálva az evangélium szerinti testvéreinket, és részesülve az ő szolgálatukban. A keresztséggel Krisztus testének (lásd 1 Korinthusbeliek 12:11–13) részévé válunk, mindannyiunknak van egy szerepe, mindannyian fontosak vagyunk, de ahhoz, hogy sikerrel járjunk, egyesülnünk kell Szabadítónkkal. Negyedszer, meg kell osztanunk másokkal az evangéliumot. Az arra vonatkozó ígéretek, hogy akár csak egy lelket is hozzunk az Úrhoz, mélységesek és örökkévalóak (lásd T&Sz 18:15). Mi több, az evangélium természetesen mélyebb gyökereket ver azokban, akik gyakran megosztják azt másokkal. Végül pedig, mindig meg kell őriznünk a hitet és a reményt Krisztusban, hogy mindvégig kitartsunk. Sokféleképpen tehetjük ezt, melyek között ott van az ima, a böjtölés és a szentírások olvasása. Ezek a szokások megerősítenek bennünket az ellenség alattomos mesterkedései és tüzes nyilai ellen.
Szeretem Jézus Krisztus evangéliumát, mert meghatározza a módot, ami által részesülhetünk az evangélium gyümölcseiből, megtapasztalhatjuk azt a „rendkívül nagy örömöt” (1 Nefi 8:12), melyet csak ez képes elhozni, és a halandó élet minden kihívása ellenére mindvégig kitarthatunk. Az evangélium mindent megtanít nekünk, amire szükségünk van, hogy visszatérve Mennyei Atyánkkal élhessünk feltámadt és megdicsőült lényekként. Mindannyian tartsuk szem előtt az örök élet látomását! Legyünk szorgalmasak az örök élet receptjének követésében, mely Jézus Krisztus evangéliuma. Tartsunk ki mindvégig! Jézus Krisztus nevében, ámen.