Az igaz és élő egyház
Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyháza igaz és tovább él.
Most, hogy támogattuk Thomas Spencer Monsont prófétaként, látnokként, kinyilatkoztatóként, valamint az egyház elnökeként, és D. Todd Christoffersont apostolként és a Tizenkét Apostol Kvórumának tagjaként, bizonyítékát láttuk annak a ténynek, hogy Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyháza mind igaz, mind pedig élő. Az Úr beszélt azokhoz, akiken keresztül visszaállította az egyházat az utolsó napokban. Azt mondta róluk, hogy „hatalmuk [lehet] ezen egyház alapját lefektetni, és azt a homályból és a sötétségből előhozni, az egyetlen igaz és élő egyházat az egész föld színén, amellyel én, az Úr, nagyon elégedett vagyok, az egyház egészének, és nem egyéneknek mondva ezt –
Mert én, az Úr, a legcsekélyebb mértékű elnézéssel sem tekinthetek a bűnre;
Mindazonáltal aki bűnbánatot tart és az Úr parancsolatait cselekszi, annak megbocsáttatik;
Aki azonban nem tart bűnbánatot, attól még az a világosság is elvétetik, amit már megkapott; mert Lelkem nem fog mindig bajlódni az emberrel, mondja a Seregek Ura.”1
Ez az igaz egyház, az egyetlen igaz egyház, mert megtalálhatóak benne a papság kulcsai. Az Úr csak ebben az egyházban adta meg a hatalmat arra, hogy pecsételést végezzünk a földön és a mennyben, ahogyan azt Péter apostol idejében tette. E kulcsok Joseph Smithen keresztül lettek visszaállítva, aki akkor felhatalmazást kapott rá, hogy a Tizenkettek Kvórumának tagjaira ruházza azokat.
Miután Joseph prófétát meggyilkolták, az egyház ellenségei azt gondolták, hogy az egyház összeomlik. Azt hitték, hogy egy halandó ember találmánya, ezért vele együtt el fog pusztulni. Reményük azonban meghiúsult. Ez volt az igaz egyház, így hatalmában állt fennmaradni, még akkor is, amikor azok az emberek, akiket egy időre kiválasztottak annak vezetésére, meghaltak.
Ma jó szemléltetését láttuk annak, hogy ez az igaz és élő egyház. A papság kulcsait halandók viselik, ám az Úr előkészítette az utat, hogy a kulcsok egészen addig tovább működjenek a földön, míg az emberek hitet gyakorolnak abban, hogy a kulcsok a földön vannak, valamint abban, hogy azokat Isten akarata által adták tovább az Ő választott szolgáinak.
Isten népe nem volt mindig érdemes arra a csodálatos eseményre, melyben ma nekünk részünk volt. Krisztus mennybemenetele után az apostolok tovább gyakorolták a kulcsokat, melyeket velük hagyott. Ám az egyháztagok engedetlensége és hitük elvesztése következtében az apostolok úgy haltak meg, hogy nem tudták senkinek továbbadni a kulcsokat. E tragikus eseményt „hitehagyásnak” nevezzük. Ha akkoriban az egyház tagjainak meg lett volna a lehetőségük és az akaratuk, hogy hitet gyakoroljanak – ahogyan ti tettétek ma –, az Úr nem vette volna el a papság kulcsait a földről. Így a mai nap történelmi és örökkévaló jelentőséggel bír a világ történelmében, valamint Mennyei Atyánk gyermekei számára.
Nos, kötelességünk, hogy érdemesek maradjunk a hitre, melyre szükségünk van ahhoz, hogy megtarthassuk ígéretünket, miszerint támogatni fogjuk azokat, akiket elhívtak. Az Úr meg volt elégedve az egyházzal a visszaállítás kezdetekor, és ez ma is így van. De akkor arra figyelmeztette az egyháztagokat – és ma is arra figyelmeztet –, hogy a legcsekélyebb mértékű elnézéssel sem tekinthet a bűnre. Ahhoz, hogy támogatni tudjuk a ma elhívottakat, meg kell vizsgálnunk az életünket, szükség szerint bűnbánatot kell tartanunk, el kell köteleznünk magunkat, hogy betartjuk az Úr parancsolatait, és követnünk kell az Ő szolgáit. Az Úr arra int minket, hogy ha nem tesszük meg ezeket a dolgokat, a Szentlélek visszahúzódik, elveszítjük azt a világosságot, amit már megkaptunk, és nem leszünk képesek megtartani a ma tett ígéretünket, miszerint támogatni fogjuk az Úr szolgáit az Ő igaz egyházában.
Egyenként személyes önvizsgálatot kell tartanunk. Először meg kell mérnünk a Jézus Krisztus igaz egyházában való tagságunk iránti hálánk mélységét. Másodszor, a Szentlélek hatalma által tudnunk kell, miként válhatunk jobbá a parancsolatok megtartásában.
A próféciákból tudjuk, hogy az igaz és élő egyház nem csak hogy nem vétetik el soha többé a földről, hanem egyre jobbá is válik. Az életünk jobbá formálódik, miközben bűnbánathoz vezető hitet gyakorlunk, mindig emlékezünk a Szabadítóra, és egyre jobban próbáljuk betartani a parancsolatait. A szentírások olyan ígéreteket tartalmaznak, hogy amikor az Úr újra eljön az egyházához, lelkileg felkészültnek fogja találni arra. Ez határozottá és optimistává kellene, hogy tegyen bennünket. Jobbá kell válnunk! Meg tudjuk tenni. És meg is fogjuk tenni.
Ma különösen bölcs dolog lenne elhatározni magunkat, hogy hitünkkel és imáinkkal támogatni fogjuk mindazokat, akik a királyságban szolgálnak minket. Én személyesen tapasztaltam meg az egyház tagjai hitének erejét az elhívottak támogatásában. Az elmúlt néhány hétben erőteljesen éreztem azon emberek imáit és hitét, akiket én nem ismerek, ők pedig csupán úgy ismernek engem, mint valakit, akit a papság kulcsai által elhívtak a szolgálatra. Thomas S. Monson elnököt megáldja majd a támogató hitetek. A családja szintén áldásokban részesül majd a hitetek és az imáitok miatt. Mindazokat, akiket ma támogattatok, Isten az ő és a ti hitetek miatt fogja támogatni.
Minden egyháztagnak lehetősége lesz támogatást nyújtani az Isten nevében végzett szolgálat által. Az egyház hatalmas erővel rendelkezik ahhoz, hogy megáldja az egyháztagokat és minden embert világszerte. Az egyház például figyelemre méltó emberbaráti munkát végez világszerte. Mindez azért lehetséges, mert az egyháztagok és a barátok hisznek abban, hogy Isten él, és hogy az Úr segítséget szeretne nyújtani minden szükséget látónak, akikhez el tud érni az Ő hithű tanítványain keresztül.
Továbbá az egyházon és annak szertartásain keresztül a pecsételő hatalom áldásai átnyúlnak a lélekvilágba. Ez egy igaz és élő egyház, mely azokhoz is elér, akik már nincsenek az élők sorában. Amikor hitet gyakoroltok abban, hogy megtaláljátok az őseiteket, amikor elmentek az Úr házába, hogy helyettes általi szertartásokat végezzetek, akkor e nagyszerű munkát támogatjátok, melynek célja, hogy szabadulást ajánljon fel Mennyei Atyánk minden gyermekének, akik e világra jönnek.
Szeretnék megemlíteni néhány dolgot, ami miatt szerintem hálásak lehetünk egy igaz és élő egyházért. Ezután elmondanék néhány szempontot, melyen keresztül szerintem az egyházat felkészítik a Szabadító visszatérésére. Végül bizonyságomat teszem arról, hogy miként tudtam meg, hogy ez az igaz és élő egyház.
Legfőképpen azért vagyok hálás, hogy megtapasztalhattam a papsági hatalom által végzett szertartások tisztító erejét. Megbocsátást és megtisztulást éreztem a felhatalmazottak által végzett keresztelés miatt. Éreztem az égető érzést a keblemben, amely csupán az Isten szolgái által kimondott szavak által lehetséges: „Fogadd be a Szentlelket!”
Hálám a családomat érő áldásokból is ered. A pecsételő hatalom és annak ismerete az, ami megváltoztatja és átalakítja a családi életünket itt, és a családi élet örömével kapcsolatos elvárásainkat az eljövendő világban. Az a gondolat és remény, hogy örökké tartó kapcsolataim lehetnek, segít elviselnem az elválás megpróbáltatásait és a magányt, melyek a halandó lét részét képezik. Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyházában a hithűek azt az ígéretet kapják, hogy az örökkévalóságban társas életet élünk majd, és családunk tovább bővülhet. E bizonyosság örökre megváltoztatja és jobbá teszi a családi kapcsolatainkat.
Például én életem azon szakaszában vagyok, amikor a nagy távolságok miatt nem tudom jól megismerni az unokáimat, idővel pedig a dédunokáimat. Vannak olyan emberek is, akiknek soha nem volt lehetőségük házasságot kötni és szülővé válni, akik ugyanarra vágynak, amire én: hogy valahogyan közelebb legyek a családomhoz. Az örökkévaló családok ismeretének visszaállításának köszönhetően sokkal bizakodóbbak és kedvesebbek vagyunk a családi kapcsolatainkban. Eme élet legnagyobb örömei a család köré összpontosulnak, és ez így lesz az eljövendő világban is. Nagyon hálás vagyok azért a meggyőződésemért, hogy ha hithűek vagyunk, az ebben az életben birtokolt társas kapcsolataink az eljövendő világban örökre velünk maradnak örök dicsőségben.2
Bizonyítékát látom az egyház megjövendölt tökéletesítésének is. Például, miközben utazásaim során megismerem az egyház tagjait, folyamatos fejlődést látok az életükben. Egyszerű hitüknek és engedelmességüknek köszönhetően az engesztelés megváltoztatja és építi az egyháztagokat. Gyakran veszek részt olyan gyűléseken, ahol szemmel láthatóan alázatos emberek tanítanak olyan leckéket és adnak olyan beszédeket, melyek olyan hatalommal bírnak, mint ami Lehinek és Nefinek – Hélamán fiainak – adatott. Emlékeztek a feljegyzésre:
„És lőn, hogy Nefi és Lehi oly nagy hatalommal és felhatalmazással prédikáltak a lámánitáknak – mert hatalmat és felhatalmazást kaptak, hogy beszélhessenek – és az is megadatott nekik, hogy mit mondjanak.”3
Biztos vagyok benne, hogy Gordon B. Hinckley elnök gyakran ismételt kívánsága valóra válik majd. Azt tanította, hogy mindazok, akik az egyházba jönnek, megtartatnak a közösségben, ha Isten jó szavával táplálják őket. Emlékszem, azt mondta, hogy az utolsó szavak, melyeket talán szolgálata végén szólni fog, ezek lesznek: „Megtartás, megtartás, megtartás.” Szavai tovább élnek Monson elnök vezetése alatt és mindannyiunkban, miközben érdemessé válunk arra, hogy egy Lehi és egy Nefi hatalmával rendelkezzünk az Isten jó szavával történő tápláláshoz. Biztos vagyok benne, hogy továbbra is csodálattal láttok majd – ahogyan én is – utolsó napi szenteket, akik egyre nagyobb hatalommal házitanítanak, látogatótanítanak és beszélnek a nem egyháztag barátaikkal.
Évek óta emlékezetünkben tartjuk David O. McKay elnök szavait: „Minden egyháztag misszionárius.” Biztos vagyok benne, hogy eljön a nap, amikor az egyháztagok hite miatt egyre nagyobb számmal látunk majd olyan embereket, akiket meghívnak, hogy hallgassák Isten szavát, akik utána eljönnek majd az igaz és élő egyházba.
Van még egy terület, amelyben bizonyosan fejlődés fog bekövetkezni. A családok egyházszerte keresik a módját annak, hogy megerősítsék és megvédjék gyermekeiket az őket körülvevő gonosszal szemben. Egyes esetekben ezek a szülők kétségbeesetten próbálják visszahozni néhány családtagjukat, akik eltévelyedtek. Biztos vagyok benne, hogy Isten egyre nagyobb mértékben jutalmazza majd meg őket az erőfeszítéseikért. Azok, akik soha nem adják fel, rájönnek, hogy Isten sem adta fel soha, és hogy Ő segít nekik.
E segítség nagy része azoktól fog érkezni, akiket elhívtak, hogy az egyházban szolgáljanak. A felkarolás szelleme egyre nő majd, s így sokan olyanok lesznek, mint Thomas Monson püspök volt fiatal korában, aki gyakorlati módszerekre kapott sugalmazást, melyekkel meghívhatta és bátoríthatta azokat, akik egy ideig nem ismerték fel Isten számukra tartogatott áldásait. Monson elnök a mai napig emlékszik olyan emberekre, akiknek megmentésén fáradozott, amikor ő volt a püspökük. Remélem, mindannyian bízni fogunk abban, hogy Isten irányítani fog bennünket azok felkarolásában, akiket szeretné, ha magunkkal vinnénk, amikor hazatérünk Őhozzá.
Egy másik fejlődési terület, melyet a királyságban látok, az a vágy és képesség, hogy felkaroljuk a szegényeket és a szűkölködőket. Bámulatos növekedését láttam világszerte a természeti katasztrófák áldozatai iránti együttérzésnek az egyház tagjai körében. Gyászjelentésekben olvasom, hogy a családok azt kérik, az adományokat az Állandó Oktatási Alapba vagy az egyház Emberbaráti Alapjába küldjék.
Joseph Smith próféta látta ezt a csodálatos fejlődést. Azt mondta, hogy amikor egy ember valóban megtér, körbe akarja járni az egész földet, hogy Mennyei Atya gyermekeiről gondoskodjon.4 Ez egyre több egyháztag életében kezd már most megtörténni. Rendkívüli dolognak tartom, hogy a szükséget látók megsegítésének mintáját átvették azok, akik maguk is kevéssel rendelkeznek, és úgy tűnik, nem befolyásolja ezt az sem, hogy jó vagy nehéz gazdasági időket élünk. Ez bizonyítékul szolgál számomra arra, hogy az engesztelés egyre hatékonyabban munkálkodik az egyháztagok között.
Az arról szerzett bizonyságom, hogy ez az igaz és élő egyház, gyermekkoromban kezdődött. Az egyik legkorábbi emlékem egy olyan konferenciai gyűlés, melyet nem egy ilyen helyen, hanem egy szálloda bérelt termében tartottak. Egy férfi beszélt, akit nem ismertem, és a mai napig nem tudom a nevét. Csak annyit tudtam, hogy egy papságot viselő személy küldte őt misszióba a mi kis kerületünkbe. Nem emlékszem, miről beszélt. De erőteljes, biztos tanúbizonyságot szereztem már nyolc éves korom előtt, még mielőtt megkeresztelkedtem volna, hogy Isten szolgáját hallom Jézus Krisztus igaz egyházában. Nem a kibérelt terem vagy a gyülekezet mérete, amely kicsi volt, adott nekem bizonyságot, hanem az a tanúság, hogy abban az áldásban lehet részem, hogy abban a pillanatban az igaz egyház gyűlésén vehetek részt.
Amikor tizenéves koromban családommal az egyház megszervezett cövekeibe költöztünk, először éreztem a papsági kvórumok és egy szerető püspök hatalmát. Még mindig emlékszem és érzem az akkor szerzett bizonyosságot, amikor egy papok kvórumában a püspök mellett ültem, és tudtam, hogy rendelkezik Izráel egy igaz bírájának kulcsaival.
Ugyanezt a bizonyosságot éreztem fiatalabb koromban két másik vasárnapon is. Az egyik az új-mexikói Albuquerque-ben, a másik pedig a Massachusetts állambeli Bostonban történt. Mindkét alkalommal egy kerület cövekké történő megszervezésének napján voltam jelen. Látszólag hétköznapi férfiakat hívtak el cövekelnöknek, akiket nagyon jól ismertem. Azokon a napokon felemeltem a kezemet, ahogyan ma ti is tettétek, és bizonyosságát éreztem annak, hogy Isten hívta el az Ő szolgáit, és hogy az ő szolgálatuk, valamint a nekik nyújtott támogatásom áldásokat fog hozni számomra. Ugyanezt a csodát számtalan alkalommal éreztem már az egyházban.
A támogatásukat követő napokban és hónapokban láttam, hogy azok a cövekelnökök felnőttek az elhívásukhoz. Ugyanezt a csodát láttam Monson elnök szolgálatában, amikor megkapta az elhívást, hogy az egyház prófétája és elnökeként elnököljön, és gyakorolja a papság minden kulcsát a földön. Kinyilatkoztatást és sugalmazást kapott a jelenlétemben, mely megerősíti számomra, hogy Isten nagyra becsüli e kulcsokat. Ennek szemtanúja vagyok. Ezek a papság kulcsai, melyek – az Úr szavaival élve –, „kezdet és vég nélkül való[k]”5.
Ünnepélyes tanúbizonyságomat teszem nektek arról, hogy ez Jézus Krisztus igaz és élő egyháza. Mennyei Atyánk meg fogja válaszolni buzgó imáitokat, hogy ezt ti magatok is tudhassátok. Bizonyságot szerezhettek arról, hogy az elhívások, melyeket ma támogattatok, Istentől érkeztek. Sőt, tudhatjátok, hogy ebben az egyházban olyan szertartásokat végzünk, melyek megtisztítják a lelket, és megpecsételnek a földön és a mennyben, ahogyan az Péter, Jakab és János idejében történt. E kulcsok és szertartások Joseph Smith prófétán keresztül visszaállíttattak azok teljességében, és továbbadattak az őt követőknek. Jézus a Krisztus. Ő él. Ezt tudom. Bizonyságot teszek arról, hogy Thomas S. Monson az Ő élő prófétája. Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyháza igaz és tovább él. Erről teszem bizonyságomat Jézus Krisztus nevében, ámen.