Szolgálat az egyházban
Egy krumpli a tanító néninek
A szerző az Egyesült Államokban, Utahban él.
Megtanultam, hogy nem kell mindig látványos szolgálatot végeznem. Egy szeretetteljes, apró gesztus ugyanolyan kedves.
Fénykép: Feng Yu/iStock/Thinkstock
Általános iskolai tanítóként a több mint 25 éves pályafutásom alatt rengeteg érdekességet kaptam ifjú diákjaimtól. Gyakoriak voltak a bolondos üzenetek, a saját készítésű rajzok és a kreatív alkotások. Tavaly azonban életemben először egy krumplit kaptam.
„Egy krumpli a tanító néninek – mondta a kis Emma büszkén, ahogy az asztalomhoz lépett –, mert nincs nálam alma.” Közepes termetű burgonya volt, tisztára sikálva, és a maga krumpli módján gyönyörű. Megköszöntem, és kihelyeztem az asztal szélére. A nap folyamán többször láttam Emma hatalmas kék szemében a büszke csillogást, amikor csak ránézett.
Tanítás után még volt egy kis dolgom az asztalnál, és mikor felnéztem a krumplira, mosolyognom kellett. A gyermekek olyan egyszerűen látnak mindent, és Emma ezzel a hétköznapi burgonyával valami nagyon fontosat tanított nekem. Több mint egy hétig az asztalon hagytam, mert jó emlékeztetőként szolgált számomra.
Egyházközségi nőtestvérként és látogatótanítóként szerettem volna szolgálni másokat, de mindig egy „almára” vártam ahhoz, hogy időt szakítsak a segítségnyújtásra. Ha épp elfoglalt voltam és nem volt időm még egy tepsi ételt készíteni, vagy ha valamilyen különleges virágot szerettem volna adni, de nem jutottam el a virágboltba, akkor figyelmen kívül hagytam a Lélek szelíd, halk hangját, mikor valaki nevét suttogta nekem, akinek talán szüksége lehetett a szolgálatomra.
„Majd a hétvégén, mikor lesz rá időm, csinálok valamit – győzködtem magam ilyenkor. – Biztos nem pont most van rám szüksége valakinek.”
De mi van akkor, ha tényleg akkor volt rám szüksége valakinek? Mi lett volna, ha nem hessegetem el a késztetést, hogy meglátogassam egy idősebb szomszédomat, vagy a fiatal özvegyasszonyt, aki épp most veszítette el a férjét? Vajon szolgálhattam vagy segíthettem volna-e annak ellenére, hogy éppen akkor csak egy „krumplim” lett volna a számukra?
Nagyszerű leckét tanultam Emmától, amit nagyon igyekszem a gyakorlatba átültetni. Ha nincs almám, inkább adok egy krumplit, de azonnal. Nem szeretnék várni, míg tepsis ételt vagy a különleges citromkrémes pitémet elkészítem; inkább veszek egy dobozos kekszet. Nem jutok el túl gyakran a virágoshoz sem, de egy kis beszélgetésre azért beugorhatok virág nélkül is. Nagyszerű lenne egy saját készítésű képeslap, de egy rövid telefonhívás is megteszi. Nem kell mindig látványos szolgálatot végeznem. Egy szeretetteljes, apró gesztus ugyanolyan kedves.
Most már hazahoztam a krumplit, de nem hiszem, hogy valaha megeszem. Állandó emlékeztetőként szolgál számomra ahhoz, hogy szolgáljak, amikor késztetést érzek rá. Inkább azt adom, amim éppen akkor van, mint hogy későbbig várjak. A tanító néninek adott krumpli valóban a legszebb ajándék volt.