Bátorság a házassághoz
A szerző Svédországban, Stockholmban él.
Megtanultam az önrendelkezésemet arra használni, hogy cselekedjek, ahelyett, hogy velem cselekednének, amikor meghoztam életem legfontosabb döntését.
Bal oldali fényképes illusztráció: Galina Peshkova. Jobb oldali fényképes illusztráció: Olena Kyrian/iStock/Thinkstock
Mikor a misszióm után visszatértem Svédországba, hosszú ideig küszködtem az életem következő lépésével: a templomi házassággal. A Lélek megerősített, hogy családot kell alapítanom ahhoz, hogy olyan emberré váljak, akivé válnom kell. Annyira arra összpontosítottam, hogy ez az életem legfontosabb döntése, hogy bár úgy éreztem, megtaláltam az örökkévaló társamat, és éreztem az Úr jóváhagyását is, a hitem mégis megingott. Evelinával, a barátnőmmel kitűztük a templomi pecsételésünk időpontját, lefoglaltuk az utat a mézeshetünkhöz, és megvettük a jegygyűrűket, még mielőtt eljegyeztük volna egymást – mindezt azon félelmem miatt, hogy elkötelezzem magam a házasság iránt. Azt akartam, hogy Mennyei Atyám megparancsolja nekem, hogy vegyem el Evelinát, mert féltem, hogy ha esetleg a házasságunk mégis felbomlik, akkor engem terhel majd a döntésem felelőssége. A félelem és a téves imák megbénítottak, miközben a fontos döntésem még mindig ott lebegett a szemem előtt.
Önrendelkezés: az Úr módja
Végül a Szentlélek késztetései hozták meg a változást, amikor fellapoztam a Tan és a szövetségek 58:26–29-et: „Mert íme, nincs rendjén, hogy minden dologban parancsoljak; mert aki minden dologban kényszerítve van, az rest és nem bölcs szolga; tehát nem kap jutalmat. […]…az
emberek buzgón munkálkodjanak a jó ügyben, és tegyenek meg sok dolgot saját szabad akaratukból, és vigyenek véghez sok igazlelkűséget;
Mert bennük van a hatalom, ami által önrendelkezők. […]
Ám aki semmit nem tesz addig, amíg parancsot nem kap, és a parancsolatot kételkedő szívvel fogadja, és restséggel tartja be azt, az elkárhozik.”
Míg e verseken elmélkedtem, megértettem az önrendelkezés Mennyei Atyánk tervében betöltött szerepét, ami megváltoztatta a gondolkodásomat, és bátorságot adott ahhoz, hogy tovább menjek. Richard G. Scott elder a Tizenkét Apostol Kvórumának tagja azt tanította, hogy ha személyes erőfeszítés nélkül kapnánk inspirált útmutatást, akkor elszalasztanánk az elengedhetetlenül fontos személyes fejlődést, amely akkor következik be, amikor erőfeszítéseket teszünk, hogy megtanuljuk, miként tud a Lélek vezetni bennünket.1
Hatalom a továbbhaladáshoz
Ezután megfogadtam, hogy gyakorlom a hitemet és döntést hozok, az Úr pedig megáldott a döntési képességemhez kellő önbizalommal. Rájöttem, hogy buzgón kell munkálkodnom, és sok dolgot meg kell tennem a saját szabad akaratomból – beleértve az eljegyzést is. Az Úr arra buzdít, hogy cselekvő személyekként használjuk a hatalmunkat önmagunk kormányzására. E hatalom használata központi jellemzője az életünknek.
Hiszem, hogy az Úr sokkal jobban szeretné azt látni, hogy használjuk az önrendelkezésünket, mint azt, hogy mindig tökéletes döntéseket hozzunk. Azonban megadta nekünk az ahhoz szükséges eszközöket, hogy jó döntéseket hozzunk, különösen annak eldöntéséhez, hogy kivel házasodjunk össze. Ahogy azt Spencer W. Kimball elnök (1895–1985) tanította: „Az érzelmeknek nem szabad teljes mértékben meghatározni a döntéseket, ám az elme és a szív, melyet megerősít a böjtölés, az ima és a komoly meggondolás, maximális esélyt ad a házasság boldogságának. Ez áldozattal és osztozással jár, továbbá megköveteli a nagyfokú önzetlenséget…”2
Még szentírásbeli utasítással is rendelkezünk arról, hogyan kapjunk lelki megerősítéseket: „[T]anulmányoznod kell azt az elmédben; majd meg kell kérdezned tőlem, hogy helyes-e, és ha helyes, akkor tebenned égővé teszem kebledet; érezni fogod tehát, hogy helyes.
De ha nem helyes, akkor nem lesznek ilyen érzéseid, hanem gondolataid megdermednek” (TSz 9:8–9). Azonban nem mindannyian tapasztaljuk meg ezt az égő érzést a keblünkben válaszképpen az Úr lelki megerősítéseire. Mindannyiunknak meg kell tanulnunk a saját különleges módunkat, amely által megkapjuk ezeket a megerősítéseket.3 Ezeknek a sémáknak a követése által hitet nyerünk azon képességünkhöz, hogy döntéseket hozzunk.
Mennyei Atyám ismerte a szívem, a lelkem és az elmém szükségleteit. Ő adta meg nekem ezeket az igazságokat, melyektől minden megváltozott. Evelina és én összeházasodtunk. Mostanra már sok boldog évet töltöttünk családként, és három gyönyörű gyermekünk van. Annyira hálás vagyok az Úrnak az önrendelkezésről való bizonyságomért, és annak szerepéért, melyet az élet legfontosabb döntéseiben tölt be.