KÉRI A VIRÁGOMAT?

Cindy Almaraz Anthony, Egyesült Államok, Utah

Egyszer csak úgy éreztem, a Szentlélek azt mondja nekem, hogy a hölgynek nagyobb szüksége van a virágra, mint nekem.

Egyik nap – egy különösen nehéz műszak után a kórház gyerekosztályán – fáradt és morcos voltam. Ahogy odaértem a recepcióhoz, egy csokor gyönyörű virágot pillantottam meg. Amikor a pultnál álló személynek megjegyeztem, milyen szép és jó illatú, azt mondta, hogy az enyém lehet.

Úgy felvidított! Arra gondoltam, hogy Mennyei Atyám biztosan jobb kedvre akart deríteni ezekkel a virágokkal.

Ahogy elindultam kifelé a kórházból, egy kerekesszékben ülő hölgy mögé értem. Kicsit türelmetlen voltam vele, de végül sikerült kikerülnöm, ahogy kijutottunk az épületből. Mikor elmentem mellette, felemelte a fejét, és azt mondta: „Milyen gyönyörűek ezek a virágok!” Megköszöntem neki, és odasiettem a férjemhez, aki a kocsinkban várt rám. Alig vártam, hogy megmutassam neki a virágaimat.

Egyszer csak úgy éreztem, a Szentlélek azt mondja nekem, hogy a hölgynek nagyobb szüksége van a virágra, mint nekem. Először vonakodtam, hogy nekiadjam, de aztán hallgattam a sugalmazásra. Mikor megkérdeztem, szeretné-e megkapni a virágokat, reméltem, hogy nemet mond.

„Ó, igen! – válaszolta. – Nagyon szeretném őket. Gyönyörűek!”

Átnyújtottam neki a csokrot, de ahogy megfordultam, hogy elmenjek, pityeregni kezdett. Mikor megkérdeztem, minden rendben van-e, azt mondta, hogy a férje több éve elhunyt, és már több mint egy éve nem látogatták meg a gyerekei. Azt mondta, könyörgött Istennek, hogy mutassa meg neki a szeretete jelét.

„Ön egy angyal, akit Isten küldött, hogy átadja nekem a kedvenc virágaimat – mondta. – Most már tudom, hogy Ő szeret engem.”

Összeszorult a szívem. Olyan önző voltam. Ennek a hölgynek szerető szóra volt szüksége, és még beszélgetni sem akartam vele. Dehogy voltam angyal. Amikor elváltunk, én is sírni kezdtem.

Amikor beültem az autóba, a férjem megkérdezte, mi a baj, és miért ajándékoztam el a virágomat. Értetlenül nézett rám, de aztán megkönnyebbült, mikor elmeséltem a történetet.

„Küldtem neked ma egy rózsacsokrot. Úgy éreztem, szükséged van rá – mondta. – Aggódva láttam, hogy csak úgy odaadod valakinek. De ha ez nem az a csokor volt, amit én küldtem, akkor az hol lehet?”

Kiderült, hogy a virágüzlet elfelejtette kiszállítani a férjem rózsáit, úgyhogy elmentünk a virágoshoz. A férjem bement, és hamarosan egy gyönyörű csokorral lépett ki.

Újra elsírtam magam. Mennyei Atyám arra kért, hogy áldozzam fel a virágaimat, tudván, hogy valami sokkal jobb dolog vár rám, és hogy egy magányos leányának szüksége van rá, hogy emlékeztesse a szeretetére.