Krisztusról beszélünk
Egy órát vigyázni Ővele
A szerző Peruban, Icában él.
Egy nap az úrvacsorai gyűlési beszédemre készültem. Jeffrey R. Holland elder, a Tizenkét Apostol Kvóruma tagjának Jézus Krisztus engesztelése című cikkét tanulmányoztam a Liahóna 2008. márciusi számából. Holland elder ebben a cikkben felidézi Orson F. Whitney elder (1855–1931) egyik álmát, melyben látta a Szabadítót a Gecsemáné kertjében. Whitney elder leírta azt a fájdalmat és kínt, melyet látott, hogy a Szabadító elszenvedett. Majd ezt írta:
„Azután felemelkedett és odasétált, ahol az apostolok térdeltek, de ők addigra elaludtak.” Gyengéden megrázta és felkeltette őket, majd ugyanolyan gyengéden, mindenféle harag vagy dorgálás nélkül megkérdezte őket, hogy miért nem tudtak vigyázni vele egy óráig sem…
Visszatért a helyére, újra imádkozott, majd visszament az apostolokhoz, akiket újra alva talált. Újból felébresztette őket, megintette őket, majd visszatért és imádkozott, ahogy korábban is tette. Ez háromszor történt meg.”1
Amint ezt elolvastam, a kinyilatkoztatás lelke utat talált az elmémbe. Azonnal tudtam, hogy azzal tudnék „vigyázni vele egy óráig”, ahogyan az úrvacsorai gyűlésekhez hozzáállok minden vasárnap. Azóta rájöttem, hogy ez olyan óra, mely során sokkal jelentőségteljesebb módon imádkozhatunk Mennyei Atyánkhoz. Az ima mindig nélkülözhetetlen, de amikor a Lélek jelen van az úrvacsora óráján, az lehetőséget nyújt, hogy sokkal közelebb emeljük magunkat Mennyei Atyánkhoz és Szabadítónkhoz, Jézus Krisztushoz. Amikor gondolatainkat az Úrra összpontosítjuk, az bizonyos szempontból olyan, mintha ott lennénk vele a kínszenvedése pillanatában, melyet akkor élt át, mikor magára vette a bűneinket. Annak az ideje ez, hogy elismerjük, mennyi fájdalmat szenvedett el értünk.
Számomra az úrvacsorai gyűlés jelent mindent. A végtelen szabadítás órája az. Szent időszakká vált számomra, mely során emlékezhetek, és elkötelezhetem magam imában és lélekben, hogy tisztelni fogom szövetségeimet, és követem Szabadítóm tökéletes példáját. Tudom, hogy Ő él, és szeret engem. Tudom, hogy mindannyian csupán az Ő áldozata és kiontott, drága vére által lehetünk megszabadítva. Tudom, hogy ez igaz, mert miközben azon igyekeztem, hogy „vigyázzak vele egy órát”, az értelmem megvilágosodott, az életem megáldatott, és a látásmódom az Ő jelenlétében való örök életről elmélyült.