Időskori misszionáriusi pillanatok

Írta: Russell M. Nelson elnök

a Tizenkét Apostol Kvórumának elnöke

Az egyik legjobb módja annak, hogy az idősebb házaspárok nagyszerű élményekre tegyenek szert, az, hogy közösen szolgáljanak missziót.

Amikor a 60–70 éves barátaink elfelejtenek valamit, gyakran úgy utalunk viccesen erre az emlékezetkihagyásra, mint „időskori pillanatra”. De én most egy másfajta időskori pillanatról szeretnék beszélni: egy olyan nagyszerű pillanatról, melynek emléke örökre fennmarad. Ez az a pillanat, mikor egy idősebb misszionárius házaspár ráébred, hogy pontosan azt teszik, amit az Úr vár tőlük. Az ilyen emlékezetes pillanatokban felismerik, hogy

egész emberöltőnyi tapasztalatot oszthatnak meg, valamint a tehetségeiket, készségeiket és evangéliumi tudásukat mások megáldására használhatják;
a példájuk áldás a gyermekeik és gyermekeik gyermekei számára;
miközben szolgálnak, tartós barátságokat kötnek;
a házasságuk mindennap erősödik;
az Ő nevében végzett szolgálat édes.

Pillanatok születnek

Drága idős házaspár barátaim, az ilyen pillanatoknak most kell megszületniük az életetekben sokatok számára. Gondoljátok át a következő történetet, melyet Jeffrey R. Holland elder, a Tizenkét Apostol Kvórumának tagja mesélt arról, hogy mire volt képes egy Chilében szolgáló idősebb házaspár. Egy fiatal elder egyik szülője elhunyt. A misszióelnök túl messze volt ahhoz, hogy gyorsan el tudjon jutni a misszionáriushoz.

„Ám volt ott egy drága, [érett] misszionárius házaspár, akik a területen szolgáltak – mondja Holland elder. – Ők elmentek a misszionáriushoz, leültek vele, és szeretetteljesen gondoskodtak róla és vigasztalták, amíg a misszióelnök személyesen is találkozni tudott vele. Nagyszerű fiatal misszionáriusaink voltak a misszióinkban, de egyetlen fiatal egyedülálló misszionárius sem tudta volna mindazt megtenni azért az elderért, amire ez a házaspár képes volt.”¹

Abban a pillanatban a készségük egyszerűen csak annyi volt, hogy együttérzően bánnak vele a szükség idején. Nem foglalkoztak azzal, hogy a krisztusi szeretet nyelvén kívül más nyelvet is beszéljenek. Nem nyugtalankodtak, hogy lemaradnak egy unokájuk születésnapjáról vagy egy kisbaba megáldásáról, akármilyen fontosak is ezek az események. Azzal törődtek, hogy ott legyenek, ahol az Úr használni tudja őket arra, hogy megáldja az egyik gyermeke életét. És mivel ők készségesek voltak, az Úr hagyhatta, hogy Őt képviseljék.

A szolgálat ritkán kényelmes

Az igazság az, hogy egyetlen idősebb misszionáriusnak sem kényelmes elhagynia az otthonát. Nem volt az Joseph Smithnek, Brigham Youngnak, John Taylornak vagy Wilford Woodruffnak sem. Nekik is voltak gyermekeik és unokáik, és ugyanúgy szerették a családjukat, mint mi. De az Urat is szerették, és szolgálni akarták őt. Egy nap talán találkozhatunk ezekkel a rendíthetetlen emberekkel, akik segítettek megalapozni ezt az adományozási korszakot. És akkor majd örvendezünk, hogy nem árnyakat kergettünk, ahelyett, hogy szolgáltunk volna.

Néhányan inkább úgy döntenek, hogy otthonról szolgálnak. Miután Aase Schumacher Nelson (csak névrokon) egy agyvérzés miatt kerekesszékbe kényszerült, attól félt, hogy az egész életében dédelgetett álma, hogy férjével, Donnal missziót szolgáljon, nem teljesülhet. Aztán egy szomszédja mesélt neki a saját egyházszolgálati missziójáról, melyet a püspökök tárházában teljesített. Ezen felbátorodva beszélt az intézmény egyik igazgatójával, kitöltötte az ajánlási nyomtatványokat, és elhívták őket, hogy heti két alkalommal szolgáljanak az egyik otthonukhoz közeli tárházban.

„Könnyű lenne csak hátradőlni és azt gondolni, hogy már úgysincs rám szükség – mondja Aase Nelson. – De most már érzem, hogy igenis van rám szükség. És ez egy bizonyság a számomra.”

Kifejezetten szükség van rátok

Ha kísértést éreztek azt gondolni, hogy nincs rátok szükség, hadd biztosítsalak titeket afelől, hogy de igenis van! Nincs olyan misszióelnök az egyházban, aki ne szeretné, hogy még több házaspár szolgáljon a missziója területén. Az idősebbek erősítik a fiatal eldereket és nővéreket. Olyan támogatást képesek nyújtani, amely segít másoknak jobban szolgálni a saját feladatkörükben. És el tudjátok képzelni, mit jelent például egy olyan vezetőnek, aki csak néhány éve tagja az egyháznak, ha a rendelkezésére állnak tapasztalt egyháztagok? Az idősebb házaspárok gyakran szó szerint válaszok a püspökök és gyülekezeti elnökök imáira.

Buzdítjuk a misszióelnököket, hogy keressenek olyan házaspárokat, akik betöltik a missziójukban felmerülő szükségleteket. A püspökök keressék meg azokat a házaspárokat, akik szolgálhatnának. Az LDS.org honlap több oldalon keresztül sorolja, milyen lehetőségek vannak az idősebb házaspárok számára. De mindenek előtt, a házaspárok maguk is térdre ereszkedhetnek és megkérdezhetik a Mennyei Atyát, hogy eljött-e a megfelelő idő számukra, hogy együtt szolgáljanak missziót. Minden készség közül talán a misszióra való vágy a legfontosabb (lásd T&Sz 4:3).

Az idősebb misszionáriusok munkájának dicsőítése közben azzal is tisztában vagyok, hogy sokan vannak, akik szeretnének szolgálni, de nem tehetik meg. A kor vagy a rossz egészségi állapot miatti korlátokat komolyan kell venni, csakúgy, ahogy a családtagok fontos szükségleteit is. Ha égtek a vágytól, hogy szolgáljatok, ám ilyen korlátok merülnek fel, mások lehetnek a lábaitok és kezeitek, és segíthettek úgy, hogy az ehhez szükséges anyagiakat biztosítjátok.

Idősebb házaspárok, nem számít kik és hol vagytok, kérünk titeket, imádkozzatok erről a lehetőségről, hogy együtt megteremthessétek ezeket a nagyszerű időskori misszionáriusi pillanatokat. Mennyei Atyánk segíteni fog tudnotok, hogy mi az, amit megtehettek.