Lelki stabilitás: Egy elsüllyeszthetetlen hajó építése

Írta: Dale G. Renlund elder

a Tizenkét Apostol Kvórumából

A Brigham Young Egyetem 2014. szeptember 16-i áhítatán elhangzott beszéd alapján. A teljes angol nyelvű szöveg a speeches.byu.edu oldalon található.

Elegendő lelki stabilitással kell rendelkeznünk ahhoz, hogy sikeresen átkelhessünk halandó életünkön, és biztonságban visszatérhessünk mennyei otthonukba.

A 17. század elején a svéd király, II. Gusztáv Adolf megrendelt egy csatahajót, melyet a Vasa névre kereszteltek. A hajó építéséhez jelentős mennyiségű nyersanyagot használtak fel, különösen pedig sok tölgyet a hajótesthez. Gusztáv Adolf közelről felügyelte az építési folyamatokat, mert meg akart győződni arról, hogy a Vasa teljes mértékben megfelel az elvárásainak.

Már javában folyt az építése, mikor Gusztáv Adolf elrendelte, hogy a Vasa hosszabbra készüljön. Mivel a hajógerinc már megépült a drága tölgyfából, a király arra utasította az építőket, hogy növeljék meg a hajó hosszát anélkül, hogy a szélességén változtatnának. Bár a hajóácsok tudták, hogy ha így tesznek, kérdésessé válik a Vasa úszóképessége, de nem nagyon akaródzott nekik olyat mondani a királynak, amiről tudták, hogy nem akarja hallani. Ezért engedtek a kérésnek. Gusztáv Adolf ahhoz is ragaszkodott, hogy a hajón ne csupán a szokásos egy ágyúfedélzet legyen, hanem három fedélzetre kerüljenek ágyúk, ezek közül is a legnehezebbeket a legfelső fedélzetre helyezve. És a hajóácsok, bár tudták, hogy nem lesz úgy jó, megint fejet hajtottak az akarata előtt.

1628. augusztus 10-én a Vasa elindult első útjára. Miután a Vasa elhagyta a kikötőt, egy erős széláramlat belekapaszkodott a vitorláiba, és a hajó dőlni kezdett. Nem sokkal ezután „teljesen az oldalára borult, a víz az ágyúnyílásokon át elkezdett beömleni, míg el nem süllyedt a tengerfenékre vitorlástul, árbocszalagostul, meg mindennel együtt.”¹ A Vasa első útja 1280 méteren át tartott.

Gusztáv Adolf azon vágya, hogy extravagáns státusszimbólumot hozzon létre, tönkretette ama fönséges hajónak, a maga idejében a legtekintélyesebb csatahajónak a tervét. A hajóépítészek – félvén a király nemtetszésétől – vonakodtak felszólalni, így megfosztották a királyt a tudásuktól és éleslátásuktól. Minden résztvevő szem elől tévesztette a vállalkozás eredeti céljait: hogy megvédjék Svédországot és érvényesítsék az érdekeit külföldön. Egy hajó, mely megpróbál ellenszegülni a fizika törvényeinek, olyan hajó, mely egyszerűen nem fog tudni megmaradni a víz felszínén.

Ahhoz, hogy sikeresen áthajózzunk a halandó életünk tengerén, megfelelő lelki stabilitással kell rendelkeznünk, hogy szembe tudjunk szállni az oldalszelekkel és keresztáramlatokkal, a megfelelő irányba tudjunk fordulni, és biztonságban hazatérhessünk mennyei otthonunkba. Van néhány dolog, melyet megtehetünk, hogy fokozzuk a lelki stabilitásunkat; ezek közül négyet érintenék.

Engedelmeskedni Isten parancsolatainak

Az első, hogy engedelmeskedjünk Isten parancsolatainak. Ahogy a Vasa is ki volt téve a fizika törvényeinek, mindannyian ki vagyunk téve bizonyos lelki törvényeknek. Ez alól senki sem kivétel. Engedelmeskednünk kell ezeknek a lelki törvényeknek, melyekre Isten parancsolataiként utalunk.

Gusztáv Adolf számára talán korlátozónak tűnt, hogy a fizika törvényei szerint építsék meg a hajót, de ha a Vasa megfelelt volna ezeknek a törvényeknek, akkor nem süllyedt volna el még azelőtt, hogy elkezdődött volna a küldetése. Sőt, meglett volna a szabadsága és a rugalmassága, hogy megtegye, amire tervezték.

Ezért az Isten parancsolatainak való engedelmesség is a bennünk rejlő lehetőségek eléréséhez szükséges szabadságot, rugalmasságot és képességet biztosítja. A parancsolatok nem korlátozni szándékoznak bennünket. Sőt, az engedelmesség nagyobb lelki stabilitáshoz és tartós boldogsághoz vezet.

Az engedelmesség a mi döntésünk. Jézus ezt parancsolta: „Íme, megadtam nektek a parancsolatokat; tartsátok be tehát a parancsolataimat” (3 Nefi 15:10). Ez ilyen egyszerű. Határozzátok el! Döntsétek el most, hogy tökéletesen engedelmesek lesztek! Semmi nem növeli ennél jobban a lelki stabilitást. Semmi nem ad nagyobb szabadságot ahhoz, hogy elvégezzük életünk küldetését.

Megfogadni a tanácsokat és élethossziglani tanulókká válni

Másodszor, figyelnünk kell a megbízható forrásból érkező tanácsokra és meg kell fogadnunk azokat, valamint el kell köteleznünk magunkat amellett, hogy életünk végéig tanulni fogunk.

A tudásszerzés egyik csapdája az önteltség, mely abból fakad, hogy azt hisszük, már olyan sokat tudunk, hogy nincs mit tanulnunk. Mindannyian láttunk már ilyet olyan személyeknél, akik túl biztosak a saját éleselméjűségükben. Nagyon nehéz az okoskodókat tanítani.

Ezt észben tartva és vágyva az egész életen át tartó tanulásra, Henry B. Eyring elnök az Első Elnökség első tanácsosa ezt mondta: „Még mindig gyermek vagyok, akinek sok a tanulnivalója. A legtöbb ember tud nekem újat tanítani.”² Amikor elhívott általános felhatalmazottnak, Eyring elnök fontos leckét tanított nekem. Azt mondta, hogy ha valaki olyan történetet mesél neki, melyet már hallott, vagy olyan szentírást használ, melyet jól ismer, azt kérdezi magától: „Miért akarja ezt az Úr kihangsúlyozni nekem?” és „Mit tanulhatnék még ebből a történetből vagy szentírásból?” Ha növelni szeretnénk lelki stabilitásunkat, akkor hajlandóak leszünk tanulni, és elég alázatosak leszünk ahhoz, hogy elfogadjuk az útmutatást a korunktól és a tapasztalatainktól függetlenül.

Ez valóban a mi döntésünk. Az egyházi vezetőink – főleg, akiket prófétákként, látnokokként és kinyilatkoztatókként támogatunk –, a szüleink és a bizalmas barátaink tanácsait meghallgathatjuk és megfogadhatjuk – vagy nem. Törekedhetünk rá, hogy életünk végéig tanuljunk – vagy nem. Növelhetjük lelki stabilitásunkat – vagy nem. Ha nem növeljük a lelki stabilitásunkat, olyanná válunk, mint a Vasa: egy hajóvá, amely nem marad meg a víz színén.

Másokat szolgálni

Harmadszor, a külvilágra való odafigyelés, a másokról való gondoskodás és szolgálat mind növelik a lelki stabilitásunkat.

Az örökkévalóság élesebben rajzolódik ki előttünk, mikor másokra összpontosítunk, mikor igyekszünk Mennyei Atyánk gyermekeit segíteni. Rájöttem, hogy sokkal könnyebben kapok sugalmazást, amikor azért imádkozom, hogy kiderítsem, miképpen segíthetnék valaki másnak, mint amikor egyszerűen csak önmagamért imádkozom.

Talán azt gondoljuk, hogy várnunk kell, amíg jobb helyzetben leszünk ahhoz, hogy segíthessünk. Valójában most van itt az ideje! Tévedünk, ha azt gondoljuk, hogy sokkal kényelmesebb lesz számunkra másokat szolgálni, ha több időnk, több pénzünk vagy több bármi egyebünk lesz. A körülményeinktől függetlenül van választásunk: Segítünk másoknak vagy sem? A halandóság egyik legfontosabb próbatételén bukunk meg, ha úgy döntünk, nem segítünk a szükséget látóknak. Ha pedig segítünk, azzal a saját lelki stabilitásunkat növeljük.

Jézus Krisztust tenni az alapunkká

A negyedik és legfontosabb: a lelki stabilitásunk annak függvényében nő, hogy mennyire tesszük meg Jézus Krisztust az alapunknak.

Krisztus nélkül ide-oda hányódunk, mint a hajó, melyet a tenger hullámai taszigálnak. Ilyenkor erőtlenek vagyunk, mert nincs vitorlánk. Nincs meg a stabilitásunk, különösen vihar idején, mert nincs horgonyunk. Nincs útirányunk vagy célunk, mert nincs semmink, amivel kormányozhatnánk. Krisztust kell megtennünk az alapunknak!

Ahhoz, hogy szembe tudjunk szállni az élet oldalszeleivel és keresztáramlataival, hogy fel tudjunk rájuk készülni és le tudjuk győzni őket, engedelmeskednünk kell Isten parancsolatainak; alázatos, készséges és elszánt élethossziglani tanulókká kell válnunk; szolgálnunk kell másokat; és Jézus Krisztust kell megtennünk az életünk alapjának. Ha így teszünk, növeljük a lelki stabilitásunkat. A Vasa hajóval ellentétben mi képesek leszünk visszatérni a biztos kikötőbe, betöltve rendeltetésünket.