Bemutatkoznak a fiatal felnőttek
Áldásokat mérve Madagaszkáron
Az országában zajló politikai felfordulás és gazdasági nehézségek ellenére Solofo az evangélium szerinti életből fakadó áldásokra támaszkodik.
A felső fényképet Solofo Ravelojaona biztosította; alsó kép: © iStock/Thinkstock
Miután a felesége szívszorító módon elvetélt az első terhessége alatt, Solofo Ravelojaona egy évvel később úgy érezte, hogy imái meghallgatásra találtak: felesége másodszor is várandós lett. Ő és a felesége, Hary Martine, a lányuk születésére a legnagyobb áldásukként tekintenek. Solofo elmondta: „Mivel kértük Istent, Ő pedig nekünk adta őt, olyan nevet adtunk neki, ami malgasul azt jelenti: »Isten válasza«.”
Solofo, aki egy madagaszkári fiatal felnőtt, szorosan kapaszkodik a tudásba, hogy Isten válaszol az imákra, és idővel megáldja a hithűeket. „Az élet nehéz – mondja Solofo –, és ha az emberek nem kapják meg, amit akarnak, elkezdik kérdezgetni: »Miért történt ez velem?« Még az is lehet, hogy elhagyják az egyházat, vagy megkérdőjelezik az Istenbe vetett hitüket. De amikor az evangélium szerint élünk és olvassuk a szentírásokat, akkor könnyebb. Amikor valóban az evangélium szerint élsz, akkor valóban láthatod az áldásokat.”
Egy olyan országban, mely komoly kihívásokkal küzd – úgymint a rendkívüli szegénység, az államvezetés belső instabilitása, a gyenge infrastruktúra és a természeti katasztrófák –, teljesen érthető, miért nehéz Solofo szerint az élet. De számára az evangélium szerinti életből fakadó áldások minden nehézséget ellensúlyoznak. „Meg sem tudom számlálni, annyi áldást kapok, ha az evangélium szerint élek” – mondja.
Mivel az egyház még viszonylag új Madagaszkáron (az első gyülekezetet 1990-ben szervezték meg), Solofo szerint az egyháztagság legnehezebb része az, hogy az emberek pletykálkodnak és téves elképzeléseket terjesztenek az egyházról. Solofo megjegyzi, hogy csakúgy, ahogy Lehinek az élet fájáról való látomásában, az „emberek nem tudják teljesen befogadni az evangéliumot, mert szégyenkeznek a barátaik előtt, és félnek, hogy a családjuk elutasítja őket.” Ami Solofót saját bevallása szerint megkülönbözteti tőlük, az az, hogy „én soha nem szégyelltem, hogy az evangélium szerint élek. Mindig meg akarom osztani a munkatársaimmal is, bár vannak, akiket nem igazán érdekel.” Olyan gyakran osztja meg egyszerű bizonyságát, hogy a munkatársai elnevezték „lelkész úrnak”.
A gazdasági és politikai zűrzavar közepette Solofo és Hary Martine a templomi szövetségeik áldásaira támaszkodnak (a Dél-Afrikai Johannesburg templomban házasodtak össze egy évvel a missziójuk után. Solomo Ugandában, a felesége Madagaszkáron szolgált), valamint az Úrba vetett bizalmukra. „Rendelkezem az evangéliummal, és életemet Isten kezébe helyezem” – mondja Solofo. És valóban támaszkodhat is a szilárd bizonyságára, mert már hisz „Isten válaszaiban”.