A futball és a vasárnapok
Írta: Jörg Klebingat elder
a Hetvenektől
Németországban a futball a legnépszerűbb sport. Ötéves voltam, amikor apa beíratott engem egy futballklubba. Hetente három-négy alkalommal volt edzés. A mérkőzések főleg szombatra vagy vasárnapra estek. Amikor éppen nem a csapatommal fociztam, akkor a barátaimmal fociztam. Majdnem mindennap sötétedésig játszottunk.
Amikor 15 lettem, egy nagyobb város csapatában kezdtem játszani. A futball komolyabbá vált. Gyakrabban edzettünk. Több helyre mentünk. Több ellenféllel játszottunk. A foci volt az életem.
Egyszer, amikor már 18 éves voltam, éppen egy koncerten jártam. Láttam egy hozzám hasonló korú fiút. Kitűnt a többiek közül. Nem ivott, nem dohányzott, nem káromkodott. Tudni akartam, hogy miért. Megtudtam, hogy Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyháza tagja. A példája arra indított, hogy többet akarjak megtudni erről. Később aztán csatlakoztam az egyházhoz.
Miután megkeresztelkedtem, megtudtam két dolgot. Az egyik, hogy nem kellene a sabbaton fociznom, hanem helyette inkább istentiszteletre kellene mennem. A másik, hogy Mennyei Atya azt várja tőlem, hogy missziót szolgáljak. Viszont meglehetősen jól fociztam. Volt egy barátom, akivel gyerekkorunk óta együtt futballoztunk. Mindketten ajánlatot kaptunk, hogy profi játékosként folytassuk. Ő elfogadta. Én úgy döntöttem, hogy magam mögött hagyom a futballt, és inkább misszióba megyek. Nem volt nehéz döntés, mert tudtam, hogy az egyház igaz.
A családomnak és a barátaimnak viszont nehezükre esett elfogadni a döntésem. Nem értették, hogy mit csinálok. A szüleim a futballozó barátomról szóló újságkivágásokat küldözgettek nekem. Ez nem volt könnyű számomra, ám soha, de soha nem bántam meg, hogy missziót szolgáltam.
Mennyei Atya azóta is mindennap megáld, mert úgy döntöttem, hogy missziót szolgálok. Megáldott békességgel. Éreztem a helyes döntés meghozatalából fakadó jó érzést.