Otthonaink, családjaink
Arra törekszem, hogy tanult és nemes édesanya legyek
A szerző a Fülöp-szigeteken, Metro Manilában él.
Küszködést jelentett számomra, hogy felismerjem az anyaság célját. Végül egy régi naplóbejegyzés megváltoztatta a látásmódomat.
ILLUSZTRÁCIÓ: JENNIFER TOLMAN; GRAFIKA: GETTY IMAGES
Mindig is valami jelentőssel akartam hozzájárulni a tudományhoz. Amikor a Brigham Young Egyetem, Hawaiin tanultam az alapdiplomámért, az egyik igen támogató tanárom, Dr. Douglas Oba, vezetett be és képzett engem a molekuláris biológia és biotechnológia területén. Még arra is lehetőségem adódott, hogy a nyári gyakorlatomat Utah-ban, a Brigham Young Egyetem provói molekuláris laboratóriumában végezzem.
Amikor hazatértem a Fülöp-szigetekre, állást kaptam a Fülöp-szigeteki Egyetem DNS-vizsgálati laboratóriumában. Akkori szakmai pályafutásom kiemelkedő részét képezte a különböző közösségi projektekben, valamint a képzéseken és konferenciákon való részvétel, és az, hogy a tudományos publikációimat a szakma elismeréssel fogadta úgy helyben, mint nemzetközileg. Belevágtam egy újabb diploma megszerzésébe is. Úgy éreztem, hogy szakmailag kiteljesedtem.
Két munkával töltött évet követően templomi házasságot kötöttem egy gyermekkori barátommal. Egy kicsivel később megszületett az első kisbabánk, és akkor először tapasztaltam azt, hogy küszködöm. Nem tudtam, hogyan tartsam egyensúlyban a babáról való gondoskodást, a férjemmel töltött időt, a diplomához szükséges tanulmányokat, a munkahelyi projektekkel és papírmunkával való zsonglőrködést, valamint az egyházi elhívások betöltését. Beszélgettem a férjemmel a küzdelmeimről, és ő kedvesen azt javasolta, hogy szüneteltessem a munkát. Láttam, hogy nem butaság, amit mond, de még nem álltam készen a szakmai pályám feladására.
Amikor a második gyermekünkkel voltam várandós, idő előtti fájások jelentkeztek, és ezért kötelezően feküdnöm kellett. Végül megértettem, hogy nem végezhetek el mindent egyszerre. Tudtam, hogy azt kell választanom, ami a legjobb lesz számomra és a családom számára. Sok töprengést és imát követően úgy döntöttem, hogy otthagyom a tudományos munkát, és a teljes időmet a gyermekeimnek szentelem.
Egész életemben készültem az anyaságra, de soha nem fogtam fel, hogy mekkora áldozattal jár majd ez a döntés. A tőlem telhető legjobban igyekeztem előremutató hozzáállást tanúsítani, mégis gyakran voltam szomorú, amiért idő előtt vége szakadt a szakmai pályafutásomnak és a tanulmányaimnak. Mennyei Atyához imádkoztam az ahhoz szükséges lelki erőért, hogy teljes szívből tölthessem be anyai szerepemet. A férjem türelmesen hallgatta az aggodalmaimat. Arra biztatott, hogy írjam le a gondolataimat és érzéseimet a naplómba, amelyet a zsúfolt napirendem miatt egy ideje már nem vezettem.
Egy nap, miközben a gyerekek aludtak, úgy döntöttem, hogy fellapozom a régi naplóimat. Ahogy átnéztem őket, meglepetten láttam, milyen sokat írtam fiatalkoromban és fiatal egyedülálló felnőttként arról az erős vágyamról, hogy anya legyek. Az egyik mondat a többinél is jobban megérintett: „Kiválóságra fogok törekedni az iskolai és lelki tanulmányaimban, hogy tanult és nemes anyja lehessek a gyermekeimnek.”
Erre a megvilágosodásra most mindennél jobban szükségem volt! Éreztem, amint a Lélek bizonyságot tesz nekem arról, hogy helyes döntést hoztam a családomat illetően. Megértettem, hogy a tanulmányaim és a munkatapasztalatom nem csupán a saját javamat szolgálja, hanem a gyermekeimét is. Ez megújította a bizonyságomat, és örökkévaló szemszögből mutatta meg az anyaságot.
Öt éven át voltam otthon a gyerekekkel. Később aztán befejeztem a felsőbb szintű tanulmányaimat, és amikor a gyerekek kicsit nagyobbak lettek, dolgozni is visszamentem. Folyamatosan tanulom, hogyan hozzam egyensúlyba a rendelkezésemre álló korlátozott időt a munkahelyi, az otthoni és az egyházi kötelességeim ellátásában, de tudom, hogy az Úr segítségével minden megoldódik. Egyre-másra szerzem az értékes tapasztalatokat az „élet laboratóriumában”, az anyaságban pedig örömet és célt találtam.