Digital only
A bűnbánat, mint a tökéletességhez vezető utam része
„A bűnbánat nem szégyenteljes tapasztalat; segít nekünk krisztusibbá válni.”
Úgy léptem be a püspök irodájába, hogy teljességgel semmirevalónak éreztem magam.
A püspök mosolyogva hellyel kínált. Miközben elmagyaráztam neki a történteket, minden egyes szóval egyre jobban szégyelltem magam. Könnyes szemmel kérdeztem: „Mit kell tennem? Hogyan válhatok megint teljesen tisztává?”
A püspök egy pillanatig hallgatott, majd ezt mondta: „Igen, egyértelműen megtisztulhatsz ettől. De szerintem nem érted a bűnbánat egyik fontos részét.”
„Ezt hogy érted?” – kérdeztem tőle egy kicsit meghökkenve.
„Úgy képzeled el a bűnbánatot, mint amikor a sötétben felkapcsolod a villanyt – mondta. – Mintha a bűnöd miatt a tízpontos tökéletességből mostanra lecsúsztál volna nyolcig vagy hétig.”
Lassan bólintottam.
„Valójában – folytatta a püspök – egyikünk sem tízpontos. Sőt, valószínűleg közelebb vagyunk az egyhez vagy a kettőhöz. Már eleve nem vagyunk tökéletesek. Igen, a bűnbánat képes megtisztítani minket a bűntől, ugyanakkor abban is segít, hogy kettőről háromra, háromról négyre fejlődjünk, és így tovább, amíg egy nap majd elérjük a tízpontos tökéletességet. A bűnbánat segít nekünk krisztusibbá válni.
A püspök imádkozott velem, és azt tanácsolta, hogy tanulmányozzam a bűnbánat ajándékát.
Miután kiléptem az irodájából, még sokáig ültem az autómban, és az általa elmondottakon gondolkodtam.
Rájöttem, hogy igaza van. Addig csak úgy gondoltam a bűnbánatra, mint arra az útra, amelyen visszajutok oda, ahol voltam, és ismét „10-es” leszek. Mivel úgy gondolkodtam, hogy korábban teljesen tiszta voltam, e „tökéletesség” terhe miatt semmirevalónak és megválthatatlannak éreztem magamat – mint mindig, amikor arra volt szükségem, hogy bűnbánatot tartsak.
Pedig bűnbánatot tartani nem negatív vagy szégyenteljes tapasztalat – ez a krisztusivá válás lényegi része. Ez tette lehetővé számomra, hogy magam mögött hagyjam a bűneimet, és képessé tett a korábbinál jobbá válnom. A Szabadító nem szerelő, aki kitölti a lényem repedéseit, hanem építész, aki olyan magaslatokba épít fel engem, ahova más módon soha nem juthatnék el.
Ennek megértése megszabadított a tökéletességre törekvésem bűntudatától. Nem vagyok tökéletes, és nem is kell, hogy az legyek – még. A bűnbánat is a tökéletességhez vezető utam része. Megváltozott látásmóddal és alázatossá vált szívvel léptem át az otthonom küszöbét.
Az azóta eltelt időben bűnbánatot tartottam, és elhagytam azt a bűnt, amely aznap a püspök irodájába űzött engem, ma pedig már igazán tisztának érzem magam. Még mindig messze vagyok a tökéletestől, de szerencsére Krisztus kegyelme elegendő a szabadításhoz. Vele megbocsátást nyerhetek, meggyógyulhatok, és megkaphatom a gyengeségeim legyőzéséhez szükséges erőt. A bűnbánat krisztusi ajándéka révén pedig alakot ölthet az az ember, akivé válnom rendeltetett.