Egy újdonsült anya imái

Krystal Baker Chipman

USA, Utah állam

Illusztráció: Joshua Dennis

Elsőszülött gyermekem, egy örökmozgó kisfiú édesanyjaként olykor úgy érzem, hogy az életem semmi másból nem áll, mint pelenkacseréből és etetésből.

Az anyaságra hangolódás során észrevettem, hogy háttérbe szorultak a lelki szükségleteim. A szentírások olvasása helyett inkább egy igencsak szükséges szunyókálást vagy egy újabb adag mosást iktattam be. Az imák pusztán sietve elhadart könyörgések voltak Mennyei Atyámhoz, hogy a kisfiam aludjon már el végre és maradjon is úgy, illetve segélykiáltások, hogy képes legyek végigcsinálni a napot.

Körülbelül négy hónapos lehetett a fiam, amikor rádöbbentem, mennyire kimerült a lelkem. Egyre apadt a bizonyságom megerősítésére érzett vágyam. Nem volt kedvem végigülni az istentisztelet mindhárom óráját, és úgy éreztem, hogy nincs se időm, se energiám az egyéb otthoni és egyházi teendőimre. Szerettem volna újra érezni az evangélium világosságát, de elcsigázott voltam, és fogalmam sem volt, hol is kezdjem. Egy este buzgón imádkoztam segítségért.

Másnap reggel elvonszoltam magam istentiszteletre. Miközben a segítőegyleti leckét hallgattam, megláttam egy plakátot, amely a Segítőegylet célját szemléltette. Minden egyes vasárnap láttam már, de azelőtt soha nem mélyült el bennem az üzenete. Az állt rajta, hogy a Segítőegylet céljai: a hit és a személyes igazlelkűség növelése, a családok és otthonok megerősítése, valamint a szükséget látók felkutatása és megsegítése.

Újra elolvastam. Ez alkalommal elmém erre a részre összpontosított: „a hit és a személyes igazlelkűség növelése”. Világossá vált, hogy mielőtt eleget tudnék tenni az egyházi elhívásaimnak és eredményesen szolgálhatnék másokat, a saját lelki egészségemről kell gondoskodnom. Kezdésként mindennap elkülönítettem egy bizonyos időt a szentírások olvasására. Azon is dolgoztam, hogy átgondoltabban imádkozzak.

Amikor elkezdtem táplálni a saját hitemet és személyes igazlelkűségemet, valamint útmutatást kérni Mennyei Atyámtól, éreztem, ahogy újra lángra lobban bennem a Jézus Krisztus visszaállított evangéliuma iránti szeretetem. Ismét jelentőséggel bírt az elhívásaimban végzett szolgálat, a segítőegyleti nőtestvéreim látogatása, valamint a hetente ismétlődő úrvacsoravétel. Azok a dolgok, amelyekre egykor úgy tekintettem, hogy megtételükre nincs se időm, se energiám, most a vigasz és az erő forrásává váltak saját magam és a családom számára.