Az utolsó szó
Látomást láttam
Forrás: Joseph Smith története 1:13–17, 25.
1820 tavaszán a 14 éves Joseph Smith azon tanakodott, hogy melyik egyházhoz csatlakozzon. A szentírásokhoz fordult válaszokért. A Jakab 1:5-ben azt olvasta, hogy ha híján vagyunk a bölcsességnek, akkor kérhetünk Istentől.
Idővel arra a megállapításra jutottam, hogy vagy sötétségben és zavarban kell maradnom, vagy pedig úgy kell tennem, amint Jakab utasít, vagyis Istentől kérni. […]
Ez[zel] összhangban… félrevonultam az erdőbe, hogy a próbát megtegyem. Egy csodálatos, tiszta nap reggelén volt ez, ezernyolcszázhúsz koratavaszán. […]
Miután félrevonultam arra a helyre, melyre korábban menni szándékoztam, amikor körbenéztem magam körül, és magamat egyedül találtam, letérdeltem, és elkezdtem Isten előtt feltárni szívem vágyait. Alighogy elkezdtem, amikor nyomban megragadott valamilyen hatalom, mely teljesen erőt vett rajtam… Sűrű sötétség gyűlt körém, és egy ideig úgy tűnt számomra, mintha azonnali pusztulásra lettem volna ítélve.
Azonban összeszedtem minden erőmet, hogy Istent szólítsam, hogy szabadítson ki engem ennek az ellenségnek a hatalmából, amely engem megragadott. Abban a pillanatban, amikor kész voltam kétségbe esni és átadni magamat a pusztulásnak… egy fényoszlopot láttam pontosan a fejem felett, a napnál is ragyogóbbat, mely fokozatosan ereszkedett lefelé, mígnem megpihent rajtam.
[…] Amikor a fény megpihent rajtam, két Személyt láttam felettem a levegőben állni, akiknek ragyogása és dicsősége leírhatatlan volt. Egyikük hozzám szólt, a nevemen szólítva, és ezt mondta a másikra mutatva: Ez az én Szeretett Fiam. Őt hallgasd! […]
Tényleg fényt láttam, és annak a fénynek a közepében láttam két Személyt, és ők valóságosan beszéltek hozzám; és bár utáltak és üldöztek engem azért, mert azt mondtam, hogy látomást láttam, az mégis igaz volt. [L]átomást láttam; tudtam ezt, és tudtam, hogy Isten is tudja, és nem tudtam és nem is mertem megtagadni.
Illusztrálta: Andrew Roberts