Területi vezetőségi üzenet
Örökkévaló szemléletmód
Sok évvel ezelőtt, amikor cövekelnökként szolgáltam, egy drága nővér könnyeivel küszködve keresett meg az irodámban. Szolgált missziót, templomban kötött házasságot, és hithűen szolgált az elhívásaiban is. A területünkön szörnyű erdőtűz söpört végig, és a cövekünkben sok ház odalett, köztük az övé is. A bajt tetézte, hogy a háza bejegyzett idősotthon volt, és ez volt az elsődleges bevételük. Mindenkit biztonságban kimenekítettek, de a családja világi javai és a megélhetésük forrásai odavesztek. Sírva kérdezte: „Miért történt ez velünk? Hiszen betartottuk a szövetségeinket!”
Magamban elmondtam egy csöndes imát, aztán egy fehér lapot helyeztem elé az asztalon. Majd a tollal egy tűhegynyi pontot tettem a lap közepére, és ezt mondtam: „Ez a pont a halandóságot jelképezi. Tegyük fel, hogy a papír az örökkévalóságot jelképezi, és minden irányba kiterjed, vég nélkül. Nagyon sajnálom a veled történteket, de kérlek, ne hagyd, hogy a pötty elvakítson.” E drága nővér javára szólva, az arckifejezése azonnal megváltozott, és megkönnyebülten sóhajtotta: „Ó, értem! Rendben leszek. Köszönöm!”
A környékünket pusztító erdőtüzeket a szél 130 kilométeres óránkénti sebességgel hajtotta előre. A lángok válogatás nélkül tarolták le a környék házait, egy-egy házat kihagyva, hogy aztán véletlenszerűen porig égessék a többit. Amint azt Dale G. Renlund elder megjegyezte: „Hinni abban, hogy az élet igazságos lesz veled csak azért, mert igazlelkű vagy, olyan, mint abban hinni, hogy a bika nem öklel fel, mert vegetáriánus vagy.” A szentírások emlékeztetnek bennünket arra, hogy a méltánytalan körülmények a halandóság részét képezik, hiszen „[Isten] esőt ád mind az igazaknak, mind a hamisaknak”1.
A valóság az, hogy a halandó élet viszontagságai időnként könyörtelenek, de a Szabadítónak köszönhetően az örökkévalóság ígéretei elhomályosítják még a legsötétebb földi megpróbáltatásokat is. Egy örökkévaló szemléletmód mindent megváltoztat, amint megértjük, hogy „mindezen dolgok tapasztalatot adnak neked, és a javadra válnak majd”2.
Neal A. Maxwell elder a következő meglátást tárta elénk: „[H]ogyan is várhatnánk el valójában, hogy jóhiszeműen végigsuhanjunk az életen, mintha csak azt mondanánk: »Uram, adj nekem tapasztalatot, de ne adj gyászt, bánatot, fájdalmat, árulást, és semmiképpen se érezzem magam elhagyatva! Uram, tartsd távol tőlem mindazokat a tapasztalatokat, amelyek azzá tettek Téged, aki vagy! Azután pedig engedd, hogy Hozzád jöjjek, Veled éljek, és maradéktalan részem lehessen a Te örömödben.«”
Elménket szorosan a valódi kilétünkre és Isten számunkra készített tervére kell összpontosítanunk ahhoz, hogy ne vakítsanak és térítsenek el a halandó „pötty” velejáró nehézségei. Ahogy azt John H. Groberg elder mondta: „A menny és a föld között létezik egy kötelék. E kötelék megtalálása mindennek értelmet ad, még a halálnak is. Ha nem sikerül megtalálni, minden értelmét veszti, még az élet is.”
Ha örökkévaló szemléletmóddal rendelkezünk, az segít felismernünk, mi az, ami igazán számít. Bölcsen tesszük, ha megfontoljuk, hogy mindössze három dolgot vihetünk magunkkal, amikor meghalunk: a kapcsolatainkat, a tudásunkat és a jellemünket. Rövidlátásról tanúskodna, ha a jelentős dolgok kárára arra összpontosítanánk, ami jelentéktelen – pedig a világ nagy része pontosan ezt teszi. Jób kijelentette: „Jóllétben töltik el napjaikat, és egy pillanat alatt szállnak alá a sírba”3.
Pál apostol megerősítette az örökkévalóság ígéreteit. „A miket szem nem látott, fül nem hallott és embernek szíve meg se gondolt, a miket Isten készített az őt szeretőknek.”4 Balgaság lenne ilyen csodálatos áldásokat elcserélni a közmondásos „egy tál lencsére”5. Mindazt, ami a leginkább számít, sosem szabadna kiszolgáltatni mindannak, ami a legkevésbé számít. Azért imádkozom, hogy miközben kihívások érnek bennünket az életben, képesek legyünk túltekinteni e pöttynyi halandóságon azáltal, hogy hosszú távon gondolkodunk: felismerjük örökkévaló kilétünket, a halandó utazásunk célját, és a dicsőséges örökkévaló rendeltetésünket, amely a hithűekre vár.