Nyomtatásban nem jelenik meg: Támogatás a Jöjj, kövess engem! tananyaghoz

Tanuljunk a korai szentektől: Félretenni a világ gondjait

Írta: Matthew C. Godfrey

Egyháztörténeti Osztály

Voltak olyan korai szentek, akik fantasztikusan példázták a Tan és szövetségek 37–40-ben tanítottakat.

édesanya és két gyermeke szobra a Templom téren

Amikor egy James Covel nevű férfi 1831-ben érdeklődni kezdett az egyház iránt, az Úr azt mondta neki, hogy James „nagy bánat” tanúja volt az életében a „kevélység és a világ gondjai miatt” (Tan és szövetségek 39:9). James ígéretet tett arra, hogy változtat az életén, ám ugyanezek a világi gondok végül ismét elvezették őt az egyháztól (lásd Tan és szövetségek 40:2).

Hogyan biztosíthatjuk be azt, hogy ne engedjük a világ gondjainak, hogy eltávolítsanak bennünket az evangéliumból és a Szabadító engeszteléséből adódó áldásoktól? Nos, meríthetünk néhány ötletet egy Massachusetts államból származó egyedülálló nővér, Mary „Polly” Vose (1780–1866) példájából.

Nagylelkű adomány

Pollyt 1832. július 29-én keresztelték meg a massachusettsi Bostonban, 52 éves korában.¹ Bár soha nem kötött házasságot, Polly nem volt egyedül. A bostoni gyülekezet tagjai által nyújtott barátságon kívül ott volt még neki a 26 éves unokahúga, Ruth Vose társasága is. Ők ketten kárpitosként dolgoztak együtt Bostonban.² Emellett mindketten értelmet és beteljesedést találtak az evangéliumban.

1834-ben Polly hallott azoknak a szenteknek a kálváriájáról, akiket a csőcselék erőszakosan elüldözött a Missouri állambeli Jackson megyéből. Egy Joseph Smithnek adott kinyilatkoztatáson keresztül az Úr azt kérte az egyház tagjaitól, hogy pénzadományokkal segítsenek a szenvedő szenteknek Sion megváltásában (lásd Tan és szövetségek 103:22–23). Polly nem volt gazdag, de volt hite az Úr azon ígéretében, miszerint ha a szentek segítenek mások szenvedéseinek enyhítésében, azt nagy áldások fogják követni (lásd Tan és szövetségek 38:35; 39:8–9). E meggyőződése szerint cselekedve 1834-ben Polly 150 dollárt küldött az Ohio állambeli Kirtlandbe, hogy segítsen felszerelni az Izráel táborának (később Sion táborának) nevezett hadjáratot.³

150 dollár sok pénz volt bárki számára – de különösen Polly számára, aki ekkor már 54 éves volt. A Massachusetts állambeli Lowell textilüzemeiben dolgozó nők közül a legjobban fizetettek mintegy heti 3 dollárt kerestek, így tehát a 150 dollár nagyjából Polly egyéves fizetése lehetett.⁴

Egy nappal azelőtt, hogy kézhez kapta Polly pénzét, Joseph Smith elmondta Wilford Woodruffnak és másoknak, miszerint az egyháznak nincs elegendő fedezete a Sion tábora hadjárathoz. Mégsem aggódott emiatt. „Hamarosan lesz valamennyi pénzem” – közölte a csoporttal. És másnap reggel valóban meg is érkezett Polly adománya. A 150 dollárja lehetővé tette, hogy eszközöket és készleteket vásároljanak Sion tábora számára.⁵

Mi is előre rangsorolhatjuk az evangéliumot

Polly azon vágya, hogy félretegye a világ gondjait, és Jézus Krisztus evangéliumát tegye az első helyre, az egész életét végigkísérte. Amikor a szentek a Kirtland templomot építették, ő és Ruth úgy döntött, hogy az építkezést segítendő, „helyes és szükséges bőkezűen adni”. A két nő „lehetőségeik teljes mértékéig” adakozott; oly sokat, hogy végül Joseph Smith azt mondta nekik: „ennyi elég lesz”. Az ő „határtalan bőkezűségük” azokra a misszionáriusokra is kiterjedt, akik az Amerikai Egyesült Államok keleti részén szolgáltak.⁶

Polly és Ruth áldásokban részesült a hozzájárulásaik nyomán. Közös nagylelkűségük erős, élethosszig tartó köteléket teremtett. Amikor Polly 77 éves volt, még mindig Bostonban élt, de csatlakozni szeretett volna a Utah területen lakó szentekhez. Így hát Ruth Bostonba utazott, majd onnan elkísérte Pollyt a Sóstó-völgybe 1857-ben. Polly nénit egészen az 1866-ban bekövetkezett haláláig nagy szeretet övezte a utah-i szentek között. Amikor Ruth 1884-ben elhunyt, Polly mellé temették.⁷

Polly élete tanulságos példa arra, hogyan helyezhetjük az evangéliumot a világ dolgai fölé. És Pollyhoz hasonlóan mi is:

találhatunk különféle módokat arra, hogy hozzájáruljunk az evangélium ügyéhez, függetlenül a körülményeinktől.
megoszthatjuk másokkal az igazságot.
követhetjük Mennyei Atya útmutatását, melyet a prófétáin és apostolain keresztül ad.
lehetünk bőkezűek a királyság építésében a saját eszközeinkkel.
előre rangsorolhatjuk a templomi szolgálatot és a családtörténeti munkát.
támogathatjuk a családtagjainkat és barátainkat az életútjuk során.

Amikor megtesszük, amit meg tudunk tenni a világ dolgainak félretételéért, és előre rangsoroljuk az evangéliumot, akkor megerősítjük a szabadítás tervéről, a Mennyei Atyánk szeretetéről és a Szabadító engeszteléséről való bizonyságunkat. „Miközben nekivágtok és folyamatosan elmerültök ebben az egész életen át tartó folyamatban, hogy az Úrnak szentelitek az életeteket – fejtette ki Russell M. Nelson elnök –, döbbenten tapasztaljátok majd, hogy milyen változásokon megy át a szemléletmódotok, az érzéseitek és a lelki erőtök.”⁸ Pollyhoz hasonlóan gazdag és teljes életre fogunk lelni, függetlenül a körülményeinktől.