Utolsó napi szentek történetei
Okkal vagy itt
Mennyei Atya szeret minket és meg akar áldani bennünket, néha olyan módon, amilyenre nem is számítunk.
A könyveket ábrázoló fénykép a Getty Images jóvoltából
Akkoriban már több mint egy éve voltam a missziómon Hollandiában és Belgiumban, amikor a misszióelnököm felhívott, hogy közölje: új területre fognak áthelyezni.
Elmondta, hova megyek és ki lesz a társam, és köszönetet mondott a szolgálatra való hajlandóságomért. Eredetileg nem erre a területre vágytam, de persze átszeltem az országot az új területemre, és minden tőlem telhetőt megtettem, hogy megfeledkezzek magamról és munkához lássak.
Az érkezésem pillanatától fogva azon tűnődtem, hogy vajon miért pont oda jelöltek ki. Az egyik nap a társammal volt egy időpontunk egy kevésbé tevékeny Puerto Ricó-i nővérrel, aki csakis spanyolul beszélt. Szerencsére a társam tudott spanyolul – mert én egy kukkot sem!
A találkozón, miközben a társam vele beszélgetett, én csak mosolyogtam és bólogattam. Mielőtt átadtuk volna az üzenetünket, a társam megkérdezte a nővértől, hogy van-e otthon esetleg egy holland nyelvű Mormon könyve, amelyben követhetném az olvasást. Mi a nap folyamán odaadtuk valakinek a nálunk lévő utolsó példányt. A nővér leemelt egy könyvet a legfelső polcról.
A társam kinyitotta, elolvasta a belső borítón lévő írást, majd rám nézett és ezt kérdezte: „Ismered ezt az embert?”
Megmutatta a borítót, ahol egy másik Morrell elder bizonysága volt olvasható. Felismertem az üzenet mellé írt lakcímet.
Évekkel azelőtt a unokatestvérem ennek a nővérnek az egyházközségében szolgált misszionáriusként Puerto Ricóban. Amikor a társával megtudták, hogy a nővér Hollandiába készül költözni, adtak neki egy holland nyelvű Mormon könyvét, amelybe beleírták a bizonyságukat.
Az unokatestvérem bizonyságának elolvasása után erőteljes késztetést kaptam. Úgy éreztem, így szól hozzám a Lélek: „Okkal vagy itt. Vannak emberek ezen a területen, akik arra várnak, hogy rajtad keresztül jussanak el az evangéliumhoz.”
Amikor elmagyaráztuk a nővérnek, hogy a bizonyságát leíró elder és én unokatestvérek vagyunk, a nő azt mondta: úgy érzi, Isten kinyújtotta felé a kezét, hogy megmutassa neki, mennyire szereti őt, és hogy szeretné, ha visszatérne az egyházba.
Mennyei Atya szeret minket és meg akar áldani bennünket, néha olyan módon, amilyenre nem is számítunk. Alázattal töltött el, hogy eszköz lehettem az Úr kezében e nővér életének megáldására.