Utolsó napi szentek történetei
Anya üres széke
Édesanyám minden vasárnap ugyanazon a helyen ült az első sorban a Segítőegylet gyűlésén.
A székeket ábrázoló fénykép a Getty Images jóvoltából
A férjemmel ugyanahhoz az egyházközséghez tartoztunk, mint angyali édesanyám. A Segítőegylet elnökségének tagjaként minden vasárnap a segítőegyleti terem elején ültem, a nővérekkel szemben. Édesanyám mindig ugyanazon a helyen ült az első sorban.
Élvezettel figyeltem a leckékre adott válaszait, és örömmel hallgattam a hozzászólásait. Minden egyes gyűlés után megpuszilt és megszorította a kezemet. Anyával közel álltunk egymáshoz, így aztán megszakadt a szívem, amikor váratlanul elhunyt.
A temetés után is nagyon érzékeny voltam. Amikor elérkezett a vasárnap, a férjem megkérdezte, hogy rendben leszek-e, ha nélküle megyek istentiszteletre, ugyanis az elhívása gyakorta elszólította az egyházközségünkből.
„Minden rendben lesz, amíg meg nem látom Anya üres székét – feleltem. – Nem tudom, képes leszek-e megállni sírás nélkül, amikor meglátom azt az üres széket.”
A férjem azt javasolta, hogy próbáljak majd ne odanézni a székre. Elhatároztam, hogy megteszek minden tőlem telhetőt.
Az istentiszteleten mindenki támogatott és szeretettel volt irántam. Amikor eljött a segítőegyleti gyűlés ideje, elfoglaltam a helyemet a terem elején, de a tekintetemet a padlóra szegeztem.
A lecke kezdetén azonban önkéntelenül is Anya szokott helyére pillantottam. Arra számítottam, az üres székét fogom látni, ehelyett azonban a szolgálattevő nővérem ült a helyén. Rám mosolygott. Megkönnyebbültem, és hálát éreztem a kedvességéért. Képes voltam végigülni a gyűlést anélkül, hogy erőt vett volna rajtam a gyász. A gyűlés után köszönetet mondtam neki.
„Anya üres székének látványa volt az egyedüli dolog, amiről tudtam, hogy ma nem tudnám elviselni. Te honnan tudtad?” – kérdeztem tőle.
„Amikor beléptem a szobába, az az érzésem támadt, hogy nehéz lenne az édesanyád üres székét látnod – felelte. – Így aztán úgy döntöttem, odaülök.”
Ez a nővér nem is tudta, milyen sokat jelentett számomra e kedves cselekedete. Hálás vagyok, amiért rá volt hangolódva a Lélek késztetésére. Tudom, hogy még az apró cselekedetek is gyógyító hatással lehetnek azokra, akiknek szolgálattételt nyújtunk. Úgy hiszem, így szeretné a Szabadító, hogy szolgálattételt nyújtsunk egymásnak.