Nyomtatásban nem jelenik meg: Utolsó napi szentek történetei
Akkor is lehetsz anya
Az anyaság olyan különleges elhívás, amelyet Isten minden nőnek megad.
Fényképezte: Charlotte Larcabal
Szeretek másokat szolgálni. Olyasmi ez, amit a szüleimtől tanultam, különösen pedig édesanyámtól. Ő mindig elsőként nyújt segítséget vagy hívja meg az embereket, hogy egyenek vagy igyanak valamit.
Megtanította nekem, hogy a jó dolgok megtétele sokak életére lehet nagy hatással. Amikor segítesz valakinek, ahhoz segíted őt hozzá, hogy boldog legyen. És amikor valaki boldog, másoknak is adni szeretne a boldogságból. Olyasmi ez, amit mindig a szívemben hordozok.
Crystal középiskolás volt, Angel pedig hatéves, amikor az édesanyjuk már nem volt képes gondoskodni róluk. Felajánlottam, hogy magamhoz veszem őket. „Megígérem, hogy soha nem fogom elhagyni a gyermekeidet – mondtam neki. – Gondjukat fogom viselni.”
Évekkel később egy másik fiatal édesanya megkért, hogy vegyem magamhoz a kisbabáját, Allisont. Ennek az édesanyának nehéz körülményekkel kellett szembenéznie, és tudta, hogy én jó életet biztosíthatok a kicsinek. Magamhoz vettem Allisont.
Igyekszem megtanítani ezeket a gyermekeket az élet fontos dolgaira. Elviszem őket istentiszteletre, és megpróbálok segíteni nekik, hogy közelebb kerüljenek Istenhez. Tudom, hogy amikor közelebb vagyok Őhozzá, jóval többet vagyok képes megtenni; még azokat a dolgokat is, amelyeket lehetetlennek gondolok. Természetesen azt szeretném, ha ez Crystal, Angel és Allison számára is valósággá válna.
Ezek a gyermekek már szenvedtek az életük során, de tanúja voltam annak, ahogy az evangélium és a Lélek meggyógyította a szívüket. Figyeltem, ahogy a szemléletmódjuk és a viselkedésük lassan megváltozik. Együtt imádkozunk a vér szerinti szüleikért, mert bármi történjék is, azt szeretném, ha tisztelnék és szeretnék őket.
Úgy szeretem Crystalt, Angelt és Allisont, mintha a saját gyermekeim lennének. Néha az emberek megkérdezik tőlem, hogy nem fogom-e megbánni a döntéseimet. Mi lesz, ha Allison édesanyja úgy dönt, hogy visszaveszi őt? Nem fogom-e megbánni, hogy szeretem Allisont és kötődöm hozzá? De miért is bánnám meg? Nincs azon semmi megbánnivaló, ha segítünk másoknak! Az ilyesmiért hálásnak kell lennünk.
Nagyon hálás vagyok Crystalért, Angelért és Allisonért. Hála nekik, megtanultam, hogyan lehetek anya. Megtanultam, hogyan keljek fel az éjszaka közepén pelenkát cserélni, hogyan tanítsak kisgyermekeket imádkozni, hogyan szeressek mélyebben, mint amennyire azt korábban lehetségesnek gondoltam. Olyasmi ez, amiről azt gondoltam, hogy soha nem lesz benne részem.
Talán az az én elhívásom ezen a világon, hogy gondot viseljek azokra, akiknek nincs édesanyjuk, vagy akik távol vannak az édesanyjuktól.
Igyekszem tárt karokkal és nyitott fülekkel fordulni bárki felé, akinek erre van szüksége. Amikor jönnek a misszionáriusok, megpróbálok anyjuk helyett anyjuk lenni. Ha születésnapjuk van, tortát sütök nekik. Megkérdezem tőlük, hogy szoktak-e a szüleik valamilyen különleges ételt készíteni nekik, majd pedig megpróbálom elkészíteni számukra. Tudom, hogy a szüleik messze vannak, így ez olyasmi, amit megtehetek, hogy feldobjam őket.
Régebben elszomorított, hogy nincs férjem, és nagyon vágytam saját gyermekekre, de az anyaság olyan különleges elhívás, amelyet Isten minden nőnek megad. Lehet, hogy nincsenek saját gyermekeid, ám attól még te is lehetsz anya.