Utolsó napi szentek történetei
„Nővérem, szeretlek téged!”
Soha ne szégyelljünk egy késztetés szerint cselekedni.
Amikor az elderek kvóruma elnökségében szolgáltam, egy interjú során megkérdeztem az egyik kvórumbeli társamat, hogy érzett-e és követett-e már lelki késztetést. Egy pillanatra elgondolkodott, aztán megosztotta egy élményét.
Egy délután épp mosogatott, amikor erős késztetést érzett arra, hogy bekopogjon egy szomszédja ajtaján. Nem értette, miért, de a késztetés erőteljes és sürgető volt. Félbehagyta, amit éppen csinált, és azonnal cselekedett.
Nemsokára ott állt a szomszédja ajtaja előtt, nem tudva, hogy mit tegyen vagy mit mondjon, és bekopogott. Senki sem nyitott ajtót. Újra kopogtatott. Még mindig nem jött az ajtóhoz senki. Arra jutott, hogy nincsenek otthon, ezért sarkon fordult, de aztán újabb késztetést érzett.
Visszalépett az ajtóhoz, és egyszerűen így szólt: „Nővérem, szeretlek téged!” Ezután hazament.
Úgy vélte, elég szokatlan élmény volt, és egy kissé zavarban is volt miatta. Azt mondtam neki, hogy az Úr nem mindig tárja fel előttünk a késztetések okát, de soha nem szabad szégyellnünk, ha azok szerint cselekszünk. Ez a fivér nem sokkal az interjúnk után elköltözött.
Egy évvel később egy böjti és bizonyságtételi gyűlésen egy nővér, akit nem ismertem, kiment az emelvényre, hogy bizonyságot tegyen. Könnyek között mesélte, hogy sok éven át távol volt az egyháztól, és az alatt az idő alatt olyannyira levert volt, hogy úgy érezte, nem bírja tovább.
„Mennyei Atyám, ha valóban létezel és ha valóban szeretsz engem, tudasd velem most, hogy ezt megértsem!” – imádkozott.
Szinte azon nyomban kopogtatást hallott az ajtaján, aztán újra kopogtak. Amikor nem nyitott ajtót, egy hangot hallott, amely ezt mondta: „Nővérem, szeretlek téged!”
Elmondta, hogy elsöprő szeretet árasztotta el, és új erőre lelt, hogy szembe tudjon nézni az élete gondjaival. Azt mondta, hogy a dolgok még mindig nem mennek valami fényesen, de az élete jobbra fordult.
Nekem nem volt semmi szerepem ebben az élményben, mégis megáldott. Bepillantást nyertem abba, miként szemléltette két, egymástól látszólag független hitbéli cselekedet, miszerint Mennyei Atyánk mindannyiunkat ismer, és arra kér minket, hogy cselekedjünk a késztetések szerint a gyermekei megsegítésére. Hálás vagyok ezért a tudásért, és nagy becsben tartom.