Szövetséges személlyé válni egy szövetséges nép között
Írta: Neil L. Andersen elder
a Tizenkét Apostol Kvórumából
Átalakulásban van részünk, amikor elfogadjuk és betartjuk azokat a szövetségeket, amelyeket Isten minden egyes gyermeke számára felkínál.
Amint hallottak a visszaállított evangéliumról, Charlotte és Morgan (átellenben) készségesen követte a Szabadítót. Betét: Charlotte a keresztelőjén. Lent: Charlotte és Laurent egy randevújukon (betét), és az egymáshoz pecsételésükön a Svájci Bern templomban, 1995-ben
Album háttere, fényképszélek és -sarkok a Getty Images jóvoltából
Első alkalommal 1995-ben találkoztam Regis Carlusszal Franciaországban. Nem volt az egyház tagja. A lányát, Charlotte-ot, másnap pecsételték a Svájci Bern templomban, ő pedig korábban levelet írt nekem, azt tudakolva, hogy benézhetne-e az irodámba, hogy találkozzon velem. Hallotta, hogy gyakran érdeklődöm felőle, és nem értette, hogy miért.
Ismertem és csodáltam két fiatal felnőtt gyermekét, Charlotte-ot és Morgant, akik néhány évvel azelőtt, 1991-ben keresztelkedtek meg, amikor a Franciaország Bordeaux Misszió elnökeként szolgáltam. Miután megismertük Charlotte-ot és Morgant, a feleségemmel, Kathyvel elámultunk a jóságukon.
Morgan nemrég a keresztelkedéséről és a szövetségek megkötéséről írta nekem a következőket: „Mielőtt [rátaláltam az evangéliumra,] egy 18 éves ateista voltam, aki valódi boldogságra vágyott, de nem tudta, hol találja meg. A Szentlélek annyira erősen megérintette a szívemet, hogy nem akartam csalódást okozni Mennyei Atyámnak és az Ő Fiának, Jézus Krisztusnak. Ezért tartottam be a keresztelkedési és a templomi szövetségeimet, és dolgoztam azon, hogy olyan valaki legyek, aki tiszteletben tartja ezeket a szövetségeket.”1
Charlotte számára az a döntése, hogy Isten törvényével összhangban él, már azelőtt megszületett, hogy csatlakozott volna az egyházhoz. Sok évvel később a lánya, Amélie elmondta nekem, hogy amikor Charlotte tizenéves volt, „másnak érezte magát, mint a barátai. A barátai alkoholt ittak, dohányoztak, és nem tartották be a nemi erkölcsösség törvényét, Charlotte azonban nem érzett vágyat ezek bármelyikének megtételére.”
E körülményeik ellenére, amint lehetőség nyílt rá, Morgan és Charlotte úgy döntött, hogy szövetségeket köt az Úrral, és ennek köszönhetően átalakulást tapasztaltak meg.
A keresztelkedésüket követően Charlotte nyelv- és irodalom szakos mesterdiplomáért ment tanulni az Amerikai Egyesült Államokba, és a templomban részesült a felruházásban. Morgan Angliában szolgált missziót.
Elcsodálkoztam azon, hogy ez a két egyetemista oly készségesen követi a Szabadítót. Reméltem, hogy a szüleik követni fogják a példájukat.
Miután elhívtak általános felhatalmazottnak, és megbízást kaptam, hogy az Európa/Földközi-tengeri Terület elnökségében szolgáljak, megkaptam Carlus úr találkozóra irányuló kérését, és reméltem, hogy ő is követni fogja gyermekeit a visszaállított evangéliumba.
Az Úr ígérete népe egybegyűjtésére
Miközben a Carlus úrral való találkozást vártam, eszembe jutott az Úr azon ígérete, miszerint „összegyűjt[i Izráelt] a föld négy szegletéből” (3 Nefi 16:5) az utolsó napokban. Szövetséges népet fog létrehozni, akik „el fog[nak] jutni evangéliumom teljességének az ismeretéhez” (3 Nefi 16:12). Azt mondta, hogy a mi adományozási korszakunkban „Sion virágozni fog… és zászló lesz a népeknek, és az ég alatti minden nemzetből jönnek hozzá” (Tan és szövetségek 64:41–42).
Bár az Úr hangja minden emberhez szól (lásd Tan és szövetségek 1:4), az Úr azt mondta, hogy az utolsó napokban szövetséges népének „kevés” tagja lesz a föld egész lakosságához képest, ám „a Bárány egyháza, akik Isten szentjei…, [ott lesznek] az egész föld színén” (1 Nefi 14:12). Ezek a szentek, akiket szövetségek kötnek Istenhez (lásd Tan és szövetségek 82:11), szent helyeken állnak majd, és nem mozdulnak el (lásd Tan és szövetségek 45:32), miközben a Szabadító második eljövetelére készülnek (lásd Tan és szövetségek 45:43–44).
Nefi így jellemezte az utolsó napok szövetséges népét: „…én, Nefi, láttam Isten Bárányának hatalmát, hogy leereszkedett a Bárány egyházának szentjeire, és az Úr szövetséges népére, akik az egész föld színén szét voltak szóródva; és igazlelkűséggel és Isten hatalmával voltak felfegyverezve, nagy dicsőségben” (1 Nefi 14:14).
Sajnos lesznek olyanok is, „akik nem akarják meghallani sem az Úr hangját, sem szolgáinak hangját” (Tan és szövetségek 1:14).
Az elutasított felkérés
Amikor Charlotte édesapja az 1960-as években egyetemista volt, a misszionáriusok tanították neki az evangéliumot. Vonzotta a visszaállított egyház, és érezte a Mormon könyve hatalmát. Úgy döntött azonban, hogy nem tenne jót a szakmai pályafutásának, ha csatlakozna egy kis létszámú, amerikai központú egyházhoz.
Amint aznap – immár 1995-ben – üdvözöltem Carlus urat, a kölcsönös udvarias mondatok után megkérdezte, miért mutatok iránta ilyen érdeklődést.
Miután imádkoztam vele, elmondtam neki, hogy talán ez a pár perc lesz az egyetlen alkalom ebben az életben, amikor láthatom. Megdicsértem őt a figyelemre méltó lánya és fia okán, és elmondtam neki, hogy rendkívül tisztelem őt két igazlelkű gyermek felnevelése miatt.
Ezután beszéltem neki a Szabadító céljairól evangéliumának visszaállításában a földön, a papság szerepéről, a család és a pecsételő hatalom fontosságáról, valamint egy szövetséges nép egybegyűjtéséről szerte a világon.
Elmondtam neki, miszerint úgy érzem, hogy amikor a misszionáriusok egyetemi hallgatóként tanították őt, már akkor az volt az igazlelkű rendeltetése, hogy csatlakozzon az egyházban lévő szövetséges néphez. Megkértem, hogy ne sértődjön meg, majd elolvastunk két verset, amelyekről úgy éreztem, hogy vonatkoznak rá.
Közösen olvastunk Almából azokat illetően, akiket „rendkívüli hitük és jó cselekedeteik folytán a világ megalapítása óta elhívt[a]k és előkészített[ek]; először hagyták, hogy válasszák a jót vagy a rosszat; és mivel a jót választották és rendkívül nagy hitet gyakoroltak, szent elhívással hívják el őket, …míg mások szívük keménysége és elméjük vaksága folytán elutasították Isten Lelkét, míg ha nem így lett volna, akkor ugyanolyan nagy kiváltságban részesülhettek volna, mint a testvéreik[, mert ugyanolyan helyzetben voltak]” (Alma 13:3–4).
Udvariasan elmondtam Carlus úrnak, hogy úgy hiszem, már akkor felkészült arra, hogy velünk legyen, és amikor a világ vonzása miatt ezt visszautasította, az Úr továbbra is megáldotta, méghozzá két kiváló lélekkel, akik a gyermekei lettek. Ők befogadták a szövetség ösvényét, mely a családjának volt szánva. Aztán megkértem, hogy fogadja el azt a felkérést, amelyet 30 évvel azelőtt kapott.
Regis Carlus nem csatlakozott az egyházhoz ebben az életben, de a gyermekei a szövetség ösvényét választották, és az ösvényen maradtak.
Erős bizonyság, életteli hit
Fentről lefelé: Laurent és Charlotte első két gyermekükkel, Amélie-vel és Valentine-nal; utah-i kirándulás közben; 2008 decemberében a családjukkal, az idahói Rexburgben. Átellenben: A Passe család Charlotte apjával, Regis Carlusszal
A feleségemmel legközelebb 1998 vége felé láttuk viszont Charlotte-ot és a férjét, Laurent-t, Salt Lake Cityben, mivel Charlotte visszatért a Utah-i Egyetemre, hogy összehasonlító irodalomtudományból doktoráljon.
Charlotte és Laurent a szövetség ösvényén járt, de megtudtuk, hogy a pénzügyeik szűkösek. Repedéseket kellett betömködniük a lakásuk falán, hogy ne szökjön be a kinti hideg. Három gyermeküket meleg ruhába öltöztették, mert nem engedhették meg maguknak, hogy kifűtsék a lakást. A lányuk, Valentine, azért született otthon, mert nem engedhették meg maguknak a biztosítást vagy a kórházi költségeket.
A pénzügyi nehézségek a franciaországi visszatérésük után is folytatódtak. Charlotte és Laurent is nehezen talált megfelelő állást. Egy alkalommal Charlotte megkérdezte az egyik barátját, mit tegyenek, amikor nincs elég pénzük a gyermekek etetésére és a tizedfizetésre. A barátja ezt tanácsolta: „Először fizessétek be a tizedeteket, és ha élelemre van szükségetek, menjetek el a püspökhöz.”
Más kihívásokkal is szembesültek. Charlotte édesanyja ellenezte a keresztelkedését, a házasságát, valamint azokat a lelki döntéseit, amelyeket azután hozott, hogy csatlakozott az egyházhoz. Ez az ellenállás kitartott, de Charlotte bízott az Úrban, táplálta a bizonyságát, és megtartotta a szövetségeit.
2008-ban meghívást kapott, hogy vegyen részt egy állásinterjún a Brigham Young Egyetem–Idahón. Az Idahói Rexburg templomban érezte az Úr késztetését, hogy elhozza családját az Amerikai Egyesült Államokba.
A döntés, hogy elhagyja Franciaországot, nagyon nehéz volt. Az is emberpróbáló volt, hogy Rexburgben egy eltérő kulturális közegbe érkezett. Bár a legtöbben szívesen fogadták és segítették a Passe családot, Charlotte időnként úgy érezte, hogy néhányan nem értik, miért dolgozik az egyetemen ahelyett, hogy otthon lenne a gyermekeivel.
Amikor a lányuk, Amélie, vonakodott istentiszteletre járni, Charlotte ezt mondta neki: „Amélie, én azért járok istentiszteletre, hogy vegyek az úrvacsorából és emlékezzek a szövetségeimre. Akik [nem értik a helyzetünket], azok nem befolyásolják a bizonyságomat.”
Charlotte megtanította a gyermekeinek, milyen fontos különbséget tenni az egyház és annak tagjai között. Ezt mondta: „Az egyház az Úr intézménye, az Ő prófétáival és apostolaival. Soha nem fog cserben hagyni minket. A tagjai viszont mind hozzánk hasonlóan tökéletlen emberek.”
A családja választhatta volna azt is, hogy nem jár többet e kihívások miatt, de Charlotte tudta, hogy egy szövetséges néphez tartozni annyit tesz, mint szövetséges személynek lenni – olyan valakinek, aki hű az Úrral kötött szövetségeihez.
Előre haladni a szövetség ösvényén
Charlotte minden tőle telhetőt megtett azért, hogy teljes idejű anya is legyen: segített a házi feladatban és az otthoni tanításban, miközben Laurent egyre jobban beszélt angolul. Az egyik naplóbejegyzésében ezt írta: „Túl sok munka van, és ha igyekszem egyszerre gondoskodni a házamról és a családomról, az nagyon nagy teher.”
Ő azonban haladt tovább, és azt írta, hogy a Lélek ezt mondta neki az imáiban: „Továbbra is dolgoznod kell. Ez nem fog azonnal abbamaradni. Hozd ki a legtöbbet a jelenlegi jó keresetedből, és készítsd fel magadat és az otthonodat… arra, ami el fog jönni.”
2016-ban Charlotte megtudta, hogy mellrákja van. Kezelés hatására a daganat visszafejlődött, ám 2019-ben kiújult. Charlotte továbbra is szolgált és erősített másokat, egészen a 2021 áprilisában, 50 éves korában bekövetkezett haláláig.
Charlotte 20 évesen csatlakozott a szövetséges néphez a franciaországi Montpellier-ben. És bár mindig hamar leszögezte, hogy távol van a tökéletestől, becsben tartotta a szövetségeit, és élete hátralevő 30 évében a szövetség ösvényén maradt.
A rák elleni küzdelme során Charlotte ezt írta a naplójába: „Nagyon hálás vagyok a Szentlélekért és a képességért, hogy… személyes kinyilatkoztatást kapjak. Nem tudom, mit tennék nélküle az életemben. El lennék veszve.”
Amikor a szavait olvastam, eszembe jutott Russell M. Nelson elnök mindannyiunknak adott tanácsa a szövetség ösvényén: „Az eljövendő napokat nem lehet majd lelkileg túlélni a Szentlélek útmutató, irányító, vigasztaló és állandó hatása nélkül”2.
Connie Ruesch Cosman misszionárius nővér volt Franciaországban, amikor Charlotte a szövetség ösvényére lépett. Barátok maradtak, és Connie eljött Arizonából, hogy segítsen Charlotte gondozásában élete utolsó két hetében. Cosman nővér ezt írta: „Charlotte soha nem kételkedett, és bármit is kért tőle az Úr, azt megtette. Saját válaszokat keresett, és megkapta azokat. Továbbra is hatalmas példa számomra és mások számára.”
A Charlotte távozása utáni napon az öccse, Morgan ezt írta nekem: „Rettenetesen hiányzik; nagyon közel álltunk egymáshoz.” Ezután beszámolt egy lelki élményéről, amely a nővére halála utáni első éjjelen érte.
„[Tudom, hogy] boldogabb, mint valaha” – mondta, hozzátéve, hogy ez a lelki élmény „határozottan megerősítette mindazt, amit már tudtam, és meggyógyította megtört szívemet”.
A szövetség gyermekei
Amikor úgy döntünk, hogy teljes mértékben befogadjuk az Isten által a szövetség ösvényén felkínált szövetségeket, akkor az életünk átalakul. Alma az Istentől való lelki születésünkről beszélt (lásd Alma 5:14). A Szabadító ezt az átalakulást újjászületésnek nevezte (lásd János 3:3). Azt is mondta, hogy „a szövetség gyermekei” leszünk (3 Nefi 20:26). Ez ugyanaz a szövetség, melyet Ábrahám atyával kötött: „És megállapítom az én szövetségemet én közöttem és te közötted, és te utánad a te magod között annak nemzedékei szerint örök szövetségűl, hogy legyek tenéked Istened, és a te magodnak te utánad” (1 Mózes 17:7).
A szövetség gyermekeiként Mennyei Atyánk tervének szemszögéből látjuk az életünket. Azon munkálkodunk, hogy engedelmesek legyünk és növeljük a Jézus Krisztusba vetett hitünket. Állandóan imádkozunk. Ismerjük a gyengeségeinket, de van reményünk. Igyekszünk engedni, hogy Isten uralkodjon a kihívásaink közepette, és folyamatosan bűnbánatot tartunk, és soha nem adjuk fel az arra irányuló erőfeszítéseinket, hogy hasonlóbbá váljunk a Szabadítóhoz.
Az Úr szolgájaként megígérem, hogy az Ő kegyelme és jósága megvált minket, ha megtartjuk az Őbelé vetett hitünket, és minden tőlünk telhetőt megteszünk, hogy betartsuk a Vele kötött szövetségeinket.