Jöjj, kövess engem!
Az áldozathozatal az igazlelkűség gyümölcse
Írta: Adeyinka A. Ojediran elder
a Hetvenektől
Ábrahám példájából azt tanuljuk, hogy amikor az Urat tesszük az első helyre, azt áldások követik.
Abraham and Isaac [Ábrahám és Izsák]. Készítette: Harold Copping, © Look and Learn / Bridgeman Images; aranyozott keret a Getty Images jóvoltából
Amikor Nigériában voltam gyülekezeti elnök, egy fiatal nővér, aki megtért volt, kifejezte a missziós szolgálat iránti vágyát. Az apja, aki nem volt Az Utolsó Napi Szentek Jézus Krisztus Egyháza tagja, erőteljesen ellenezte a tervét. A gyülekezeti tanácsunk foglalkozott a kérdéssel. Úgy döntöttünk, az lenne a helyénvaló, ha a gyülekezeti elnökség meglátogatná az apát.
A látogatás eredménytelenül indult, mígnem sugalmazást éreztem arra, hogy megosszam az apával Ábrahám történetét arról, hogy kész volt feláldozni a fiát, Izsákot, amint azt az 1 Mózes 22 tartalmazza. Ábrahám az Istenbe vetett bizalom és hit példája. Habár Izsák az egyetlen fia volt Ábrahámnak és Sárának, és már mindketten idősek voltak, amikor megszületett, Ábrahám készségesen engedelmeskedett, amikor az Úr áldozatot kért tőle.
Amikor Ábrahám már-már feláldozta a fiát, egy angyal avatkozott közbe. Így szólt Ábrahámhoz: „Ne nyujtsd ki a te kezedet a gyermekre és ne bántsd őt: mert most már tudom, hogy istenfélő vagy, és nem kedvezél a te fiadnak, a te egyetlenegyednek én érettem” (1 Mózes 22:12). Az istenfélő ebben a versben azt jelenti, hogy az ilyen ember tiszteletet és csodálatot érez Isten iránt, és betartja parancsolatait.1
Meglágyult szív
Az apát megérintette az Ábrahám engedelmességéről szóló ezen emlékeztető. Azt mondta, soha nem számított arra, hogy őt is megkérhetik valami hasonlóra, még ha nem is egy ugyanolyan súlyú dologra. Elfogadta, hogy a lánya szolgáljon, és hogy támogassa őt anyagilag abban a 18 hónapban.
Ez a nővér becsülettel szolgált. Miután visszatért, férjhez ment a gyülekezet egyik tagjához. Mindmáig hithűen szolgálnak az egyházban, és három gyermekük van. Az összes testvére az egyház tagja lett. A fivére is szolgált missziót. A legfiatalabb húga pedig hozzáment a legfiatalabb öcsémhez.
Amikor visszagondolok az apja döntésére, le vagyok nyűgözve. Megengedte, hogy az első gyermeke, aki a sajátjától eltérő felekezethez tért meg, missziót szolgáljon. Eszembe jutnak azok az áldások is, amelyekben ez a család részesült, amint a gyermekei közül többen is az egyház tagjai lettek. Mára mindannyian érdemes házastársakkal, hithűen élnek Jézus Krisztus evangéliumában. Az apjuk utána sem csatlakozott az egyházhoz, de az áldozata – Ábrahám Istenbe vetett hitéhez hasonlóan – bizonyosan „tulajdoníttaték… őnéki igazságul” (1 Mózes 15:6).
Hasonlatosság
Not My Will, but Thine, Be Done [Ne az én akaratom, hanem a tiéd legyen]. Készítette: Harry Anderson; a Pacific Press Publishing Association, Inc. jóvoltából; másolni tilos!
Ábrahám arra való hajlandósága, hogy feláldozza a fiát, természetesen „hasonló volt Istenhez és az Ő Egyszülött Fiához” (Jákób 4:5). Ez a táblázat kiemel néhány hasonlatosságot:
|
Jézus Krisztus, Isten Fia |
Izsák, Ábrahám fia |
|
Isten az Ő Szeretett Fiaként beszél Jézus Krisztusról (lásd Máté 3:17; Joseph Smith története 1:17). |
Isten úgy beszél Izsákról, mint Ábrahám szeretett fiáról (lásd 1 Mózes 22:2). |
|
A Szabadító Isten Báránya, aki elveszi a világ bűneit (lásd János 1:29; 1 Nefi 11:21, 33; Móziás 14:7; Alma 7:14). |
Izsák az a bárány, akit Ábrahámnak fel kell áldoznia (1 Mózes 22:7–8). |
|
Isten a Fiát adta az irántunk táplált szeretetéből fakadóan (lásd János 3:16). |
Ábrahám készen állt a fiát adni az Isten iránti szeretetéből fakadóan (lásd 1 Mózes 22:12). |
|
A Szabadító az Atya trónjának örököse (lásd Rómabeliek 8:17; Zsidók 1:2). |
Izsák Ábrahám örököse (lásd 1 Mózes 15:4). |
|
Krisztus által a királyság örökösei vagyunk (lásd Rómabeliek 8:17; Galátziabeliek 3:29). |
Izsák által (vagy a szövetségek által) Ábrahám magjához számláltatunk (lásd 1 Mózes 21:12–13). |
|
Az Úr áldozata nélkülözhetetlen a megváltáshoz. Hithűség, szertartások és szövetségek révén olyanná válhatunk, mint Ő. |
Az Ábrahámnak és Izsáknak tett ígéreteknek köszönhetően a szövetség gyermekeivé válhatunk, Isten kiválasztottjaivá. |
Amikor készségesen engedelmeskedünk az Úr parancsolatainak, áldozatot hozunk Őérte. Amikor így teszünk, érezzük az Ő képessé tevő hatalmát, amely lehetővé teszi számunkra, hogy szert tegyünk az örök életre, miután kifejtettük a tőlünk telhető legnagyobb erőfeszítéseket (2 Nefi 25:23; Moróni 7:25). Amikor befogadjuk a Szabadító engesztelését, növekszik az Őiránta való szeretetünk. Szorosabb közösséget érzünk vele. Ez teszi lehetővé számunkra, hogy megtegyük mindazt, amit megkövetel tőlünk.
Egy készséges áldozat
A szentírások sok példát hoznak olyanokra, akik készségesen hoztak áldozatot, és ezután Isten hatalommal ruházta fel őket.
Példának okáért, Lehi atya mindent hátrahagyott, hogy az ígéret földjére menjen. Ezután Isten segített Lehi fiainak megszerezni a rézlemezeket Lábántól; rendelkezésükre bocsátotta a Liahónát, hogy az kalauzolja őket a vadonban; megmutatta Nefinek, hogyan építsen hajót; és megóvta a családtagjait, miközben átszelték az óceánt. (Lásd 1 Nefi 2–18.)
Az ifjabb Alma feláldozta a főbírói székét, hogy a szentebb főpapi elhívásnak szentelje magát (lásd Alma 4:11–20). Azután megalapította „a gyülekezet rendjét” (Alma 6:4), Amulekkel azon dolgozott, hogy sok lelket tanítson, és megszökött a börtönből az Úr hatalma által (lásd Alma 8–16).
Ahogy Alma feláldozta az egyik tisztségét, hogy a másikra összpontosíthasson, eszembe juttatja azt a saját élményemet, amikor elhívtak területi hetvenesnek. Nem sokkal azután, hogy elhívtak, a vállalat, ahol dolgoztam, felkínált egy négyéves európai kiküldetést. Az elfogadása esetén el kellett volna költöznöm, ezért visszautasítottam. Azoknak, akik meglepődve fogadták a döntésemet, elmagyaráztam, hogy az Úr nem hívott volna el engem szolgálatra az Afrika Nyugati Területre áprilisban csak azért, hogy aztán májusban feladjam ezt és Európába költözzek. Felidéztem Jónás történetét az Ószövetségből (lásd Jónás 1–3). Tisztába voltam vele, hogy az Úr elhívott engem, és nem szándékoztam elhagyni az elhívásomat.
Evangéliumi egyszeregy
Az áldozathozatal az igazlelkűség gyümölcse. Azt igényli, hogy felülkerekedjünk a természetes emberen, miközben engedünk a Szentlélek vonzásainak (lásd Móziás 3:19). Íme néhány áldozat, amelyet az egyház tagjaiként rendszeresen meghozunk.
A tized törvényének betartása. „Íme, a most mának neveztetik az Ember Fiának eljöveteléig, és bizony, ez az áldozathozatal napja, valamint népem tizedfizetésének napja” (Tan és szövetségek 64:23). Képzeld el, ahogy az Úr így szól hozzád: „Immár tudom, hogy tiszteled Istent, mert nem tartottad vissza a tizededet.”
A sabbat megszentelése. A saját élvezeteinket áldozzuk fel azért, hogy a sabbatot gyönyörűséggé tegyük az Úrnak, és Ő nagy áldásokat ígér azoknak, akik megszentelik a sabbatot (lásd Ésaiás 58:13–14). „Immár tudom, hogy tiszteled Istent, mert megszenteled a sabbatot.”
Misszionáriusi szolgálat. Képes a felnövekvő nemzedék arra, hogy „azonnal otthagy[ja] a hálókat” (Máté 4:20) vagy bármi mást, ami visszatartja őt, és misszió szolgálata által kövesse az Urat? „Immár tudom, hogy tiszteled Istent, mert nem tartottad vissza magadat attól, hogy missziót szolgálj.”
Elfogadni és hithűen felmagasztalni az elhívásokat. Amikor készségesen elfogadjuk az Úr szolgálatára szólító elhívásokat, az Ő útmutatására törekszünk azért, hogy megtegyünk mindent, amit tudunk. „Immár tudom, hogy tiszteled Istent, mert megteszel mindent, amit kell, és még többet is.”
Mások szolgálata. Az időnk és forrásaink feláldozása mások szolgálattételében, látogatásában, támogatásában és felemelésében, Krisztus igaz tanítványaivá tesz bennünket. A családtörténeti munka végzése és a templomi szolgálat a fátyol túloldalán lévőknek nyújt szolgálatot. „Immár tudom, hogy tiszteled Istent, mert szolgálod a gyermekeit.”
A szeretet tanújele
M. Russell Ballard elnök, a Tizenkét Apostol Kvórumának ügyvezető elnöke ezt mondta: „Az áldozathozatal a tiszta szeretet tanújele. Az Isten, az evangélium és az embertársaink iránti szeretetünk mértékét azzal mérhetjük, amit készek vagyunk feláldozni értük.”2
Amikor semmit nem tartunk vissza az Úr parancsainak teljesítésekor, növekedni fogunk, hogy Őhozzá hasonlóbbá váljunk, és Izráel válik belőlünk, ahogy arról Russell M. Nelson elnök tanított. Ezt kérdezte: „Te hajlandó vagy engedni, hogy Isten uralkodjon az életedben? […] Hajlandó vagy engedni, hogy minden más törekvés előtt elsőbbséget élvezzen az, amit Ő kér tőled? Hajlandó vagy arra, hogy az akaratodat feleméssze az Övé?”3
Amikor engedjük, hogy Isten uralkodjon az életünkben, akkor úgy tekintünk a Neki adott áldozatunkra mint az Ő szeretetének a megbecsülésére. Az Ő királyságában végzett szolgálatot kiváltságnak tekintjük, nem tehernek. Az áldozathozatal könnyűvé válik az Úrba vetett hit által, amikor az Ő megváltó szeretete melenget bennünket.