Nyomtatásban nem jelenik meg

A gyermekek és fiatalok támogatása a fejlődésközpontú gondolkodásmód kialakításában

Írta: Jennifer Doty, PhD, okleveles családiéletvitel-oktató és Jessica Peterson, MSW, szakképzett, független mentálhigiénés szakember

Hogyan segítsünk a gyermekeinknek tanulni, növekedni és egyre hasonlóbbá válni Krisztushoz úgy, hogy közben elég rugalmasak legyenek ahhoz, hogy tanuljanak a kudarcaikból?

A Gyermekek és fiatalok program arra ösztönzi az egyéneket, hogy törekedjenek személyes kinyilatkoztatásra, miközben megtervezik, hogyan fejlődhetnének lelki, társas, fizikai és intellektuális szempontból, és váljanak hasonlóbbá Jézus Krisztushoz. A szülők kulcsfontosságú támogató közeget biztosítanak gyermekeik számára ezen törekvéseik során.

Néha lelkesen próbálunk elérni egy célt, vagy ugyanebben segíteni a gyermekeinket, de amikor elárasztanak a feladatok, amikor mi vagy a gyermekeink elveszítjük a motivációnkat, vagy az élet nem illeszkedik a célkitűzéseinkhez, úgy gondolhatjuk, minek is fáradni a célokkal, ha úgysem érjük el soha őket?

Az egyik legfontosabb készség, amelyet megtaníthatunk gyermekeinknek, hogy fejlődésközpontú hozzáállással közelítsék meg a céljaikat:¹ azzal a szemléletmóddal, hogy az erőfeszítésekből, küzdelmekből, de még a hibákból is tanulunk.

Mi történik, ha gyermekeink akadályba ütköznek, miközben próbálják elérni a céljaikat?

Az akadályok természetesek (lásd 2 Nefi 2:11). Amellett, hogy beszélgetünk gyermekeinkkel a célok elérésének a fénypontjairól, az út sötétebb szakaszairól is szót ejthetünk. Néha, amikor a gyermekek és a fiatalok a sikerről beszélnek, elfelejtik, hogy vannak nehéz időszakok az úton, amikor meg kell küzdeni az előrehaladásért.

Jessica nemrégiben beszélt egy fiatal felnőttel, aki elkeseredett volt néhány kudarc miatt, és nem tudta, milyen irányba induljon tovább. Olyan valakihez hasonlította magát, akit csodált. Jessica emlékeztette őt, hogy minden embernek vannak magas és mélypontjai az utazása során, még azoknak, akiket csodálunk. Ezután kifejezte hitét abban, hogy meg fog tudni küzdeni a céljaihoz vezető kihívásokkal.

Hogyan segíthetünk a gyermekeknek legyőzni az egészségtelenül erős tökéletességkényszert?

Az örök fejlődésre való törekvéshez elengedhetetlen a fejlődésközpontú hozzáállás. Az emberek túl gyakran veszítik szem elől a távlati célokat, és hagyják, hogy rájuk nehezedjenek mások elvárásai, valamint az a saját vágyuk, hogy úgy tűnjön, mindent kézben tartanak. A tökéletességkényszernek ez a formája akadályozhatja a célok kitűzését, végső soron pedig a fejlődést is, ami egyaránt érinti a szülőket és a gyermekeket.

Jeffrey R. Holland elder a Tizenkét Apostol Kvórumából elismerte, hogy amikor a tökéletességre törekvés parancsolatát (lásd Máté 5:48) szűk látószögből nézzük, akkor „legszívesebben inkább visszamásznánk az ágyba, fejünkre húzva a takarót”. Hosszú távú látásmódra biztatott és arra, hogy útközben támaszkodjunk Mennyei Atyára és Jézus Krisztusra. „Jézusét leszámítva nem volt hibátlan teljesítmény e földi utazás során, melynek mi is részesei vagyunk, ezért hát itt, a halandóságban törekedjünk a folyamatos fejlődésre anélkül, hogy a megszállottjaivá válnánk annak, amit a viselkedéskutatók »mérgező tökéletességkényszer« névvel illetnek”.² Mennyei Atya terve magában foglalja a lehetőséget, hogy tanuljunk a hibáinkból és Jézus Krisztus által legyőzzük a bűnt, hogy növekedjünk és olyanná váljunk, mint Ő (lásd Alma 42:4, 13–15).

Ha a gyermekek és a fiatalok megtanulják, hogy életük minden területén Mennyei Atyára és a Szabadítóra támaszkodjanak, nagyobb valószínűséggel fogják kifejleszteni saját, Istentől kapott tehetségüket. A célok kitűzése lehetővé teszi számunkra, hogy kilépjünk a kényelmi zónánkból. Ez a fejlődés része Mennyei Atyánk ránk vonatkozó tervének.

Amint azt M. Russell Ballard elnök, a Tizenkét Apostol Kvóruma ügyvezető elnöke tanította: „Szeretett Mennyei Atyánk tervének része az, hogy egy növekedést elősegítő, erőfeszítést kívánó, tanulást lehetővé tévő fizikai halandóságot biztosít számunkra, mely által még hasonlóbbá válhatunk Őhozzá.”³ Az erre a növekedésre való törekvés azt jelenti, hogy néha nem fog sikerülni elérni, amit akartunk, vagy több megközelítésmód kipróbálására is szükség van, mielőtt sikerülne. Az a cél, hogy a fejlődésünk „sorról sorra” (vö. Tan és szövetségek 98:12) történjen. Ezt a növekedést azonban nem egyedül kell elvégeznünk.

A Szabadítónknak – aki a követendő mintát nyújtotta – és az Ő engesztelésének köszönhetően olyan erőre tehetünk szert Őáltala, amely segítségével többet érhetünk el, mint amennyire magunktól képesek lennénk. A kegyelem által, amely a „segítség és erő isteni eszköze, mely Jézus Krisztus bőséges irgalmán és szeretetén keresztül adatott” képesek leszünk arra, „hogy jó cselekedeteket vihessünk véghez, amire a saját erőnkből nem lennénk képesek”.⁴

Amikor a gyermekek kis és egyszerű célkitűzéseken keresztül megtanulnak a Szabadítóra támaszkodni a fejlődés útján, olyan mintázatok alakulnak ki bennük, amelyek a nehezebb élettapasztalatokkal kapcsolatban is segítségükre lesznek, és akkor is, amikor majd bűnbánatot kell tartaniuk. Tudni fogják, hogyan fordulhatnak Mennyei Atyához és a Szabadítóhoz segítségért (lásd Alma 37:6–7, 36–37).

Hogyan segíthetünk gyermekeinknek egyensúlyt találni a tanulás és fejlődés folyamata, illetve aközött, hogy rugalmasak legyenek, és tanulni tudjanak a kudarcokból?

Az egyik stratégia az úgynevezett „állványozás”.⁵ Az építkezések során az állványozás egy ideiglenes építményt hoz létre, amely segítségével az építők egyre magasabbra juthatnak az épület kivitelezése közben. Ehhez hasonló az az „állványozás”, amelyet a gyermekeknek biztosíthatunk ahhoz, hogy személyes fejlődésük során felhasználják azt, és új készségeket sajátíthassanak el a meglévő képességeiken túlmutató eredmények eléréséhez. Ezzel az „állványozással” is segíthetünk „az ő útjának módja szerint” tanítani a gyermekeket (Példabeszédek 22:6). Íme néhány hasznos alapelv a gyermeked személyes fejlődésének az „állványozásához”:

Az új kezdetek (pl. a tanév kezdete, születésnapok, újév) nagyszerű alkalmat biztosítanak a célkitűzésekhez, mivel ilyenkor erősebb ösztönzést érzünk.
Míg az olyan apró jutalmak, mint egy dicséret vagy ölelés segíthetnek gyermekeinknek jó szokássá alakítani a terveiket, addig a nagy jutalmak, például a jó jegyekért kapott drága ajándékok, alááshatják a kemény munka önmagában való értékét.⁶ Azt szeretnénk, hogy a gyermekek és fiatalok magukévá tegyék a megélt tanulságokat és lelki fejlődést – azt, ahogy egyre közelebb kerülnek Mennyei Atyához és Jézus Krisztushoz, és ahogy egyre több képességre tesznek szert, hogy úgy szolgálhassanak másokat, ahogyan Ők is teszik – ahelyett, hogy külső jutalmakat várnának.
Ha a nagy célokat lebontjuk kisebb elemekre, kevésbé lesznek ijesztőek, és nagyobb valószínűséggel érjük el őket.
Hasznos lehet az „Aranyfürtöcske-elv” – a célok ne legyenek se túl könnyűek, se túl nehezek. Szeretnénk, ha gyermekeink és fiataljaink teljes erőfeszítéssel törekednének a növekedésre, de ne annyira, hogy elkeseredjenek és feladják.⁷
A gyermekek példamutatásból tanulnak, ezért nagyszerű módja a célkitűzés megtanításának, ha szülőként saját célokat tűzünk ki, és megosztjuk az ezekkel kapcsolatos előrehaladásunkat.
Ha kitűzünk egy rendszeres alkalmat, amikor családként vagy négyszemközt áttekintjük a célkitűzésinket, az is segíthet szem előtt tartani a céljainkat.
Rálátást biztosít az is, ha emlékeztetjük egymást a célok önmagukban való, a sikerességtől független értékére.

Mi történik, ha gyermekeink egyáltalán nem tűznek ki célokat?

Segíthetünk a gyermekeknek és fiataloknak abban, hogy elgondolkodjanak rajta, hol szeretnének tartani egy jövőbeli időpontban – csak úgy kíváncsiságból. A szülő felteheti például a kérdést: „mit szeretnél elérni idén az iskolában?” – majd segíthet neki kis lépéseket tenni a hosszú távú célok irányába. Ballard elnök ezt tanította: „Az évek során megfigyeltem, hogy azoknak, akik ezen a világon a legtöbbet teszik le az asztalra, van egy elképzelésük az életükről. A céljaik segítenek erre az elképzelésre összpontosítani, a »haditervük« pedig segít elérni a céljaikat. Amikor tudjuk, merre tartunk és hogyan szándékozunk eljutni oda, az értelmet és célt ad az életünknek, és sikerélményt nyújt.”⁸

Az is jól működő stratégia lehet, ha segítünk nekik felfedezni azokat az egyedi érdeklődési köröket és ajándékokat, amelyeket Mennyei Atyánktól kaptak (lásd 1 Korinthusbeliek 12:4–31; Moróni 10:8–18; Tan és szövetségek 46:8–26). Néhányan talán a lovakért lelkesednek, mások a fociért, zenéért, színházért vagy a természetért. Egyes gyermekeket és fiatalokat esetleg az villanyoz fel, ha egy olyan személyre gondolnak, akire nagyon felnéznek – akár az egyházközségben, a családjukban vagy az általuk választani tervezett szakmában.

Segíthet, ha mesélsz nekik a siker eléréséhez tett lépéseidről és arról, hogy miként emelkedtél felül a csalódásokon. Az őket érdeklő dolgokban nyújtott támogatásunk egyben lehetőség is, hogy megtanítsuk őket célokat kitűzni, és megérteni, hogy Mennyei Atya és Jézus Krisztus az életük minden területén szeretne segíteni nekik fejlődni.