Mindenkinek szüksége van az evangéliumra. Liahóna, 2023. júl.
Mindenkinek szüksége van az evangéliumra
Azt terveztem, hogy missziót fogok szolgálni, de az egyetem után úgy gondoltam, mégsem kell szolgálnom – amíg el nem kezdtem bántalmazott lányokkal dolgozni. Akkor megláttam, hogy mindenkinek szüksége van az evangéliumra.
The Lost Coin [Az elveszett pénzérme]. Készítette: Harold Copping © Providence Collection / a GoodSalt.com engedélyével
Össze sem tudom számolni, hányszor kérdezték meg az elemis tanítóim, hogy ki fog közülünk teljes idejű missziót szolgálni. Gyermekfejjel mindig azt mondtam magamban, hogy én igen.
Édesanyám azzal mutatta meg nekem Izráel egybegyűjtésének a fontosságát, hogy segített a teljes idejű misszionáriusoknak az evangélium tanításában és megosztásában. Egyszer csatlakoztam hozzá, hogy megkeressük egy olyan nővér otthonát az egyházközségből, aki már egy ideje nem járt istentiszteletre. Majdnem eltévedtünk, mert nem tudtuk pontosan, hol lakik. Édesanyám azonban nem bosszankodott, hanem szorgalmasan kereste ennek a nővérnek az otthonát. Az elveszett drakhmáról szóló példázatban (lásd Lukács 15:8–10) szereplő nőhöz hasonlóan ő is megtalálta ezt a nővért, és örült neki.
Az, ahogyan édesanyám a tőle telhető legjobban vett részt az Úr munkájában – nem csupán az evangélium megosztásában, hanem más egyházi elhívásokban is –, segített felismernem, hogy mindenkinek szolgálnia kell az Urat, akár apró módokon is.
Ahogy teltek az évek, elvégeztem az ifjúsági hitoktatást, megkaptam a Fiatal Nők-medálomat, lediplomáztam, majd dolgozni kezdtem. A fontossági sorrendemben egyre jobban visszaszorult az az érzés, hogy teljes idejű misszionáriussá kellene válnom. Bár továbbra is tevékeny voltam és felmagasztaltam az egyházi elhívásaimat, azt mondtam magamban: „Nem baj, ha nem szolgálok teljes idejű missziót, mert nekem ez nem kötelességem. Én nővér vagyok, és sok egyéb módon szolgálhatom az Urat.”
Amitől mégis meggondoltam magam
Már 22 éves voltam, amikor munkalehetőségem adódott egy központban, ahol olyan lányokat szolgáltam, akik bántalmazást és elhanyagolást éltek át. Sajnáltam őket. Láttam, hogy ez a bántalmazás megtörte a szívüket és romba döntötte az önmaguk iránti szeretetüket. Néhányuk öngyilkosságot kísérelt meg. Voltak köztük olyanok, akik nem tudtak bízni senkiben. Sokan közülük már semmit nem reméltek az élettől, és nem érezték a Szabadító szeretetét.
Gyakran kérdezgettem magamat: Meg lehetett volna előzni ezeket a bántalmazásokat? Mi lett volna, ha az elkövetők megkapják az evangéliumot? Mi lett volna, ha a szüleik e lányok születése előtt az egyházhoz csatlakoznak? Rájöttem, hogy ezek a lányok talán nem tapasztalták volna meg ezeket a megpróbáltatásokat, ha a szüleik és az elkövetők befogadták volna az evangéliumot és aszerint éltek volna.
E kérdések átgondolása és a központban végzett munka segített meglátnom, hogy minden embernek szüksége van az evangéliumra. Csakúgy, ahogy a Mormon könyvében Hélamán serege is harcolt a hitük és a családjuk megvédéséért, az Úrnak teljes idejű misszionáriusokra van szüksége, hogy megosszák az Ő evangéliumát és megvédjék az Ő királyságát.
A központban lévő lányokkal szerzett tapasztalataim arra ösztönöztek, hogy azon az ösvényen járjak, amelyen az Úr szeretné. Úgy döntöttem, csatlakoznom kell az Úr misszionáriusi seregéhez. Ő meglátta ezt a vágyat, én pedig elhívást kaptam, hogy a Fülöp-szigetek Cauayan Misszióban szolgáljak.
Missziót szolgálva
A missziómon láttam, ahogy az emberek megváltoznak, amikor megismerik az evangéliumot. Olyanokat tanítottam, akik nem tudták, hogyan bocsássanak meg; akik dohányoztak és alkoholt ittak; akik kevélyek voltak; és akik nem tudták, hogyan imádkozzanak. Az evangéliumnak köszönhetően elhagyták régi útjaikat, hogy érdemesek legyenek arra, amit Isten ígért, vagyis az örök életre.
A Szabadító engesztelésének köszönhetően megtanultam, hogy bárki képes elindulni a szoros és keskeny ösvényen – vagy visszatérni arra –, ha bűnbánatot tart. Jézus Krisztus evangéliuma segíteni fog, hogy megváltozzunk és a tökéletesség felé fejlődjünk, valamint hogy érdemesek legyünk azokra a nagyszerű áldásokra, amelyeket Mennyei Atya készített számunkra. Ezek a változások elvezethetnek többek között a szomorúságból a boldogságba, a zűrzavarból a békességbe, a haragból a megbocsátásba, a gyengeségből az erőbe, a gyűlöletből a szeretetbe.
Nagyon áldottnak érzem magam, amiért Az Utolsó Napi Szentek Jézus Krisztus Egyháza tagja lehetek. Jézus Krisztus evangéliuma segít megértenem, milyen értékes vagyok mennyei szülők lányaként, még rossz körülmények közepette is. Mennyei Atyánk mindig vigaszt nyújt nekem a Szentlélek által. A szentírások jelentik az iránytűmet, amikor össze vagyok zavarodva és döntéseket kell hoznom
A családommal arra törekszünk, hogy mindvégig hithűen kitartsunk. Hálás vagyok azért, hogy egy papságviselő férfihez mentem feleségül, akinek erős bizonysága van Jézus Krisztus visszaállított evangéliumáról. Az Úrral kötött szövetségem nemcsak önmagamért van, hanem a családomért és az Ő királyságáért is.
A szerző a Fülöp-szigeteken él.